Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-65
fió. országos ülés 189?. márczlus 8-án, hétfőn. 385 kívánó egyéneknek a mérnöki czímet adományozza és ezáltal egyetemi műszaki nevelésünket, sőt a politechnikumot is bizonyos ferde világításba helyezi, mert a műegyetemről kikerülő, diplomát szerzett mérnökökkel szemben a külvilág előtt mintegy azonos képesítést dekretál. Ezen törvényhozási intézkedés ellen ismételt fölszólamlások történtek, és az erdélyi birtokviszonyok rendezéséről szóló törvény revíziója alkalmából bátorkodtam a figyelmet ezen hátrányos körülményre fölhívni; azon alkalommal az mondatott, hogy ez egy átmeneti intézkedés, a mi a közel jövőben meg fog szűnni. A midőn ma csak jelzem a műszaki qualifikáezió kérdését, arra kérem a t. miniszter urat, miután a technikus-kongresszusnak ezen kérdésre vonatkozó határozata direkt hozzá intéztetett, méltóztassék e kérdést ismert erélyével sürgősen figyelmére méltatni, mert mélyen rejlő okok azok, melyek a magyar technikai kart arra késztették, hogy e tekintetben határozottan állást foglaljon. Nem czímkórság az, a mire súlyt helyez e)kar, hanem biztosítása nemzeti kultúránk egy kiváló tényezőjének. És miután Magyarországon ma még csak egyetlenegy hely van, és ez a József-műegyetem, a hol a kellő műszaki műveltség és előírt képesítés megszerezhető, meg kell tartanunk e helynek tekintélyét, és külső formáiban is biztosítanunk kell hazánk kulturális jövő fejlődésének érdekében az onnan kikerülő ifjak tudományos és társadalmi tekintélyét. (Helyeslés.) A másik főirány, — melyben az országos technikus-kongresszus állást foglalt, — a magyar műszaki karnak általános helyzete volt. (Halljuk! Halljuk !) Nagyon hátrányosan hat ugyanis — és ez képezte szintén a technikus-kongresszuson megbeszélés tárgyát — a technikai nevelésnek azon általános kritikája, a mely a műegyetemről kikerült ifjakra oly általánosságban elmondatik, hogy ezek, — főleg az államszolgálati adminisztráczióban, — helytállani nem tudnak és szakkérdéseiknek közigazgatási vitelére nem képesíttettek. (Halljuk! Halljuk !) Ha, t. ház, figyelembe veszszük azt, hogy hazai műszaki karunknak közel 80—85 százalékát az államszolgálat köti le, akkor meg tudjuk ítélni, mily hátrányosan hat azon köztudat, hogy hazai műszaki karunk azon szolgálati ágazatokban, melyekben megjelenik, nem tudja azt a helyet elfoglalni, melyre tulajdonképen hivatva van és nem tudja ezen szolgálati körben elfoglalni azon állásokat, melyekre jogosultsága van. Ha ennek oka az, hogy a hiba műszaki nevelésünkben van, akkor kénytelen vagyok a t. miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy a műegyetem tanrendszerét szíveskedjék alaposan felülvizsgáltatni, és ha szükséges lenne, KÉPVH NAPLÓ. 1896—1901 IV. KÖTET. a kellő változtatásokat mielébb megtenni. Én nem akarok messze elkalandozni e kérdés megvilágítása körűi s annak részleteivel most foglalkozni sem akarok, hanem utalok azon határozatokra, melyeket e kérdés körül a már említett technikus kongresszus hozott, és azon memorandumokra, melyeket a magyar mérnök- és építészegyesület e tárgyban a kormányok elé terjesztett. Ezen tárgyilagos határozatok és felterjesztések meggyőzhetnek arról, hogy az állami műszaki alkalmazottak általános helyzete, a méltó elégüíetlenségnek oly magas fokát érte el az egész technikai karban máris, hogy ebben én hazánk műszaki kulturfejlődésenek jövendőjére látok sötét pontokat, sőt látom a veszélyt is. (Ügy van! Úgy van!) Már ma tapasztaljuk, t. ház, hogy eltereltetuek a magasabb technikai képzéstől, de főleg el a a műszaki államszolgálattól azok, kik talán hivatva volnának a kultúra ezen ágazatában a hazának szolgálatot tenni, a mennyiben meglehetősen bizonytalan az ällamszolgálatban az a jövendő, melynek elébe néznek. Ez a helyzet azért ítélendő meg komolyan, mert a műszaki kar biztonlétének alapjait érinti, — mert hiszen attól, ki jövő boldogulásának útjain bizonytalan, sőt elégedetlen, mert előhaladhatásában csak szűk kör van előtte, — attól a magasabb eszmények által lelkesített odaadó munkásságot várnunk nem lehet. Ennek pedig hazai kultúránk adja meg az árát. (Igaz!) Ne méltóztassék tehát a magyar műszaki kar mozgalmát egyébnek tulajdonítani, mint egy önérzetes testület azon álláspontjának, hogy részt akar venni hazánk kulturális fejlődésének szolgálatában, de teljes biztonlétben és fáradságteljes munkásságáért jövendőjét biztosítottnak óhajtja. (Helyeslés.) Egyik fősérelnie ugyanis a műszaki karnak az, hogy az állami szolgálat ágazataiban igen nehéz az előmenetel, a technikus alárendelt helyzetben van. így, hogy csak néhány rövid statisztikai adatot hozzak fel: (Halljuk! Halljuk!) egyetlenegy szolgálati ágnál, példának okáért a kereskedelmi minisztériumban, ha a műszaki személyzet helyzetét összehasonlítjuk a közigazgatási tisztviselőkével, azt látjuk, hogy addig, míg az V. és VI. rangfokozatban a műszaki karnak csak egy egész két tized százaléka vehet részt ezen állásokban, addig a közigazgatási tisztviselőknek 25'4°/o-a foglal e fizetési osztályokban helyet. Az V., VI., VII. fizetési fokozatban mintegy S 1 / ú i Q /o a műszaki alkalmazott, a közigazgatási személyzetből pedig 444°/o. Ez, t. ház, az arány a betöltött hivatalok és a hivatali előmenetelek tekintetében. (Halljuk ! Halljuk!) Nagyon jól tudom, hogy ez nem tartozik a t. kultuszminiszter úr tárczája körébe, de tartozik igenis megszivlelése annak, — és ezt az 49
