Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-56
194 56. országos ülés 1897. február 23-án, kedden. szőt oly talajban tenyészteni, mely azonos ;izzal, a hová később rendeltetése folytán kerül. Az állam kiküldött közege, aki kitűnő elméleti szakember volt, nem fogadta el a kijelölt helyet, hanem a dunai lapályon helyezte azt el, hol a talaj kövérebb s így nézete szerint tenyésztésre képesebb. Ennek a rendelkezésnek az lett a következménye, hogy a vessző később eredeti fogamzásí talajából kivétetve, nem tudott meggyökerezni, megerősödni, elsatnyult. És ez a kisebb baj volt. Megtörtént az, hogy a telepet záporozások alkalmával a hegyoldalról leömlő viz elöntötte és a sok költséggel és még nagyobb reményekkel létesített telep majdnem teljesen hasznavehetetlenné vált. Nemkülönben nagy horderejű kérdés: a felújításra szánt költségeknek az agrár-bank közvetítésével elrendelt kiosztása. Ennek sikeres volta teljesen a végrehajtás miként történendő foganatosításától van feltételezve. Ha a banknak kétségkívül komplikált szervezete akként működik hogy a lényeg biztosítása képezi törekvéseinek ezélját, ágy a törvény ezen intézkedésétől várható a kivánt siker. Ha azonban a bank beletéved a formaságok útvesztőjébe, akkor minden jóstehetség nélkül előre mondható, hogy e törvény holt betű marad, a melyért kár volt reményeket felkölteni és magasra csigázni. De ha a szőlészetről és borászatról van szó, akkor meg kell emlékezni minden, ezen művelési ággal foglalkozó gazdának a műborgyártásról is. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk, t. ház, hogy ez iránt már az 1893. évben a törvényhozás a XXIII. törvényczikket megalkotta. Ugyancsak tudomása van, azt hiszem, mindenkinek arról, hogy az ezen törvényre vonatkozó végrehajtási rendeletet is kibocsátotta annak idején a földmívelési minisztérium, de vajmi kevés eredménye lett ennek az intézkedésnek. Mert hiszen utalok magára a fővárosra. Akárki közülünk nem bizonyos kellemetlen érzéssel megy-e be akármelyik szállodába és ül az asztalhoz, hogy bort fogyasszon, mert 9 /io részben ki van téve az ember annak, hogy egészségtelen, gyomorrontó borokkal látják el a főváros lakosságát is. Értesülve vagyok róla, hogy a mélyen tisztelt miniszter úr, belátva az akkori intézkedések tarthatatlanságát, immár új végrehajtási rendeletet tervezett, a melyet — a mint a napokban értesültem — még ennek a hónapnak a folyamán szándékozik egy összehívandó szaktanácskozmány elé terjeszteni és abban oly rendelkezéseket tervez, a melyek, ha szigorúan végrehajtatnak, remélem, hogy a borászatnak ezen másik nagy ellenségétől — mert ez idő szerint négy van neki, tudniillik a filloxera, a peronoszpóra, az olasz bor és a műbőr — végre valahára a gazdaközönség meg fog menekülni. Azonban az is bizonyos, hogy az 1896: V. törvéuyezikk mindaddig nem fogja az óhajtott czélt megvalósítani, a míg az Olaszországgal kötött kereskedelmi szerződés fennáll, és míg az ottani silány borok tömeges beözönlésének valami alkalmas módon gátat nem vethetünk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen Magyarországon a bortermelés már elérte a minimális mértéket, mégsem lehet a borokat értékesíteni. Az árak alacsonyabbak most, mint akkor voltak, midőn még bortermelésünk még a teljes virágzás korszakát élte. Hát bizony nem tudja az ember, hogy mit gondoljon azon magyar államférfiakról, a kik ezen áldatlan szerződés létrehozásán közreműködtek, vájjon egyszerű becsapás esete forog-e fenn, vagy a közreműködők hivatatlansága — a mit részemről nem hiszek — zúdított egy ilyen végzetes következményű csapást Magyarország egy jelentékeny és fontos közgazdasági ágára; vagy pedig az illetőket tisztán és egyedül a legegyoldalúbb fiskális szempont vezette és attól való félelmükben, hogy az államnak regálé utáni jövedelme a bortermelés csökkekése folytán csorbát szenvedhet, határozták el magukat a magyar szempontból káros lépésre. Azt hozhatják fel állításom ellenében, hogy a kormányzatnak kötelessége a fogyasztó közönség érdekeit is figyelembe venni. Hát ki tudja azt bebizonyítani, hogy nagyobb kára az a fogyasztó közönségnek, ha egy bizonyos magasabb árban kénytelen fogyasztott borait fizetni, de egyszersmind ezáltal a szőlő felújítását elősegítvén, rendes állapotok bekövetkezését mozdítja elő, és nem hátrányosabb-e rá nézve a mostani helyzet, midőn valamivel olcsóbban fizeti ugyan borait, de ezt a külföldi adót — mert hiszen annak lehet nevezni — évek hosszít során át fizetni kénytelen. Az olaszországi borvámok hallatlan leszállítása — mert tudjuk, hogy 20 forintról 3 forintra és néhány krajczárra lett a vám leszállítva -— nem volt tehát senkinek hasznára ezen országban, de azt eredményezte, hogy sok százezer magyar család tönkre megy és nyomorog mindaddig, míg a múltnak ezen közgazdasági szégyenfoltja megmarad. A tétel ellen különben semmi kifogásom nincsen és azt elfogadom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Rigó Ferencz! Rigó Ferencz: T. ház! Az 1893:XX.tcz. rendelkezése szerint kétféle bort lehet forgalomba hozni, a közönség rendelkezésére bocsátani árúképen : az úgynevezett természetes bort és a javított bort. Az említett törvény tehát megengedi a bor javítását. Ez a törvény hibás, mert nem védelmezi meg kellőképen a becsületes termelők I érdekeit és nem nyugtatja meg a borfogyasztó
