Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-62

318 62. országos ülés 1897. márczias 4-én, csütörtökön. tetett, daczára annak, hogy ugyanezen kívánság ő Felségének mint legfőbb kegyúrnak trónbeszédében is ujolag megemh'ttetett és hangsúlyoztatok. Kérdem tehát az igen tisztelt vallásés közoktatásügyi miniszter urat, mi az oka annak, hogy a legfőbb kegyúrnak több mint ötnegyed éve kifejezett kívánsága most egyáltalán nem teljesíthető. A milleniumi év lezajlott; a politikai választások szerencsésen vagy szerencsétlenül — a mint akarják — (Félkiáltások balfelöl: Gyönyörűen! Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) lefolytak; nem tudom tehát felfogni, mi akadály áll útjában, hogy a legfőbb kegyúrnak és a katholikus társadalomnak kívánsága teljesíttessék? Avagy talán a t. miniszter és a kormány meg akarja várni íizon sebek behegedését, a melyeket a választások okoztak? Hiszen azok oly fájdalmasak, oly mélyek, oly sajgók és úgy annyira el vannak mérgezve, hogy alig hiszem, hogy ezen ülésszak alatt egyáltalán be fognak hegedni. Avagy talán úgy vélekedik a miniszter úr, hogy a közvéleményben még nincs eléggé kifejlődve a katholikus ügyek iránti érdeklődés? A katholikus öntudat még nem ébredt fel eléggé? (Mozgás balfelöl.) Avagy talán úgy vélekedik a miniszter úr, hogy talán túlságos nagy már az érdeklődés a katholikus ügyek iránt, úgy, hogy esetleg a katholikus autonómia kérdése nagyon is az egyház szellemében, a legfőbb kegyúr jogainak és az egyház hierarchikus szervezetének túlságos tekintetbe vételével találna megoldatni? Ezek mind oly kérdések, t. ház, a melyekre nagyon kérjük a miniszter úr válaszát. A magam részéről csak azt az egyet vagyok bátor teljesen elfogulatlanul ajánlani. Ne méltassák sokáig késni ezen kérdés megoldásával, mert ebből is végre czélzatosságot fog a katholikus társadalom Magyarországon kimagyarázni; siessenek evvel, mert paraucsolólag követeli e kérdés megoldását a »szabad egyház szabad államiban, továbbá a »suum cuique« nagy elve; ezek, úgy látszik, az elméletben igen szépen hangzanak, hanem nem valósíttatnak meg akkor, a midőn azoknak útjában a szabadelvű pártnak érdekei állanak. A legmagasabb trónbeszéd, akkor, mikor erről megemlékezett, egyszersmind a kongruakérdés megoldásával is foglalkozott. És miután az én meggyőződésem szerint a kongrua-kérdésének megoldása csak a katholikus autonómiának keretén belől létesíthető (Úgy van! Ügy van! balfelöl.) és miután ő Felsége maga kifejezte azt, hogy a kongrua kérdésének megoldása fontos, úgy ezen kérdés megoldásának sürgőssége a másik kérdés megoldását még sürgősebbé teszi. (Ügy van! bal/elöl.) T. ház! Abban a minden tekintetben nagyszabású beszédben, melyet a t. miniszter úr szombaton elmondott és a melyben felölelte az egész tan- és nevelésügyet, a melyben kifejtette és megmutatta, hogy a legnagyobb érdeklődéssel viseltetik tárczájának ügyei iránt és hogy a magyar kultúrának a templomát teljesen ki akarja építeni, véleményem szerint talán egy bizonyos mértékben túlbuzgó volt és ez különösen ott nyilvánult, hol a pap nevelésről szólt, annyiban, t. ház, mert én egészen szerényen figyelmeztem akarom nem a t. miniszter urat, mert neki az én figyelmeztetésemre szüksége nincsen, de egyáltalában figyelmeztetni akarom a t. szabadelvű pártot arra, hogy a papuevelés tisztán az egyházjog körébe tartozik, tehát lehetőleg ova kodnia kell az államnak attól, hogy ezen jogkörbe avatkozzék. (Úgy van! Úgy van! balfelöl. Felkiáltások jobbfelől: Nem úgy van! Zaj. Elnök csenget.) Az a kulturális funkczió, melyet a törvényhozásnak közvetlenül teljesítenie kell akkor, midőn útmutatással, tanácscsal, figyelmeztetéssel befolyást gyakorol a közoktatásügyi kormányra, azt a kötelességet szabja mi elénk, hogy figyelmébe ajánljuk a t. kultuszminiszter úrnak azt a körü'ményt, mely szerint általános a panasz, hogy egy atheisztikus irány kezd lábra kapni a tanügy minden fokozatán, (Ügy van! Úgy van! balfelöl.) és méltóztassanak figyelembe venni, hogy ennek az atheisztikus iránynak az ifjúság szívébe és agyába való becsepegtetése téves nézetekre szolgáltat alkalmat, oly nagyon elfogultakká teheti őket, hogy végre bennük az erkölcsi érzés egészen meglazul. És itt nem a levegőből beszélek, mert méltóztassanak csak visszaemlékezni az 1891. ápril 13-án történtekre. Akkor ugyanis az akkor tartott tanárgyűlésnek egyik tagja azt indítványozta, hogy a millennáris tanárgyűlés alkalmával tegyenek előterjesztést a kormányhoz, a vallás tanításáaak a középiskolákból való kiküszöbölésére. Ugyancsak ebben az évben történt Szolnokon, hogy a gimnázium ötödik osztályának egy tanulója a vallási érzést mélyen megsértette, midőn a legszentebb oltári szentséget a föld sarába tiporta. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Ezzel csak azt akarom demonstrálni, hogy minálunk nem csak vallásos közönbösség, hanem vallásellenesség is kezd tért hódítani és ez nem áll összhangzásban a t. miniszter úrnak azzal a szép nyilatkozatával, midőn azt mondta, hogy nálunk Magyarországon az államnak nagy szüksége van a vallásosságra. Óriási felelősség nehezedik a tanügyi kormányra különösen most, midőn az ifjú nemzedéket meg kell óvni, immúnissá kell tenni a korrupczióval szemben. A jellemet kell nevelni és erősíteni az ifjúságban azért, hogyan ha kilépnek az életbe, ne legyen az az első lépésük, hogy oda dobják a jellemet a háta-