Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-66

404 66. országos illés 1897. márczlus 9-én, kedden. van felekezeti iskola, tehát én nem állítok isko­lát, a ki nem tartozik azon felekezethez, az is küldje be gyermekét ezen felekezeti iskolába: az állam arra kényszeríti tehát a szülőt, hogy küldje gyermekét más felekezet iskolájába. És itt már mindenesetre túllép az állam a határon, a mit jogosultnak az igen tisztelt képviselő úr sem fog elismerni. Berzeviczy Albert igen tisztelt képviselő­társam azt mondja, hogy ő a népoktatás álla­mosítását lehetetlennek tartja. Igaz, nem mon­dotta meg, hogy miért? De hiszen a kérdés nem annyira új, hogy a nehézségeknek miben­rejlését előzőleg meg ne tudhattam volna. Pénz­ügyi nehézségekről beszélnek elsősorban, hogy ez az akadálya az állami iskolának. Én abban a nézetben vagyok, t. képviselő­ház, hogy ha a tételt úgy állítjuk fel, hogy az állami iskola több pénzbe kerűi, drágább, mint a hasonló jóságú, hasonló minőségű nem állami iskola, akkor igenis nyomós indok lesz a pénz­ügyi nehézség. De én azt hiszem, ezt senkisem fogja állítani. A jó iskola pénzbe fog kerülni, akár az állam közvetlen tartja fenn, akár pedig más iskolafentartó áll elsősorban mint közben járó; mert a költségek utóvégre is egy zsebből kerülnek, akármelyik forrás útján fordíttatnának az iskola czéljaira, tudniillik az állampolgárok zsebéből. (Igaz! Úgy van!) Az igen tisztelt közoktatásügyi miniszter úr azon nézetben volt, hogy a népoktatás álla­mosítása nélkül is teljesen biztosíthatja az állami czélok elérését, hogyha — szándékát megvaló­sítva — az állam által gyakorolt felügyeletet hatályosabbá és szigorúbbá fogja tenni. Én úgy tapasztaltam, t. ház, hogy az ellenőrzés és a felügyelet semmiféle téren sem egyenértékű azzal, ha valamit magunk végzünk el, és hogy az ellenőrzés gyakorlása nem biztosíthatja az ered­ményt annyira, mintha magunk intézkedünk. De nekem más aggodalmam is van. Az állami beavatkozásnak a felekezetek által el­látott dolgokban minálunk igen sok nehézsége van azon nagy ellenszenvnél és érzékenységnél fogva, mely ezen a téren uralkodik. És épen ott, a hol erre a szigorú felügye­letre nagyobb a szükség, igen természetes, hogy ott a szigorúbb ellenőrzés kellemetlenebb lesz az illetőkre nézve. Már pedig előre látható, miután maguk a felekezetek is csak azon az alapon állanak, hogy nekik a népnevelés, a nép­oktatás joguk, de nem fogadják el azt, hogy nekik kötelességük, és mindenki egyetért abban, hogy a népoktatásról és nevelésről való gon­doskodás az államnak kötelessége, s miután pozitív törvényünk is azon az alapon áll, hogy a felekezetek állíthatnak iskolát, de iskolát állítani nem kötelesek, bekövetkezhetik, külö­nösen a mai időben, midőn e háznak minden oldalán a felekezeti autonómiának kiterjesztése és kifejlesztése szándékoztatik, és ebből kifolyó­lag a féltékenység és érzékenység még foko­zottabb, hogy mihelyt az az ellenőrzés az illető iskolafentartóknak kellemetlenné válik, ott hagy­nak bennünket a faképnél és lemondanak az iskoláról, a minek következménye az lesz, hogy igenis államosítani fogunk, de nem ott és akkor, a hol és a midőn nekünk tetszik, de ott és akkor, mikor a jelenlegi iskola-fentartóknak tetszik. (Igaz! Úgy van!) Nézetem szerint azelől nincs kitérés, hogy ha kötelezővé tettük a népoktatást minden állam­polgárra nézve, akkor az állam köteles gondos­kodni arról, hogy mindenütt legyen megfelelő iskola. Tovább mennék, de ez nem tartozik jelenlegi feladatom keretébe. Azt hiszem, hogy az állam ingyen tartozik gondoskodni a nép­oktatásügyi szükségletekről, és nem bizhatja ennek a kötelességnek a teljesítését olyan közegekre, a melyek felett feltétlenül nem ren­delkezhetik. Egy dolog feltűnt nekem igen tisztelt Ber­zeviczy Albert képviselőtársam beszédében, hogy a midőn kiterjeszkedett a közoktatási programin­ak majdnem minden egyes pontjára, a tanító­képzésről nem nyilatkozott. Az igen tisztelt közoktatásügyi miniszter úr érintette a dolgot, úgy hogy ő a tanítóképzést nem kívánja magá­hoz vonni, de beéri a tanítóképesítés államosí­tásával. Csak egy pár betű eltérés van közöt­tünk, de igen lényeges. Én azt hiszem hogy mint első lépést a népoktatás államosítására s ez talán nem ütközik leküzdhetlen pénzügyi nehézségekbe, legalább is a tanítóképzést, nem a képesítést kell államivá tenni elsősorban, A tanítóképzéstől elkülönített puszta tauítóképe­sítésnek az államosításától én fázom, mert azt látom, hogy vagy lehetetlenségre vállalkozunk, vagy pedig jogtalanságra. Hogyha, a mi nincs kétségbe vonva, vannak olyan tanítóképző inté­zeteink, a melyek a mértéket meg nem ütik s már most mi oda küldünk állami vizsgáló bi­zottságot, a mely szigorú mértékkel mérjen, akkor vagy az következik be, hogy ha olyan követelményeket támasztunk, azon kivétel nélkül szegény sorsú emberekkel szemben, a kik kenyér­keresetet keresnek azon a tanítói pályán, ha olyan qualifikácziót kívánunk, a melyet ezen hiányos tanintézeten, melybe őket küldjük, melyet eltűrünk, meg nem szerezhetnek, ez jog­talanság lesz. vagy pedig odajutunk, hogy a humanizmus érzeténél és a méltányosságnál fogva azok a vizsgáló bizottságok nem gyakorolhat­nak szigort, nem követelhetik meg a megfelelő képességet, és kénytelenek elnézni azt, hogy ezen képezdéből kikerülő jelöltek a kellő mér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom