Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-49

49. országos ülés 1897. február 15-én, hétfőn. 19 rendszere. Ma már el kell tekintem mindenféle elméleti és elvi állásponttól; a tények hatalma keresztülgázolt a szabad kereskedelmi és védvámi irányok tudományos diskusszióin; a dolog egyszerűen úgy áll, hogy a mely régi kultúrával biró európai állam mezőgazdaságát rombadőlni és földmívelő lakosságát elzülleni hagyni nem akarja, annak azt a világversenynyel szemben védvámban kell részesíteni.« "Én ezt szószerint aláírom, de hozzáteszem azt a kérdést és keresem erre a feleletet, mit csináljon egy olyan, Európa szívében levő ország, melynél a termelés és fogyasztás arányainál fogva az ^grár-vámok hatálytalanok? Mit csináljon in specie Magyarország, a melynek Ausztriával való vámszövetsége daczára van egy, bár még nem nagy, de arra mégis elég nagy gabonafölöslege, a mely lehetetlenné teszi azt, hogy az árképzésnél a fennálló gabonavámok is túlnyomó részben érvényesülhessenek? Én erre a kérdésre avval a felelettel, hogy várni kell, míg a fogyasztás fejlesztésével beáll a fölösleg elenyészése és a természetes fejlődés révén beáll a behozatal szüksége s ezáltal a védvám érvényesülésének lehetősége, meg nem elégszem. A magyar gazdaközönség erre az időre nem várhat. Állítom és vitatom, hogy aránylag Csekély eszközökkel módunkban van elérni már most is azt, hogy a búzaárak képződésénél a védvám érvényesüljön, ha nem is egészen, de legalább is túlnyomó részben. És ezen eszköz, t. képviselőház, nem más, mint a kivitelre szoruló állam védváma, a kiviteli jutalom. Egy középtermésü esztendőben körülbelül egy millió métermázsára tehető azon fölösleg, a melylyel a vámterület termése felülmúlja a közös vámterület fogyasztását. (Mozgás a szélső baloldalon. Egy hang a szélső baloldalon: Szomorú volna!) Azon ár, a melylyel ezen felesleget a vámhatáron túl kivinni képesek vagyunk, szabja meg a vámterület egész belfogyasztásának átlagárát, mi mellett természetesen az egyes lokális kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb fekvések és viszonyok által előidézett eltérések figyelembe veendők. Ha tehát nekünk sikerül, bár mesterséges eszközök árán is, elérni azt, hogy ezen fogyasztás egy a nemzetközi ár által diktált árnál magasabb áron vétessék ki a forgalomból: ennek természetes, az árképződés törvényeiből folyó következménye csak az lehet, hogy az összes belföldi fogyasztás árnivója felemelkedik a kivitel ezéljaira vásárolt búzamennyiségek árnívójára* Még világosabban óhajtok szólni. (Halljuk! Halljuk!) Két ország van, a hova ma búzánkat kivinni egyáltalán képesek vagyunk: Bajorország és Svájcznak keleti része. Ez magyarázatát e»sen országoknak hozzánk való aránylagos közelségében és a tengeri kikötőktől, illetőleg Oroszországtól való aránylagos távolságában leli. Ha mi oda, vagy bárhova máshová búzát kiviszünk és a kivivőnek például 1 forint kiviteli jutalmat adunk, ezáltal azon helyzetbe hozzuk őt, hogy itt a belföldön a búzát egy forinttal vagy legalább egy forintot megközelítő összeggel drágábban veheti meg, és a verseny gondoskodni fog arról, hogy ezt meg is tegye, a minek természetesen ismét az a következménye ... (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Kérem Polónyi Géza igen tisztelt képviselőtársamat, legyen szives engem nyugodtan meghallgatni, és ha nézeteimet nem osztaná, elvárom tőle, hogy érveimet objektív érvekkel fogja megczáfolni. (Halljuk! Halljuk!) Mondom : ennek természetes következménye az, hogy a ki a belföldi fogyasztás ezéljaira fogja venni a búzát, nem fogja ezt ennél olcsóbban megkaphatni, mert a belföldön nem csökkenhet az ár soha azon áruivó alá, a mely melleit az haszonnal kivihető. (Ellenmondás a bal- és szélső baloldalon.) Az árképződés viszonyai és körülményei ugyanazok maradnak, mint ma, csak avval a különbséggel, hogy mint új faktor fellép a kiviteli jutalom, mely a dolgok logikájánál fogva hatását az egész vonalon gyakorolja. T. ház! Én teljesen tudatában vagyok annak, hogy midőn egy ily, sokak előtt talán meré znek látszó eszmét a képviselőház termében megpendíteni bátorkodom, akkor kötelességemmé válik evvel behatóbban foglalkozni, kimutatni az az ellen felhozható theoretikus ellem vetések gyakorlati tarthatatlanságát, felsorolni azon nehézségeket, a melyek ezen eszme megvalósítása elé gördülnek; vizsgálni azt, vájjon leküzdhetők-e azok vagy olyanok-e, melyek ezen eszméket gyakorlati értéküktől teljesen megfosztják és legfeljebb az érdekes eszmefuttatások háládatlan sorozatába utalják. Én kutattam és fürkésztem is a theoretikusoknál és gyakorlati embereknél, hogy vájjon hallok-e olyan ellenvetést, mely engem konklúzióm helytelenségéről, a kiviteli jutalmak czélszeríítlenségéről meggyőzne? Nos igen, hallottam ellenvetéseket, de egyet sem olyant, mely a kritikát kiállani képes lett volna. Az első ellenvetés, a mivel rendszerint találkoztam, az, hogy kiviteli jutalmakra egy egészséges gazdasági rendszert egyáltalában nem lehet alapítani, és hogy kiviteli jutalmakkal nem lehet az árképződést állandóan befolyásolni, a mint azt legjobban bizonyítja a ezukor-árképződés és a ezukor-prémiumok fiaskója. Ennek az ellenvetésnek első része egy tartalomnélkűl való frá-