Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-51

51. országos ülés 1897. február 17-én, szerdán. 55 Molnár Antal jegyző: G-ajáry Géza! Gajáry Géza: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn a földmívelésügyi tárcza 1897. évi állami költségvetésének általános tárgyalásakor mint a t. ház új tagjának a felszólalásra alkalmam nyílik, s a t. ház szíves jóindulatát kérem, engedjék meg nekem, hogy ha ezentúl korunknak és nemzetünknek nagy létkérdésével, a melyről különben úgy pártunk részérő], mint a túloldalról is szebbnél szebb, érdekesnél érdekesebb és a legtanulságosabb beszédek hangzottak el, hogy ha, mint mondám, nemzeti nagy létkérdésünkkel, a földbirtokviszonyokkal csak főbb vonásokban, röviden és általánosságban foglalkozom és inkább a gazdák bajára, a gabonának alacsony árára, az ezt előidéző okokra, a gabonaárak emelésére befolyásunk érvényesítésére és az evégből szükségesnek tartott teendőkre hívom fel a figyelmet. (Halljuk!) És ámbátor meglehet, t. ház, hogy lesznek majd többen t. képviselőtársaim közül azon nézetben, hogy a miket elmondandó lessek, azt talán jobb lett volna előbb valamely gazdasági egyesület szaktanácskozmányában vita tárgyává tétetnem és az ekként minden oldalról megvilágított kérdést kész elaborátum alakjában, vagy ennek folyományaként konkrét indítványban terjesztenem a t. ház elé; mivel azonban a kérdés és a tliéma legnagyobb részében és különösen a külföldön már nem új és mert ezen részemről országosnak és fontosnak tartott kérdésben a legilletékesebb megnyilatkozó fórumnak, az ország legelső és legintelligensebb tanácskozó testületét, a magyar törvényhozást tartom, és mert az én igénytelen nézeteim pártatlan birájáúl is első sorban t. képviselőtársaimat ismerem el: ezek az okai s egyben esetleg mentségei is annak, t ház, hogy az ezen ügyre vonatkozó nézeteim előadására a legnagyobb tisztelettel engedelmet kérek, a miért drága idejüket és beesés türelmüket igénybe venni bátorkodom. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A mi létkérdésünk a nemzeti alap megszilárdításának és kiszélesítésének ikertestvére. Nemzetünk fajilag és felekezetileg széttagolt, ezt kell egységessé tennünk s akkor a nemzeti elemek hatalmas kibontakozása a nemzet- és államellenes tényezőket messze tálszárnyalni és teljesen paralizálni fogja. Nemzeti létalapunk ezen megszilárdítását ott kell keresnünk ismét, a hol azt őseink egy ezredév előtt a honalapításkor megtalálták: a földbirtokviszonyokban. (Úgy van! jobhfelől.) Jóllehet az ipar és kereskedelem is általános gazdasági viszonyok és tényezők, én mégis azon nézetben vagyok, hogy nemzeti kibontakozásunk súlypontja még mindig a földbirtokon nyugszik s ezért a földbirtokviszonyok helyes beosztása és okszerű gazdasági politika nélkül nemzeti nagy problémánkat sikeresen és üdvösen megoldani nem lehet. (Úgy van! jobhfelől.) A kormány és a szabadelvű párt — a melyhez tartozhatni magamat szerencsésnek érzem — ezen tudatában minden lehető erkölcsi és anyagi támogatást készséggel nyújtott a múltban s minden bizonynyal íogja abban részeltetni a földbirtokot s a földbirtokos osztályt a jövőben is s él szivemben a remény, hogy nem hosszú időn át sikeresen megoldható lesz a mi nemzeti nagy létkérdésünk. T. ház! Miként felszólalásom bevezető részében jelezni bátor voltara, én ezúttal nem ezzel a kérdéssel, hanem inkább azzal kívánok foglalkozni, miként lehetne a gazdák baján, a gabonának néha — sajnos, az utóbbi időben nagyon gyakran ismétlődő — indokolatlan olcsó árán segíteni és melyeket t irtom én erre a legalkalmasabb orvosszereknek. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Hogyha a magyar gazdaközönség komolyan törekszik közérdekű czéljainak megvalósítására, — közérdekűnek mondom, mert saját érdekeinek fejlesztése kölcsönhatással van gazdasági életünk egész komplexusára — akkor itt az ideje, hogy az üres panaszok és meddő óhajok sivár teréről egyszer már átlépjen a cselekvés termékeny talajára. Mivel pedig kétségtelen, hogy a nagy czélok csak nagy eszközökkel valósíthatók meg és a közömbös tétlenség nem az a fa, a mely hasznos gyümölcsöt termel: ezért a mi gazdaközönségünknek is tenni kell és nem szabad mindent csak az államra bizni. A magyar gazdaközönség elégértelmes, elég vitális erő lakik benne és összetömörűkéjelegendő erkölcsi és anyagi hatalom felett rendelkezik arra, hogy a saját cselekményeire is támaszkodva, nem egyedül csak állami intézkedésektől, sem pedig az ipar vagy kereskedelem elnyomásától várjon orvoslást, talán nem is egészen helyes ez az utóbbi kifejezés, mert hiszen sérelem nem is történt, hanem igenb" helyzetének javulását azáltal igyekezzék elérni, hogy praktikus értelemmel praktikus eszközöket karoljon fel és az intelligens üzletember teljes erélyével és nagyvilági rutinjával haladjon egy megvalósítható czél felé. Tegyen tehát le a bonyodalmas és theoretikus diskurzusokról, melyek a gazdasági élet válságos mozzanataiban különben is semmi éltékkel sem birnak. Nézzen inkább a dolgok elé a hétköznapi, gyakorlati élet rideg valóságában, ehhez alkalmazza eljárását és semmi kétség, hogy ezáltal egy tökéletes rendszerű gazdaság ideális és pozitiv eredményű magaslatára emelkedhetik fel. (Tetszés jobhfelől.) T. ház! Mezőgazdaságunk súlyos helyzete leginkább az érdekszövetségek hiányában leli magyarázatát. Ez a vád első sorban gabona-