Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-63
340 •*• « r s z& g° 8 üte* * 8e 7« márcziuB 5-én, pénteken. más minisztérium hatáskörében, vagy a közönség körében felmerülő művészeti kérdésekre és feladatokra nézve legfőbb fórummá megtenni, melléje rendelve e tekintetben a képzőművészeti tanácsot, melynek hatáskörét épúgy, mint a művészeti ügyek legfelsőbb adminisztráczióját legczélszerűbb volna nézetem szerint törvényhozási úton szabályozni. A művészeti ügyeknek ilyen egységes, általános, mindenre kiterjedő rendezése és vezetése tenné csak lehetővé a meglevő, az állam intézményei által nevelt és kiképzett művészeti erőknek valódi és teljes kihasználását, egy nagyszabású művészetnek, úgy mint grand art-nak létesítését, egyúttal művészetünk nemzeti jellegének teljes kidomborítását. Azonban a képzőművészet kérdése nálunk nem csak a grand art létesítésének kérdése, hanem egyúttal az a probléma, hogy az a sok ember, ki több-kevesebb tehetséggel, több-kevesebb szerencsével ezen a rózsásnak látszó, de gyakran tövises, gyakran keserű csalódásokkal teljes pályán működik, kik közül utóvégre csak egynéhány egynémelykor alkothat valóban örökbecsű müvet, kiket mindannyit az állam a maga megrendeléseivel és mfívásárlásaival állandóan ki nem tarthat, hogy az a sok művész a maga életczéljának követése mellett mikép találja meg a maga becsületes életfentartását is és a jólétnek legalább azt a fokát, mely szükséges arra, hogy meglegyen a kedve és ereje újabb és újabb művészi alkotásokra. Ezt a problémát megoldani hivatva van nézetem szerint egyrészt a társadalom, melyet azonban szintén az államnak kell a maga intézményei, iskolai gyűjteményei által, példaadása által a művészeti ízlésre és a művészetben való kedvtelésre nevelni, de ezen probléma megoldásának érdekében szükség van a képzőművészeti erők foglalkozási körének tágítására, a képzőművészeti erők feleslegének levezetésére eg^, olyan térre, hol annak termékenyítő hatása egy nagy közgazdasági érdek előmozdítójává lesz, szükség van a képzőművészetet bevinni az iparba. (Élénk helyeslés.) Nem olyan véletlen jelenség az, t. ház, hogy a képzőművészetek legragyogóbb virágzása korában, a renaissance korában, a képzőművészet és az ipar működésének külső formái között semmi különbség nem volt, és hogy akkor a legjelentékenyebb, legnagyobb művészek épúgy feladatuknak tekintették az ipari készítmények formáinak nemesitését, mint az önálló művészeti alkotások létrehozását. Nekünk bizonyos tekintetben ezekre az állapotokra kell visszatérnünk. Az iparművészet meghonosítása, felvirágoztatása, méltánylása igen előnyösen jellemzi újabb időben a mi kultúrpolitikánkat. De a dolgok fejlődésének mai stádiumában majdnem attól lehet tartani, hogy három különálló foglalkozási ág fog keletkezni a művészet és az ipar közt, melyek elseje bizonyos előkelőséggel néz le a másodikra, s mint harmadik az iparművészet vagy művészi ipr.r. Pedig nem ez a czél. A czéí az, hogy maga a művészet nemesítőleg magához emelje az iparnak azokat a fajait, a melyekben a művészi ízlést és művészi fantáziát érvényesíteni lehet; (Általános, élénk tetszés.) hogy ne tartsa méltóságán és rangján alulinak, a maga géniuszát a nemesebb iparnak is szolgálatába állítani. Ha ezt teszi a művészet, nemcsak a saját megélhetését könnyíti meg, hanem azáltal, hogy az általános gazdasági prosperitásnak íij forrását nyitja meg, oly fontos és nagy erejű közgazdasági tényezővé lesz, mely kétszeresen számíthat az állam figyelmére és áldozatkészségére. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. ház! Mi aránylag kicsiny és nyelvileg teljesen elszigetelt nemzet vagyunk. E helyzetünkben ránk nézve a művészet — és itt nemcsak a képzőművészetet, hanem a zeneművészetet is értem — valamivel több, mint pusztán üres óráink szórakozásának és lelkünk pillanatnyi felüdülésének eszköze. Ránk nézve a művészet az a nyelv, melyen szólva, szellemünk megnyilatkozását minden nemzet megérti; az az eszköz, melynek segélyével, mint azt számtalan példa mutatja, nemzeti erőink korlátoltsága daczára lehetséges a művelt világ egyik szellemi központjává válnunk, lehetséges a czivilizált világ szellemi versenyében jelentékeny és fontos szerepet vinnünk. A gondviselés az utóbbi időben bőven megáldott bennünket jeles művészi tehetségekkel. Rajtunk áll, hogy azok kiképzése és kihasználása által ezt, a művészetek felvirágoztatásához kötött nagy nemzeti feladatot megvalósítsuk. A t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, kormányzatának rövid ideje alatt is, jeleit adta annak, hogy a művészetnek ezt a fontos és nagy szerepét teljesen felismerte, és a művészetek felvirágoztatását feladatának tekinti. Ez is egy ok, a melyért — épúgy mint egyáltalán tárczája egész körében követett politikájáért — iránta a legteljesebb bizalommal viseltetem és ezért költségvetését készségei fogadom el. (Hoszszantartó sajos helyeslés és éljenzés jobbfelól. A SMÓnokot, számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Kérem foglalják el helyöket, az ülést iijra megnyitom. Lázár Árpád jegyző: Marsovszky Endre ! Marsovszky Endre: T. ház! Azon kellemes helyzetben vagyok, hogy megígérhetem,
