Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-51
6 fi 51. országos ülés 1897. február 17-én, szerdán. neknek, t. ház, hiszen azt minden nap többetkevesebbet kaphatnának, hanem a mások vagyona, s őszintén szólva, t. ház, magam is sokáig kételkedtem efelett, mig általuk készített térképek nem jutottak kezeimbe, a melyeken az egyes birtokokat maguk közt már parczellirozva felosztották. íme, t. ház, ide jutott az alföldi munkásosztálynak — istennek hála — még csak kisebb része az internacionális kapcsolat által, s mert én ezen mozgalom elfajulását tisztán ezen természetellenes kapocsban keresem |és találom, épen ezért helyeselnem kell azon repressziv eszközök alkalmazását, a melyeket Tallián Béla t. képviselőtársam ezen mozgalom korlátozása czéljából javaslatba hozott. Hangsúlyoznom kell azonban, t. ház, hogy ezen repressziv eszközök életbeléptetése csakis ezen internaczionális izgatásokkal szemben volna alkalmazandó és kivonnám ennek hatása alól az alföldi munkások azon legnagyobb részét, kik jóllehet szintén sorsuk javításáról gondoskodnak, de a felforgatók törekvéseitől távol állanak. És ez annál könnyebben volna elérhető, t. ház, mert az alföldi munkásmozgalomnak általam jelzett két alkateleme nem egymással összevegyülve, hanem községenkint, külön-külön formában önállólag jelentkezik, Talán itt-ott erős színeket is használtam, t. ház, ezen általam közveszélyesnek ismert mozgalom jellemzésére, de nekem, a ki a helyzettel és viszonyokkal teljesen tisztában vagyok, kötelességem volt leplezetlenül feltárni a tényeket, (Helyeslés. Közbeszólások a jobboldalon: Jól tette!) hogy tisztán lásson az ország ebben a kérdésben és tisztán lásson a kormány is, mielőtt magát végleg elhatározná, hogy itt nem valamely kicsinylendő, lokális bajról van szó, hanem arról, hogy az alföldi munkások ezreit a józanságnak, a magyarságnak és a magyar haza eszméjének megtarthassuk. (Helyeslés.) Ezt pedig, t. ház. csak úgy érthetjük el, ha az internaczionális izgatás megzabolázása mellett az alföldi munkásmozgalom általam említett másik, tisztán szocziális jellegű alkat-elemének jogos érdekeit figyelemre méltatjuk, panaszaikat meghallgatjuk, s ezáltal őket a felforgatók izgatásainak hatása alól kivonni birjuk. (Általános helyeslés.) A még szervezetlen, de egyenként gondolkozó és reménykedő munkások száma az összes alföldi mezei munkások 70 százalékát teszi, — a többi, fájdalom, mind a felforgatókhoz tartozik. Ezek, t. ház, nem térnek ki a munka elől, sőt'keresik azt. Kifejezett terveik, kidomborodott czéljaik nincsenek, panaszkodni sem panaszkodnak, bajaikat legfeljebb maguk között sorolják fel, a felforgatókhoz és földosztókhoz nem tartoznak, sőt megharagudnának, ha szoczialistáknak neveznék őket, mindazonáltal érzik, hogy valami bajuk vao, tudják, hogy történik velük valami, de nem tudják, hogy mi. Csak várnak, reménykednek, hogy »a szegény ember sorsát majd csak jobbra fordítja az Isten« Nem állítják ők, t. ház, hogy rossz keresetük van, csak azt mondják, »nehéz a szegény embernek megélni.* Azt sem mondják, hogy munkájuk nincs, csak azt jegyzik meg, hogy »jobb világ is járt már a szegény emberre«. Szóval nem okolnak senkit, nem kivannak semmit, de egy közös érzés mozgatja t. ház, mégis az egész tömeget: a jobb sors elérésének érzése és vágya, melyre aztán nap-nap után munka közben egymás között elmélkedni és tárgyalni szoktak. Én, t. ház, még azt sem merném állítani, hogy az alföldi munkások ezen legnagyobb részének ebbeli megtartása egy kifejezett szocziális mozgalom jellegével bírna, nem főleg azért, mert az alföldi munkás kereseti viszonyai a szabályozási munkáktól eltekintve, nem szenvedtek oly irányú és oly mérvű változást, a melyek ilyen általánosan megindult mozgalmat indokolttá tennének. A példát, t. ház, melylyel ezen állításomat bebizonyítani akarom, a munkásra nézve legrosszabb évből, az 1894 ik évtől veszem, midőn a kukoricza-termés teljesen megsemmisült, a mely pedig a zsellér keresetében első helyet foglal el, nemcsak közvetlen pénzbeli haszna által, hanem azon nagy előnye miatt is, melyet a sertéshizlalás által biztosít. Csanád vármegyében az 1894-ik évben — s ezen adatok átlaga megfelel a többi vármegyék átlagának is — egy háromtagú munkáscsalád egy gazdaságban napszámban 80 forintot keresett; részmunkával, három részt számítva, 18 métermázsa búzát, 5 métermázsa árpát, 4 métermázsát zabot, pénzértékben körülbelül 170 forintot, általános munkákkal 30 forintot. A család keresménye tehát, daczára a kukoricza-jövedelem kiesésének a gazdaságban 280 forintot tesz ki. Ezen összeghez fejenként még 15 forintot számítva, mint olyan keresményt, melyet a munkások ásás, kubikolás útján szereztek, egy háromtagú munkáscsalád évi összkeresménye 325 forintban állapítható meg. Ezen 325 forint bevétellel szemben a munkás bevallása szerint volt kiadás: élelem fejében 17 métermázsa 112 forint értékben, az összes család ruházata 100 forint, dohány 30 forint, egy gyermek iskoláztatása 5 forint, adó egy ház után és a községi kereseti adó 11 forint, háztartási kiadásokra 15 forint, tehát összesen 283 forint. Tehát, t. ház, ezen munkásnál még a legkedvezőtlenebb évben is, midőn a kukoriczatermés teljesen megsemmisült a kereset mérve elegendő volt a nélkülözhetetlen kiadás fedezésére, a mihez, ha egy rendes esztendőt veszünk, a munkás keresete még a kukoricza-termés ho-