Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-65
66. országos ülés 1897. márczius 8-áu, hétfőn. 373 folynak egy-egy kiilső budai egyetemi telep létesítése, vagy belvárosi telkek beépítésének kérdése körül, igen szép eszméket tartalmaznak, de mert szépek, sok pénzbe kerülnének. És miután a a hazai kultúra költségeire, fájdalom, nagyon gyéren vehetők igénybe a nemzet segélyforrásai, ezek meg nem valósulhatnak. Az egyetem épülete pedig le lévén bontva, még ünnepélyeire is az akadémiától és máshonnan kénytelen az egyetem helyiséget kikölcsönözni. Mikor az ifjak őszszel beérkeznek, a tudásvágytól vezérelt hallgatók be nem férnek, lassankint elvesztik kedvüket, és ez jó pretextussul szolgál arra nézve is, hogy azzal ámítsák a szülőket, hogy úgy sincs hely és csak tessék-lássék módra látogatják az egyetemet. Nagy kalamitás ez és csak üdvözlöm, hogy a t. miniszter ár minél előbb segíteni óhajt e bajon, habár egyelőre, anyagi eszközeink mérvéhez képest, talán nem is valami nagyszabású épülettel, hanem csak olyannal akar előállani, mely a térbeli szükségen segíteni fog. Be is nyújtotta a t. miniszter úr ebbeli javaslatát az országgyűlés nek, óhajtom, hogy az mielőbb törvénynyé váljék és az építkezés lehetőleg tavaszszal megkezdhető legyen. Sürgetem ezt ép a tudományos egyetem és a magyar ifjúság érdekéből, mint immár elodázhatatlant. De midőn erről van szó, legyen szabad a t. miniszter úr figyelmét még egy körülményre felhívni. Nemcsak a használhatóság szempontjából, de eszthétikai szempontból sem indifferens az, hogy középületeink milyen stílusban és arányokban épülnek. Fővárosunk rohamos fejlődése is magával hozza, hogy erre tekintettel legyünk. Igen szükségesnek vélném, hogy a t. miniszter úr ne kövesse az építész urak perszváziója folytán a fővárosunkban most divó módszert, mert akkor rövid idő múlva ismét előáll a hely szűke. Most irtózatos vestibule-öket építenek, az egész építészeti díszt arra helyezik, hogy annak hatása alatt a belépő idegen elbámuljon. Látjuk például ezt az igazságügyi palotánál, melynek fényes vestibule-je meglepi az embert, a tanácselnökök pedig helyszűkéről, légvonatokról és az akusztika rosszaságáról panaszkodnak. Ott van a nagy szín- és térbeli hatás a vestibule-ben, a hol pedig kényelemnek kellene lenni, ott szoros és szűk a helyiség. Ott van az egyetemi könyvtár, a melyet még boldogult Trefort Ágoston építtetett. Kívülről mutatós, lépcsőrendszere a legszerencsétlenebb, vestibule-je igen nagy, de akkora a sötétség benne, hogy az ember lezuhanhat ott az emeletről a földszintre. Fabricius Károly volt képviselőtársunk ott lelte halálát a sötétség miatt, alázuhant a liften a pinczébe s összetörte magát. Azóta van elrendelve, hasonló esetek elkerülése végett, hogy a folyosón — bár így is sötétség van ott — örök-lámpa égjen. Egyedül az olvasóterem világos, de annak is az utcza felé nyíló része. Szerencsétlen az egész rendszer, főleg a kiilső parádéra építve. Ott van a nagy kolosszális új országháza, a mely tagadhatatlan, dísze lesz fővárosunknak impozánsságánál fogva, de ez is abban a szerencsétlen csúcs-íves stílben van építve. Már is 75 helyiséget szántak más czélra, mint olyanokat, melyek sötétségüknél fogva használhatatlanok lesznek; talán raktárakúl alkalmasak. Persze, a csúcs-íves stil sötétséget okoz, keskeny, hosszú nyilasaival. Igen kérem a t. miniszter urat, hogy az új egyetem épületénél ne a túlságos luxusra, az első benyomás luxusára legyenek tekintettel, hanem inkább a praktikus czéíokra, főleg a világosságra, tágasságra, a jó szellőztethetőségre. Nem mondom, hogy ne legyen stílszerű az épület. Legyen természetesen, de ne túlhalmozva a mostani barokk-rendszer, vagy a czélszerűtlen csúcsíves rendszer szerint. Mivel a barokk-rendszert ejtettem ki az ajkamon, engedtessék meg, hiszen egy emelendő középületről van szó, hogy megérintsem, hogy fővárosunk fejlődésében építészeink a bécsi mintákat — mert legtöbbjük ott nevekedett és a legkényelmesebben onnan kaphatják a terveket — annyira felölelték, hogy a szerencsétlen barokk-, rokokó-, czopf- és más kevert formákban építenek. Az a borzasztó sok manzárd és nem tudom miféle formájú saroktorony is olyan, a melynek praktikus haszna semmi sincs, bár temérdek költséget emésztenek fel, de eszthétikai értéke sincs, mert ilyen szemponttól az egy degenerált stil terméke. Nincs más stílusa az egyetemnek szerintem, mint a renaissance. A renaissance korában élte virágzó korát az egyetem s azért a renaissance leginkább felel meg a világosság, a felvilágosodás eszméjének. Ez a tudomány stílje, a mely világosságot terjeszt. Ha pedig az antikhoz megyünk vissza, akor a görög. A nemzeti múzeum remek homlokzatánál szebb ma sincs a fővárosban. A renaissance-ot illetőleg az Akadémia mint stilszeríí épület, szintén nem tartozik az utolsók közé. Azt a kérést intézem az igen tisztelt miniszter úrhoz, hogyha az egyetemnek új épületet emeltet, méltóztassék mint legalkalmasabbhoz, a renaissance stílhez ragaszkodni, semmi esetre ne válaszsza a csúcsíves, vagy a degenerált czopfvagy rokokó-stüt, akárhogy ajánlják is azt építészeink, a kik -«- hogy úgy mondjam — rokokó betegségben szevvednek. Örül a lelkem, mikor látom az iparművészeti muzeumot az üllőiúton, a mely most készül el belülről. Ez igazi luxus-épület. Az egyetemnek nem szabad ilyennek lenni. De itt a luxusnak megvau a maga czélja, mert iparművészeti új nemzedéket akarunk
