Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-67

67. országos ülés 1897. márczins 10-én, szerdán. 453 egy utasítás is, a mely szerint ő nekik el kellene járniok, de ezt az utasítást — én legalább — nem birtam megkapni. E tekintetben pedig csak egy orvoslat van, és ez: a legnagyobb nyilvánosság. (Úgy van!) Én elégtelennek is tartom különben 'ezt a tizenötös bizottságot és egy nagyobbszámú bizottságot leszek bátor e tekintetben indítványozni. Nem is akar ez vád lenni a t. igazságügyminiszter úrral szemben; (Egy hang a szélső baloldalon: Dicséret!) mert bizonyára neki sincs öröme ebben az állapotban, csakhogy neki nincs oka, hogy e tekintetben a dolgokat siettesse. Ilyen ttagnáezió különben előfordul a legtöbb európai törvénykönyv keletkezési történetében. Tudjuk, hogy a német birodalmi törvénykönyv javaslatának is ez volt a sorsa. Már kész volt a javaslat és egyszerre olyan bizonyos fáradság, bizonyos kimerülés következett be és nem foglalkoztak a szakkörök a törvénykönyv sorsával, nem is szólva azokról a nagy stägnácziókról, a melyek a »Preussisehes Landrecht,« az »Osztrák polgári törvénykönyv« és egyéb ilyen művek történetében ismeretesek. Ez bizonyos hamleti tépelődésnek, az önbizalom pillanatnyi elhomályosodásának a következménye. Azért mondta Becker, mikor ez a nagy stagnáczió volt a német birodalmi törvénykönyv fejlődésében . . . (Egy hang balfelöl: Hol volt?) Németországban volt. Az első és második olvasás közt és a másik olvasás után is volt stagnáezió. Azt mondta Becker: »Vielleicht geliört mehr leiehtes Blut dazu«, hogy egy ilyen munka létrejöjjön. De nemcsak »leichtes Blut«, — könnyű vér — hanem erős akarat is kell ahhoz. Láttuk ezt épen a német birodalmi törvénynél, a hol egy erős akarat rögtön egy új, váratlan fordulatot idézett elő és a lehető legnagyobb gyorsasággal ment keresztül a parlamentben a kész javaslat, melyet a kritika anynyira tönkre silányított, hogy már mindenki azt hitte, hogy abból a javaslatból törvény nem lesa soha. De még frappánsabb példa, t. ház, a napóleoni öt törvénykönyv, különösen pedig a Code civil keletkezése. Az az anyag, a melyet Cambacérés terjesztett elő — a Napóleon előtti igazságügyminiszter —- távolról sem ért annyit, mint a mennyi birtokában van a t. igazságügyminiszter úrnak. S ime mi történt? Egy négy tagból álló bizottság — Portalis, Tronchet, Bigot és Préameneu — négy hó alatt készítette el a Code Napóleon, a Code civile tervezetét, a melyet 122 ülésben intézett el az államtanács, s a melyek közül, a mint tudjuk, ötvenhét ülésen maga Napóleon vett részt, befolyásolván az ő zsenialitásával a tanácskozásokat. És következett a törvény kihirdetése és hat év alatt öt szerves törvénykönyvnek elkészítése és publikálása : olyan óriási mű, a mely valóban a nagy hódítónak egyedül maradandó és legszélesebb hódítása. Most ilyen herkulesi munkára, hál' Istennek, többé szükség nincs ; azért nem is fogom felhívni az igazságügyminiszter urat, hogy vegye magának mintaképűi I. Napóleont, mert hisz ezek az alapok már mind megvannak. A jogi irodalom tekintetében legproduktivebb századnak állunk végén, gyönyörű anyag áll rendelkezésünkre, teremtsünk abból. Teremteni könnyebb most, mint volt akkor, midőn Napóleon a munkához hozzáfogott. T. ház! Arra kell főleg súlyt helyezni, hogy a mi jogi alkotásaink is maradandók és népszerűek legyenek: ez a két momentum tünteti ki a franeziák alkotásait. Igazságügyi alkotásaink nagyban és egészben hasonlítanak azokhoz a kiállítási épületekhez

s a melyek monumentális jelleget affektálnak és alig, hogy kezdtünk hozzájuk szokni, már lebontják. Olyan népszerű, olyan maradandó alkotásra van tehát szükségünk, a mely lehetővé teszi, hogy a jog, melyet a népnek adunk, annak minden rétegét át meg áthassa, azt megtelítse, azt jogi nevelésben részesítse és ez által a jogi önfelelősségérzetet fokozza és terjeszsze. Ha elakarjuk ezt érni, akkor két dolgot kell kerülnünk : az egyik, a brttszk változtatás, a sweeping changes, miként Lowel nevezi, és másodsorban kerülnünk kell a dokírinarizmust. Az átmenetek, az újítások, a reformok kell, hogy a szerzett jogok tiszteletével menjenek végbe. Ha egy városrészt akarunk újjáalakítani, nem robbantjuk fel dinamittal a meglévőt, hogy pusztítást okozzunk az egész környezetben, hanem óvatosan, követ kő után emelünk el; az alapozásnál megtámasztjuk a szomszéd házát, nehogy valami repedés vagy más baj érje, így aztán megbarátkozik az egész környezet a reformmal és kész abba belenyugodni. A mi pedig a doktrinarizmust illeti, erre nézve csak azt akarom idézni, a mit az új német birodalmi törvényköuynek egy igen jeles kritikusa mondott: »Gresetzbücher sollen keine Lehrbücher sein.« Törvénykönyvek ne legyenek tankönyvek. Az állampolgárok számára készült törvénykönyvek nem lesznek soha népszerűek, ha abstrakt elméleteknek mindig tovább ós tovább font következtetéseit tartalmazzák. E tekintetben kétségtelen, hogy napról-napra inkbáb esünk a .németek e föhibájába, a doktrinarizmusba és abba elmerülendők vagyuuk. A doktrinarizmus tekintetében oly nagy dolgot művelt a német birodalmi törvénykönyv, hogy említett bírálója azt mondja róla — és ezt nem felesleges itt idéznem, nehogy mi is abba a hibába essünk — >mindenütt — úgymond — az absztraktnak ad