Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-49

2é> 49. országos ülés 1897. február 15-én, hétfőn. kukoriczaföldek felében és harmados kiadásánál egyik munkás a másikat túlliczitálja, egyik vállalja azt felében, a másik harmadában, a negyedik még egy pár csirkét, az ötödik egy forintot igér még reá. Ez az uzsora. Pedig, ha ezt a munkaadó elfogadja, ez uzsora jellegével nem bir. Nem mondom, hogy más módon nem lehetne eljárni, de ebben erimen laesae maiestatist nem látok. Hasonlókép áll a robot kérdése. Mi a robot? Midőn az aratási szerződésnél a földbirtokos kiköti, hogy a munkás által letarolt gabona behordására eső egy- vagy kétnapi munkát szolgáltasson azon hányadrészért, a melyet az aratási munka fejében kap. Ez is felesleges, ezt is el lehetne törölni, de törvénytelenségnek nem tartom, mivel munkások szerződéskötésnél a feltételt elfogadták. örülök, hogy Visontai Soma t. képviselőtársam jelen van. Röviden kívánok arra az észrevételére válaszolni, hogy a mezőgazdasági munkások és béreseknek a 60-as években sokkal nagyobb keresetük volt, mint most. Igaz, de miért? Mert a 60-as évekbeii az egész alföldön az összes vízszabályozási munkálatok lettek végrehajtva, akkor a mezőgazdák kisebb része és az összes munkások beállottak kubikosoknak, naponként megkerestek 2 — 3 — 4 forintot. Természetes, hogy ma már, midőn ezek a nagy szabályozási munkálatok megszűntek és a munkás az aratáson kivűí legfeljebb 2 — 2 forint 50 krajczárt szerezhet meg nyáron, nagy a különbség. Ez áll a kubikosokra és kisgazdákra is egyaránt. De igaza van t. képviselőtársamnak a béresek és cselédeket illetőleg is. Ezek is többet kerestek a 60-as években. Qualitative és quantitative a fizetés ugyan nem változott és nem szállott alább, de változott a termékek ára és miután a mezőgazdasági válság folytán a gazdák nem adhattak magasabb fizetést: csökkent az illető munkások és cselédek keresete. Visontai képviselő úr múltkori interpellácziója alkalmával számos batározatot olvasott fel, melyekkei szocziaiisztikus gyűlések nem engedtettek meg. Mit bizonyít ez? Azt, hogy a hatóságok széles Magyarországon ismerve a helyzet komolyságát, átérezve felelősségük súlyát, bár nincs törvény, rendelet a népgyűlésekről és ügyekről — hiszen épen az a baj — mégis saját felelősségük érzetében cselekszenek, hogy nagyobb bajtól megmentsék a vidéket. Nem kedvtelésből cselekszi az ilyet az ország közigazgatási tisztviselői kara, a helyzet maga követeli ezt meg. A kétségtelenül létező bajok oka részben a nagymérvű szabályozási keresetből a sokkal csekélyebb gazdasági keresetbe való hirtelen átmenet, de oka egyúttal az intenzív gazdálkodás nagyobb terjedése és ennek folytán a feles mívelés csökkenése. Míg a múltban 20—25 napig tartott az aratás, addig ma gyorsan be kell azt fejezni, s így a munkás az aratás és behordás gyorsítása folytán sokkal kevesebbet szerezhet. De baj az is, hogy a nép igényei, terhei és luxusa is erősebben fejlődtek. Az alföldi magyar ember nem éhezik, jól él az utolsó munkás is, különösen összehasonlítva a nemzetiségi vidékeken levő nemcsak munkásokkal, hanem fél- és egésztelkes gazdákkal is, amannak életmódját ezekkel összehasonlítani sem lehet; de szeret mulatni és mulat is a mostani gazdasági válság idején is, emellett azonban szerezni is akar, a mi pedig a mai viszonyok közt igen nehéz. A szóban és Írásban való izgatás annyira megy, hogy például a központi szövetkezetek elnökei képesek egy egész vidék munkásait annyira terrorizálni, hogy a már megkötött szerződéseket nem teljesítik, bár a munkások maguk azt teljesíteni szeretnék. Orosházán például éveken át uzus volt a községház jégvermének megtöltése átalányba 150 forintért. Ezt a község felemelte 200 forintra, de ez összegen sem voltak hajlandók, a munkát teljesíteni, mert a központi vezetőség kimondta, hogy vagy napszámban vagy sehogy, s így elestek a keresettől. Ez mutatja azt, hogy a magyar alföldi munkás, ha jó kezekben van, nem tenne oly bolondot, hogy ily téli keresetet elutasítana magától. Hozzájárul ezekhez az irtózás a hoszszabb munkára való lekötéstől, valamint az ismeretlen munkától. A felföldi tót a cznkorrépatermeléssel megszerez 3—3 fél hónap alatt 90—95 forint tiszta hasznot. Erre a munkára a mi magyar parasztunk alig akar vállalkozni, mert előre nem tudja az eredményét. A kendercziroktermelést meghonosítani, erdei munkára szorítani a magyar alföldi munkást nem lehetett, még akkor sem, ha kimutatták, hogy ezzel őszszel és télen naponta 1 forintot is képes megszerezni ; hát a közgazdasági bajok tényleg léteznek, t. ház, annyiban, hogy az intenzív gazdálkodás folytán sokkal többet kívánnak ma a munkástól, mint eddig, de a mint előbb volt szerencsém már megjegyezni, hogy az agrár viszonyok kedvezőtlen helyzete folytán a gazdák nincsenek azon helyzetben, hogy magasabb díjakat adjanak az illető munkásoknak, de említettem azt is, hogy a lelketlen gazdák és bérlők sokszori visszaélései szították ezen mozgalmat. Ez tagadhatatlan tény, t. ház, igen gyakran megesik az, hogy a természetbeli konvencziók messze mögötte állanak nemcsak a kívánalmaknak, de oly rosszak, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) oly gyalázatosak, hogy azt egy embernek kiadni alig lehetséges. Aztán méltóz' tassék a lak viszony okát venni. Hiszen talán