Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-67

67. országos ülés 18Ő7. máresins iO-én, szerdán. 449 tottuk fel, melynek egyik főczélja, hogy a szerencsétlen büntetett embert az erkölcsi világrenddel kiengesztelve, a tisztességes társadalomnak, mint újra Bzületett hasznos munkás tagját, visszaadjuk. Ebben a tekintetben a mostai börtönrendszer ezéijait nagyban elősegíti a magyar nép közérzületének örvendetesen tapasztalt nemesedése, finomodása. A régebbi időben a büntetés végrehajtásának nagy nyilvánossága, a néptömegek előtti kivégzések és kínzások, a rettenetes börtönökben való sanyargatások, testi fenyegetések, az egész életet tönkretevő megbélyegzések sem voltak elegendők arra, hogy az embereket a bűncselekmények elkövetésétől elriaszszák. Ma azonban már köznépünk szelídebb gondolkozású és erkölcsi emelkedettsége folytán a személyes szabadság puszta elvonása és az erkölcsi megbélyegzés egyszerű tudata súlyosabb büntetést képez, mint a régi világ börtönrendszerének összes borzalmai. Épen ezért elérkezettnek látom az időt és bátor vagyok az igazságügyi kormány figyelmét felkérni, hogy mielőbb hozza be büntetőjogi rendszerünkbe a feltételes elítélés intézményét, (Általános helyeslés.) mert azt ma már közerkölcsi viszonyaink alapján minden kár nélkül alkalmazhatjuk. (Helyeslés.) Saját tapasztalataim alapján állíthatom ezt, ki egy olyan temperamentumos vármegyében születtem, nevelkedtem és folyton működtem, a mely vármegye a régi világban bizonyos hhbedíségre tett szert a miatt, hogy szilaj természetű népét semmiféle szigorúsággal megfélemlíteni nem lehetett, vele szemben katonai, vegyes úgynevezett vészbíróság, a statárium is gyönge eszköznek bizonyult. Ma azonban már a »régi virtust* — hála az égnek — szelídebb erkölcsök és a becsületérzés, a köziisztesség váltották fel. Ezeket, a szelíd erkölcsnek szép fiatal hajtásait minden eszközzel ápolnunk, nevelnünk kell. Ha a bibliai tékozló fiúnak atyja meg nem bocsát, szerető kebelére nem szorítja, meg nem bocsátja neki fiatal korából származó első könynyelmfí vétkeit, hanem könyörtelen szigorral eltaszítja magától, ebből a kétségbe esett, reményvesztett emberből bizonyára gonosztevő, a társadalmi rend vakmerő ellensége lett volna. A feltételes elitélés alkalmas leeend arra, hogy azt, a ki első izben vétkezett, a további bűncselekmények elkövetésétől alapos módon megóvjuk. A magam részéről is helyeslem azt az elvet, hogy a börtönből ne csináljunk kaszinót, hanem igenis, a bűnös érezze a megtorló igazság súlyát; de tovább ne fokozzuk a büntetés szigorát, mint a mennyire szükség van, különben az emberből kiöljük az embert, azt állattá teszszük, ki úgy is az egész tisztességes KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. IV. KÖTET. társadalommal találja magát szemben, mikor elhagyja börtönét. Inkább nyújtsunk neki módot arra, hogy a társadalomnak hasznos tagja lehessen, tanítsuk meg főleg hasznos ipari foglalkozásokra, a mely foglalkozás később becsületes megélhetést biztosít azoknak, kik nevelés hiányából, vagy dologtalanságra való hajlamaik folytán előbb nem tudták*megszokni a munkát. A kereskedelemügyi tárcza tárgyalása alkalmával hallottunk észrevételeket a fegyházi iparra vonatkozólag, a melynek versenyétől sokan a kézműipart, a kis ipart féltik. A fegyházi jpar czélszertí űzése azonban épenséggel nem árthat a kisiparnak, sőt talán azt elősegítheti, ha a fegyházi ipart az ország gazdasági igényeihez képest rendezzük be. Nézetem szerint a fegyházi iparnak inkább a gyári ipar felé kell gravitálni és pedig olyan ipari czikkek gyártására kell a fősúlyt vetni, melyek nálunk eddig még nem állíttattak elő, vagy a melyek előállítására nincs vállalkozási kedv. Ilyen eddig nálunk meg nem honosított iparüzlettel kell kapcsolatba hozni a fegyházakat és akkor kettős czéít érünk el: új iparágat teremtünk, új kereseti forrást nyújtunk a hazában és nem versenyezünk a már meglevő ipari üzletekkel. Ezenkívül a fegyházi ipart főleg famunka, kosárfonás, játékszer, háztartási és földmíveléssel kapcsolatos eszközök, szerszámok készítésére kell iráuyítnunk, továbbá a fegyházi munka kiosztásánál a letartóztatott egyének faji hajlamaira, életmódjára, azon vidékek szokásaira a honnét való az illető és a fegyencz előbbi foglalkozására kell tekintettel lennünk. Azt a nyers, tagba szakadt somogymegyei földmíves suhanczot hiába tanítjuk meg a szabóságra vagy a csizmadiaságra, mert az bizony kiszabadulta után nem fog görnyedezni a szabóasztal mellett vagy a háromlábú csizmadiaszéken, ennek hajlamai inkább a földiníveléssel kapcsolatos és a házi ipar körébe vágó eszközök gyártásánál értékesíthetők. Ha pedig már valamely fegyencz bizonyos iparágat tanult, vagy űzött, a letartóztatás idejét ebben az iparágban való kiművelésre, kiképzésre kell fordítanunk, így például a falusi asztalosból képezzünk műasztalost, rajzolót, ki aztán visszatérve a tisztességes társadalomba, könnyen kap munkát és alkalmazást. A fegyenczeknek földmívelési munkára alkalmazását, miként itt a házban már felhozatott, nem tartom helyesnek. Büntető rendszerünk különben is tiltja a fegyenezeknek a fegyházépületen kivül való alkalmazását. En teljesen abból a lélektani momentumból indulok ki, hogy a fegyencz folyton érezze a személyes szabadság hiányát, épen ezért a zárt falak között 67