Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-61

300 61. országos ülés 1897. márezius 3-án, szerdán. kel más országokban, de tudok reá esetet, hogy itt hazánkban is, tettek próbát. T. ház! A mint az 1868: XXXVIII. törvén yczikk meghozatott, annak daczára, hogy ez a törvény épen nem czélozta a felekezeti iskolák elállamosítását, vagy elközségesítését: mégis akadtak túlbuzgók, a kik nagyon elindultak a közösségnek útján annyira, hogy boldogult Trefort miniszter jónak látta egy figyelmeztetés kiadni, hogy a czél nem az, hogy az iskolákat államosítsuk és küzségesítsük, hanem a czél az, hogy jó iskolák legyenek. Természetesen akkor ezen intésnek az äz értelme is volt, hogy mivel az államnak a viszonyai nehezek pénzügyi tekintetekből, tehát ne rakjunk az állam vállaira szükség nélkül terheket. A törvénynek az az intézkedése, hogy az iskolákban a növendékek saját vallásuk szelleme szerinti nevelésben részesüljenek, igen helyes. Hiszen, t. ház, az állam, mini ilyen, nem birhat, nem is bir küldetéssel arra, hogy hiterkölcsi nevelésben részesítse a gyermekeket. Az Üdvözítő nem az államnak adta a parancsot, hogy menjen és tanítson, hanem apostolainak és az általa szervezett egyház szolgáinak. Es tudjuk is a történelemből, hogy minden időben és mindenütt az egyház szolgái teljesítették is ezen parancsot. Tudjuk, hogy a keresztény egyházak szolgái voltak azok, a kik a népeket a barbárságból, tudatlanságból fáradhatatlan buzgósággal kiemelték, czivilizálták, müveit népekké tették. Nincs Európában olyan művelt nép, a melyet az ő műveltségének a kivívásában nem az egyház szolgái segítettek volna elő. Nem is vonta a múltban az egyházaknak tanítói jogát senki sem kétségbe. Aránylag újabb keletű az, hogy az egyháznak nevelői, tanítói jogát kétségbe vonják és pedig úgy, hogy az állam részére kívánják a tanításnak jogát lefoglalni. Észleltem továbbá azt a törekvést is, hogy nemcsak a tanítás jogát, hanem a vallás terén a házasság jogát is a maga részére foglalta le a modern állam. Nem akarok hosszasan foglalkozni azokkal az érvekkel, okokkal, a melyekkel ezt liberális részről a múltban megindokolták. A helyett inkább csak röviden azt a kérdést vetem fel, vájjon a nemzeteknek, a népeknek ezivilizálója, a keresztény egyház tanai el avultak-e már, elöregedtek alkalmatlanokká lettek-e arra nézve, hogy ama tanokon az egyéni és társadalmi boldogság továbbra is épüljön? Én azt hiszem, t. ház, hogy ezek a tanok el nem avultak, nem avulhattak el, mert örök igazságok. (Igazi Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Hiszen miben különbözik a kereszténység a pogányságtól? Abban, hogy a kereszténység biztosította a gyermekeknek életét, holott a po- | gány világban, tudjuk, hogy sem az atya kegyetlenségével, sem a kormánynyal szemben a gyermekek ama joga, hogy élhessenek, biztosítva nem volt. Továbbá a kereszténység volt az, a mely a nőt kiemelte abból a szinte rabszolgai helyzetből, a melyben volt, a melynek következtében nem volt az ő férjének hitestársa hanem szolgálója, még saját édes gyermekeinek sem volt anyja, hanem az ura gyermekeinek dajkája és szolgálója. Szóval a kereszténység emelte a nőt mostani méltóságára, tette férjének hitestársává és feleségévé. A kereszténység szüntette meg a rabszolgaságot, a kereszténység hozta be a testvériséget, az egyenlőséget és a szabadságot, a kereszténység védelmezte meg a szegénynek, kicsinynek, a gyengének jogait a hatalmassal szemben, de viszont ismét a hatalmasnak, a fejedelemnek, a kormánynak a tekintélyét, tiszteletét ismét a keresztény egyház állapította meg és tartja fenn. {Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Ezeket a tanokat, t. ház, nem nélkülözheti a mi társadalmunk, ezek a tanok igazak voltak mindig és igazak lesznek ezután is. Épen azért eme tanokat elvetni nem lehet. Hogy ha a kereszténység talajáról a társadalom letér, okvetlenül vissza fog ismét esni a barbarizmusba és a pogányságnak a förtelmeibe. A dolog, t. ház, úgy áll, hogy a mi szép, a mi nemes, a mi jó van ez idő szerint is a mi czivilizácziónkban, az mind visszavihető a kereszténységre. A mi fattyúhajtás, a mi visszás, a mi rossz van a mi társadalmunkban, az mind ellentétben áll a kereszténységnek a tanaival. (Igás! Ügy van! a baloldal hátsó padjain.) Ha ez így van, akkor valamint a múltban a keresztény igazságok, általában a keresztény szellem képezhette alapját és képezte is a társadalomnak, államnak és nevelésnek, akkor kell, hogy az képezze ezután és a jövőben is. Liberális részről nem egyszer hangoztatták már ezen ülésszak alatt is azt, hogy az embereknek testvériségét, egyenlőségét, szabadságát a nagy. franczia forradalom férfiai hirdették: az úgynevezett emberi jogokat azok juttatták érvényre. Figyelmeztetem arra a t. házat, hogy ez roppant tévedés. Jézus volt, a ki ezt először hirdette. 0 mondta ki az emberek testvériségét, ebből folyólag az emberek egyenlőségét és szabadságát. Csakhogy roppant különbség volt Jézusnak, tanítványainak és utódainak az eljárása és a nagy franczia forradalom férfiainak — sőt mondhatni, szörnyetegeinek—az eljárása közt. Jézus és tanítványai meghaltak azért, a a mit hirdettek: az emberek testvériségéért, szabadságáért és egyenlőségéért, a franczia forradalmárok pedig, tudjuk, hogy ezen szent eszmék meggy alázásával, két millió franczia pol-