Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-51

51. országos ülés 1897. február 17-én, szerdán. 53 fejlődésével mindig emelkedik. Örök korolláriumát képezi ez magának a czivilizácziónak. De az, hogy miért lett ez századunk végének majdnem legfontosabb kérdése és miért fogja valószínűleg ezen kérdés a jövő századnak is egyik legfontosabb problémáját képezni, azt egyedül a pszichológiai, gazdasági ég történelmi okok összefüggéséből lehet kimagyarázni. Két érzés rejlik mélyen az emberi természetben: az egyik az elsajátításnak vágya — ezen alapszik a tulajdon, — a másik pedig az összmtíködésnek, a kooperáczió szükségének tudata. A kooperáczió lehet általán kétféle, úgymint: önkéntes kooperáczió és az önkéntes kooperáczión Herbert Spencer tárná szerint a csere és a cserén alapszik a világforgalom és kereskedelem. A másik pedig a szervezett kooperáczió, vagyis a kényszerű és ezen alapszik az állam. Sok ezredéves már az összeütközés ezen két kooperáczió között, de mentül inkább fejlődik ki mind a két kooperáczió, annál jobban fejlődik ki az ellentét. A kényszerű kooperáczión álló állam természetszerű sajátsága az, hogy mindenhatóságra van hajlama. Ezen mindenhatóság abban nyilatkozik, hogy nemcsak tiltólag, hanem parancsolólag is mindinkább avatkozik az egyeseknek dolgába és ez által egész természetesen nagyobb és nagyobb szervezetre van neki szüksége. így fejlődik ki a katonai és rendőrállam. Mentül inkább fejlődnek ki ezek az irányok, annál inkább vonják magukhoz az egyes társadalmak teendőit és hatáskörét, annál nagyobb szervezetre van ismét szükség. Ez által e szervezet terjeszkedése csak úgy lehetséges, ha az államtól nem függő, annak direkt szolgálatában nem álló elemek rovására van. -Ámbár hazánkban még távolról sem vagyunk annyira — hála legyen az Istennek, — mint a többi országokban, a mint azt Pulszky Ágost tisztelt képviselőtársam nagyon szépen fejtegette azért mégis legyen Szabad nekem ezt néhány példával illusztrálni. A békeállományban czirka 100.000 emberen kivtíl czirka 160.000 ember áll az államnak direkt szolgálatában. Ezeknek száma naponként szaporodik s valahányszor új hatáskör ruháztatik az államra, folyton szaporodni fog. Ezen 260 ezer emberből körülbelül 80 ezer ember családos, ennek következtében ezek családjai is az államtól, tehát az adófizető polgárok adója tetemes részéből élnek. Ennek természetes következménye az, hogy a munkások és azok, kik a versenynek ki vannak szolgáltatva, az államhoz néznek fel azon reményben, hogy neki szolgálatukat adják, az állam meg őket biztos kenyérben részesítse. Ez egyik oka és alapja az államszoczializmusnak. Hogy ez mennyire van összefüggésben magával a militarizmussal és a rendőr-állammal, I annak legjobb példáját Németország mutatja, mert sehol a világon nincs annyira kiterjesztve a rendőr-állam s nincs annyira elterjedve az ál.lamszoczializmus eszméje, mint épen Németországban. De mit látunk? Azt látjuk, hogy az állammindenhatóságnak és a militarizmusnak eszméje az ó-korból származik hozzánk. Spárta és Róma, mindkettő hazája volt ezen eszméknek. Spártában a helotizmust okozták, Rómában pedig a proletarizmus folytonos lázongását. Ezzel szemben a középkorban kifejlődött individualizmusnak hatása a következő volt: A társadalmat tagosította s létesítette a rendi alkotmány mellett a munkának szabad organizáczióit, a minők voltak a czéhek és a gildek. Mintegy saját hatáskörében autonóm módon szabályozta a munka és a bérviszonyokat. Mikor azonban az állam erősebb és hatalmasabb lett, akkor ezeket a szervezkedéseket eltörölte, mert szervezethatalmat nem szeretett saját kebelében tűrni. A XVII. század végén a jelszó az volt, hogy minden cselekvés az államot illeti, ezért terjesztette ki hatalmát még a gazdasági térre is; ezen úgynevezett fureur de gouverner ellen lázadt fel Mirabeau-val a tiers etat és a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava, az elnyomott társadalom kebeléből fakadt, Európaszerte elsöpörte a régi intézményeket és e század elején a laissez fairé laissez passer a manchesteri iskolának elmélete, a társadalom újjáébredését mutatta. A társadalom újjáébredt, de a viszonyok nem voltak már többé a régiek. A munka szabad organizácziója hiányzott, az egyes ki lön szolgáltatva a versenynek. A gazdaságilag gyengébb exisztencziák az erősebbeknek lettek kiszolgáltatva és a munkáselem jóformán szellemi és anyagi tőke nélkül ki lőn szolgáltatva annak, a mit ő bérlenyomásának nevez. Mi természetesebb, minthogy épen a munkáselem ismét az államhoz fordult azon kívánsággal és azon reménynyel, hogy ő vegye teljesen kezébe a munkáskérdóst. De vannak az állami szoczializmus csábító voltának még egyéb okai is. Midőn a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavának varázshatása alatt felszabadált a munkásosztály, azt hitték, az övék a világ, mert övék a szabadság, a testvériség és egyenlőség. És aztán arra ébredtek, hogy a munkás gépnek, a munka árúnak tekintetik, hogy a munkaadónak nincs kötelessége a munkás iránt s hogyha a munkás kényelmi, gazdasági tekintetben emelkedik is, a munkaadó osztályok nivója még inkább emelkedik ; s itt az irigység is egyik fciktora lett a szoczializmus terjedésének. B van még egy körülmény: s ez az, hogy a munkás, ha nem is részese mindenütt az alkotmányos életnek, mégis I mindenütt szemmel kiséri azt és látja, hogy a 8>