Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-67
67. országos ülés 1897. márczius 10-én, szerdán. 455 fekszik. Csak annyit akarok mondani, hogy ahhoz, hogy egy törvény népszerűvé legyen, igen fontos a szerencsés terminológia és szerencsés nyelvezet és hogy épen ebben szolgálhatnak mintául a svájczi és franezia törvények az ő röpke, egyszerű, a laikus által elolvasva is megérthető mondataikkal, a melyek azután a nép vérébe mennek át. De addig is, t. ház, a míg ezek a dolgok készülnek, vannak az igazságügyi kormánynak kötelességei a jogkereső közönséggel szemben. A jogélet mindennapi szükségei ezek, a melyekre a t. ház figyelmét ki akarom kérni, a melyek minden magasröptű reform nélkül igen csekély eszközökkel kielégíthetők, a melyek kielégítése azonban okvetlenül szükséges. Első sorban megdöbbentő e tekintetben s az a legérdekesebb adat az igazságügyi költségvetés indokolásában, hogy az azt megelőző évben az elsőbírósági beadványok száma — ez nem sajtóhiba, meggyőződtem róla — 540.000-rel szaporodott. (Mozgás a szélső baloldalon.) Ez több egy félmilliónál. Hová vezet ez, t. ház? A perlekedési viszketeg valóságos endémiája ennek a nemzetnek és e tekintetben semmisem történik; nem kutatjuk még okait sem ennek a beteg állapotnak, pedig hisz minden per egy betegség szimptómája, mert azt csak nem fogja senkisein állítani, hogy az normális állapot, hogy köztem és szomszédom közt a jogállapotot, a jogrendet csak bírói ítélettel lehet helyreállítani. (Úgy van!) A bírákat szaporítsuk in infinitum? így végre csak két része volna a magyar lakosságnak : bíró, ügyvéd egyfelől, és perben álló, perben angazsirozott fél másfelől. Természeteset) nekem nem állanak rendelkezésemre olyan statisztikai szervezetek és módok, mint a t. igazságügyminiszteriumnak, de ha az én szerény dolgozószobámban kutatom ezen endémiának okait, hát éu azokat a következőkben vélem fellelhetni. (Halljuk! Halljuk!) Először abban a nagymérvű pongyolaságban, mely az országban a szerződések kötése körül észlelhető. Én figyelemmel kisértem különösen most, második eziklusában bírói pályámnak, mely a czivilis osztályban folyt le, mert az előbbi a büntető-osztályé volt, és láttam, hogy hány esetben nem keletkezett volna semmi per, ha azok a felek csak pár sorral fixirozták volna konzenzusukat, akaratukat, megegyezésüket a szerződésükben. A bírónak nagy halasztásokkal, sok tanúnak kihallgatásával, a mely tanuk nak a fele semmitsem tud és egy ítéletben foglalt néha 30 esküvel kell rekonstruálni, hogy miben szerződtek tulajdonképen ezen szerencsétlenek, mielőtt ezen pert megindították. Azt fogja valaki mondhatni, hogy az utópia, ha valaki ezen segíteni akar, és az olasz népdal szerint, a melyre Kossuth Ferencz t. képviselőtársam mindenesetre emlékezni fog,... (Derültség. Egy hang a szélső ba 7 oldalon: Danolja él!) Kossuth Ferencz: Majd eldanolom! (Derültség.) Emmer Kornél: ... azt mondhatná valaki: »E chi caoibiarlo spera, piű. gran pazzo ancor sarä.U bolond, a ki azt hiszi, hogy ezen változtathatunk. T. ház! Én nem osztom ezt a nézetet, mert én meg vagyok arról győződve, hogy igenis lehet segíteni és e tekintetben is leszek bátor indítványaimat mindjárt a t. ház elé terjeszteni. (Halljuk! Halljuk!) Egy másik oka azonban ennek a sok perlekedésnek az, hogy a kötelezettségek teljesítése iránti felelősségérzet ritka országban hiányzik annyira, mint nálunk. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) T. ház! Én napokat töltöttem a párisi és brüszszeli référé-bíró oldalán és helylyel közzel nagy meglepetésemre tanuja voltam annak, hogy egy adós a référé elé idézte az ő hitelezőjét és a référé-bíró előtt kifejtette neki, hogy szerencsétlen körülményeknél fogva azon a napon, a melyen lejárna a követelése, ő nem fog fizethetni, kimutatta, hogy milyen garancziát képes szolgáltatni és a référé-bírótól kieszközölt magának egy delayle gracet. Nálunk ugyan ki megy a bíróhoz, ha holnapután nem fog tudni fizethetni? Még csak nem is értesíti az ő hitelezőjét, hogy az máskép gondoskodjék a fedezetről, egyszerűen bevárja a pert és évekig húzza ki. Hock János: Elutazik! (Élénk derültség.) Emmer Kornél: Megengedem, hogy másoknak is van praxisuk ebben! (Derültség.) Hock János: Kérem, éu nem foglalkozom szerződésekkel! Emmer Kornél: Nem gondol itt, t. ház, sok ember azzal, hogy egy kötelezettségnek nem teljesítése milyen zavarhullámokat idéz elő a jogi élet tükrén, mint a tó tükrén a belé dobott kő. Nem gondol sok ember azzal, hogy az ő hitelezője nem uzsorás, hanem egy családapa, a ki számít, egy üzletember, a ki kapargat, és a kinek a lejárat napján arra szüksége van. Azt az ethikai szankcziót, t. ház, a mivel a kártyaadósság bir, terjeszszük ki más tartozásokra is. (Derültség.) Ez egyik igen nagymérvű hibája a mi állapotainknak. A jogi és némileg az erkölcsi nevelésnek a hiánya; törvényeink és magánjogi rendszerünk népszerűtlen voltának, idegenszerűségének a következménye. Olyan a mi nagyközönségünknek a mi jogunk, mint a latin és görög liturgia a jámbor földmíves számára. Engem azonban egy vezérel, vezérel az az elv, a melyet nem fog senki tagadni a t. házban, hogy: ab esse ad posse valet consequeutia. Minthogy pedig léteznek intézmények, a melyek
