Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-49

49, ©rsaágos ülés 1897, '. február 15-án, hétfőn. Í3 bocsátana széjjel a vidékre, hogy ne 20—25 községből járnának egy központba és meglehet, hogy háromszor-négyszer el kell, vagy kellene menni, a mire a beteg állat nem képes és különben is sohasem találják otthon a központi állatorvost. Mindez nagyon sajnos állapot, a min segíteni kellene, A t. miniszter úr a költségvetés egyik tétele szerint a gazdasági ismereteket terjeszteni kívánja ebben az esztendőben is. Nagyon jól tenné, csak ne oly módon terjeszsze, mint az előbbi esztendőben, hanem egy kicsit sikeresebben. Adassa ki már azokat a népies olvasmányokat és hadd terjeszszük mi, a kik a nép közt forgolódunk, hadd híjjak fel a nép figyelmét, hadd dicsekedhessünk földmívelésügyi miniszterünkkel, hogy lássák, mily jóakarattal jön támogatásunkra. Terjeszsze oly módon, a mint megígérte, hogy az értelmes, okos gazdákat, vagy munkaeszközzel vagy más segélylyel vagy kitüntetéssel vagy jutalommal serkenti. Az ily intézkedéseknek bizonyára meg lesz a maguk következménye. A vízszabályozási eljárásra is kívánok egy pár megjegyzést tenni. Kossuth Ferencz, pártunk elnöke, egyik beszédében hivatkozott rá, hogy mily nagy haladás az, hogy az ármentesítési és vízszabályozási munkálatok által hány ezer hold lett művelés alá vonva, — a holdak számára nem emlékszem. Ez tény. Ámde nálunk minden jó munkálatnak és műveletnek megvannak az árnyoldalai is. Nevezetesen az ármentesítési társulatok szaporításánál sok hátrányt tapasztalunk a kis gazdákra nézve. így az ártér fejlesztésénél, hogy egy-egy hold földre kevesebb költség jusson, sok oly területet is bevontak, a melyen soha, mióta a világ- fennáll, semmi víz nem volt látható. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezrekre, sőt tízezrekre menő hold föld van, a melyek igazságosau nem lettek volna bevonhatók az ártéri kötelezettségbe. Már most nem csoda, ha a kisebb gazdák, kiknek egy-két hold földje lett ártér alá vonva, nagyon el vannak keseredve, hogy egyes, nagy birtokok két-háromszáz holdnyi területéről a víznek kevesebb költséggel elvezethetésére az egy-két holdas gazdának hozzájárulását is igénybe veszik. Vannak homokteiületek, melyek évi adója nem több, mint 40 krajczár, az ármentes/tő társulatok pedig kölcsön vett pénzzel dolgozván, az ártéri költség 80 krajczár, évi jövedelme pedig nagyon kevés. Jóformán el sem adható az ilyen ártéri költséggel megterhelt kisebb birtok. Az egyik ármentesíto társulatnál kérték, hogy a kis gazdák fizethessék ki egyszerre a hozzájárulást; ezt sem engedték meg. Az rrtérfejlesztés terhei a legigazságosabban a nyerendő haszonhoz képest volnának felosztandók a szeiint, a mint a gazdának szénatermő földjéből búza-, rozstermőföldje lesz, szántóföldjéből szénatermő, teljesen használhatatlan földből termőföld stb. De a kultúrmérnökök s az ármentesíto társulatok vezérférfiai szerint nincs, a ki ezt kiszámíthatná. Á méntelepek felállítása óta lóállományunk kétségtelenül nagy mértékben megnemesedett, de ez intézmény csak akkor felelne meg hivatásának, ha olcsóbb lenne. A tartást a gazdának kell viselnie, csak a zab árát téríti meg az állam, ez pedig igen kevés. Minden kanczának a költsége 6—7 forintra megy; de ha a tenyésztés igazán fejlődnék, ez még csak elviselhető volna; de a lovakat el hagyják vénülni; bizonyára nincs a kincstárnak rá pénze, mert oly silány tenyészapa-állatokat küldöznek kivált kisebb községekbe, hogy azoktól nem sok jót várhatni. Igen kívánatos volna, hogy a t. miniszter úr e tekintetben is nagyobb figyelmet fordítson az állattenyésztés kérdésére és a méntelepekből kiselejteztetné az olyanokat, a melyek sikerteleneknek bizonyultak. Nagyon könnyű róla meggyőződni; a vezetett jegyzőkönyv minden esztendőben megmutatja, hogy melyiknek milyen az eredménye, és így a gazdaközönség sok pénzét ne pazarolná egészen hasznavehetetlen apaállatokra. T. ház! Nem szóltam még egy rendkívüli fontosságú dologról. Ebben a földmívelésügyi minisztériumnak tagadhatatlanul van érdeme, de nem kisebb a gazdaközönség érdeme; a szőlészetről akarok beszélni. Nem a kormány bölcsesége állítja vissza a szőlőtelepeket; nem épen a kormány bölcsesége tanította meg a magyar mezőgazdát arra, hogy a mezőgazdaság sanyarúságai közepette figyelmét másfelé terelje és a homoki területeket szőlővel telepítse be, hanem megtanította elsősorban az a borinség, a mely az elmúlt esztendőben érezhető volt és általánossá lett; megtanította a magyar gazdát ellenálló képesség, melyre a földmívelési miniszter úr múlt évi beszédében is hivatkozott ; megtanította őt a maga élelmessége és szorgalma, hogy az eddig teljesen haszontalanul álló homoktertíletek szőlővel való betelepítése hasznot hoz. A mi községünkben egy 220 katasztrális holdnyi terület a közelebbi öt esztendő leforgása alatt szőlővel beültetve, és pedig — mivel a község közelében van egy modern módon berendezett nagy szőlőtelep — a gazdaközönség eljutott odáig, hogy belátta és megfogadta azon tanácsunkat, hogy ne mindenféle szőlővesazővel, mert eddig úgy dolgozott a magyar ember, hogy ha venyige volt, nem törődött azzal, hogy milyen, hanem a földbe dugta — mondom: megfogadták a jó tanácsot és a legjobb fajú szőlővel telepítették be a 220 katasztrális