Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-63

3f8 63- országos ülés 1897. máreiiua 5-én, pénteken. biztosítékát látja. A párt egy másik t. tagja megszavazta a költségvetést nemzeti kultúránk, népnevelésünk érdekében, melyért e párt, mint eddig, úgy ezután is minden áldozatra kész! És most? vájjon nem a nemzeti szellem fejlesztésének, nem a nemzeti közművelődésnek kívánunk áldozatot hozni? vájjon most nem-e azon törekvés vezet mindnyájunkat, mint eddig, hogy megtartva nemzeti előnyös sajátságainkat, fokozatosan a legkiválóbb európai művelt államok magas színvonalára emeljük közoktatásügyünket, a népnevelést, középiskolai oktatásunkat, egyetemeinket? Hiszen ha igazak voltak a múlt évi február havában azon indokok, melyek a t. függetlenségi pártot a költségvetés elfogadására vezették, mennyivel igazabbaknak kell lenni most, midőn ugyanazon czélokra, ugyanazon szempontokból 1,946.000 forinttal többet irányoz elő a t. kormány, mint a múlt évben ; midőn például a főiskolák tételénél 80.000 forinttal, a középiskoláknál 216.000 forinttal, a népnevelésnél 645.000 forinttal, a szakiskoláknál 68.000 forinttal, a művészetnél 30.000 forinttal többet vett föl a költségvetésbe! A szabadelvű párt örömmel osztotta meg eddig a felelősséget és a dicsőséget, — teljes készséggel osztaná meg most is, és ha most egyedül fogja viselni a felelősséget, bizonyára csak reá fog háramolni a kétségbevonhatlan fejlődés és haladás dicsősége, melyből az oroszlánrész a vallás- és közoktatásügyi tárcza lelkes vezetőjét: báró Eötvös József, Trefort Ágoston és gróf Csáky Albin méltó utódját illeti meg, ki széles kört felölelő programmbeszédével, de még inkább tetteivel bizonyítja be, hogy át van hatva hazánk, nem zetünk szellemi fejlődésére irányuló feladata nagyságától. (Helyeslés a jobboldalon.) A t. függetlenségi pártnak különösen azon tagjai, a kik egyetértenek velünk abban, hogy kultúránk és nemzeti szellemünk fejlesztessék, — eltekintve attól, hogy bizalommal viseltetnek-e a kormány iránt vagy sem, — bizonyára meg fogják magyarázni, hogy miért kellett a kultúránk emelésére vezető költségvetés elfogadását ez alkalommal megtagadni. T. ház! A vallásosság hanyatlásáról hallottunk ismételve panaszokat. Mélyen sajnálom magam is e szomorú jelenséget, de azt mégis különösnek találom, hogy ezt a figyelemreméltó körülményt, a kormány rovására szeretnék írni. Azt kérdem, kinek a kezében vau most is a vallásos oktatás feladata és kötelessége ? Ugy-e bár az egyházakéban! kiknek kell a vallásos, az erkölcsi élet terén hathatós példával járni elől? ugyebár azoknak, kiket az illető egyházak a vallásos oktatással, a vallás és az erkölcs nagy eszméinek a társadalomban, különösen a templomi szószékről való hirdetésére felhatalmaznak? Az államnak bizonyára nagy előnye van abban, ha az egyes vallásfelekezetek híven, lelkiismeretesen és egyszersmind hazafiasán teljesítik ezen nemes feladataikat s épen annak tanúságául, hogy ezen felfogás élénken él kormányunk szivében, az egyházak segélyére 604.000 forintot vett fel a költségvetésbe és ennek azon tételét, mely az egyes egyházak csekélyebb illetménynyel ellátott lelkészeinek segélyezéséről szól, 100.000 forinttal emelte fel, úgy, hogy a múlt évi 150.000 forint helyett most 250.000 forint áll rendelkezésre. De különben is a kormány éber figyelemmel kiséri a vallásoktatást s hogy nem áll azon állítás, miszerint ezt ki akarná küszöbölni az állami iskolákból, legjobban a költségvetésnek az egyes intézetek hitoktatói részére felvett fizetéstételei igazolják. De minthogy épen a vallási oktatásnál vagyunk, t. ház, érdemes lesz e kérdéssel foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) A vallásosság hanyatlása általános, és ez e részben az egyes felekezeteknek is a hibája. Jól tudjuk, hogy a legtöbb helyen, a legtöbb iskolában úgyszólván száraz szaktárgyként tanítják a hitoktatást. Nem az erkölcsi nemesítő eszméket tanítják, hanem az úgynevezett dogmatikai részt, az úgynevezett száraz alaki részt. Világos, hogy pusztán ezen száraz alaki résznek meglehetős szárazsággal való előadása épenséggel nincsen hatással a gyenge gyermek lelkére, mert sok helyen épen csak kötelességet teljesítenek azzal, hogy ha az egyes iskolákban megtartják a hittani órákat. Tapasztaljuk azt, hogy épen a hittani órákra vonatkozólag terjedt el a tanulók körében az az általános nézet, hogy azon hittani órákat szorgalmasan látogatni jóformán nem kötelesség, hogy a hittani órákat arra a czélra, a melyre rendeltetve vannak, felhasználni nem szükséges. Akár hányszor látjuk és tapasztaljuk, hogy a tanév végén kegyelemből, jóindulatból; azért, hogy ne tűnjék fel, hogy az egyes hitfelekezetek hittanárai nem teljesítették a hittani oktatás kötelességét, egyszerűen beírják a kalkulust az illető tanuló könyvébe. Azután akár hányszor látjuk azt, hogy az egyes hitfelekezeteknek a vallási oktatással megbízott lelkészei vagy tanítói nem tartják meg azokat a hittani órákat, a melyek megtartása kötelezve, sőt legnagyobb részt az állam által díjazva is vannak. (Igaz! tlgy van! jobbfelől.) De tovább megyek a hitoktatásnál, vájjon ott, a hol maguknak a lelkészeknek rendkívüli nagy és fontos feladatuk a szószékről a társadalomnak hirdetni a vallást és az azzal feltétlenül kapcsolatos erkölcsi érzést, vájjon ezen lelkészek teljesítik-e mindenütt ezen kötelességü-