Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-56

178 56. országos ülés 1897. február 23-án, kedden. nak mondanak, rossz termések esetén a nagybirtokos földtulajdonosok nem dobják ki bérlőjüket és nem árvereztetik el azoknak ingóságait, hanem elengedik a haszonbért. A t. képviselő úr egy nagyon komoly vádat emelt a mi korunk ellen. Ez a vád az volt, hogy a humanizmus mind jobban elvész felfogásunkból. Teljes meggyőződésem szerint ez a vád nem igaz, ha kell, számokkal is be tudom bizonyítani annak valótlanságát. De nem is szükségesek a számok, esak utalnom kell arra, hogy ha valamely korszak, úgy a mi korszakunk az, midőn a humanizmus érzetéből eredő jótékonyság bámulatos müveket alkotott. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Eol?) Magyarországban is. A t. képviselő úr azon tapasztalata, hogy a humanizmus mind jobban elvész a közfelfogásból, bizonyára nem áll az ország lakosságának tömére, a középosztályra nézve, a mely erejét jóval meghaladó társadalmi és humanitárius terheket hordoz vállain, bár megengedem, sőt elismerem, hogy ezen osztályban is akadnak, a kik máskép cselekednek, mint a hogy beszélnek. Az a humanizmus, t. ház, a mely csak beszédekben nyilatkozik meg, az nyilvánvalóan nem hathat a szocziális béke helyreállítására az Alföldön, mert a míg ez a humanizmus a gazdatisztek útján eljut a munkásokig, addig a tapasztalat tanúsága szerint a humanizmus a legreálisabb egoizmussá változik, a mely nem néz egyebet, mint — a képviselő úr saját kifejezését használva — a plajbász végén számított perczentet. Ezen megjegyzések után, t. ház, szabad legyen áttérnem beszédem tulajdonképeni tárgyára : a búzakiviteli prémium kérdésére, a melyet Rosenberg Gyula t. képviselőtársam a múlt napokban vetett fel. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés, ha egyszer fel van vetve, sokkal fontosabb, sem hogy felette beható méltatás nélkül napirendre térhetnénk és különösen én, a ki t. képviselőtársam érdekes beszédét közbeszólásaimmal több izben zavartam, a miért utólag szíves elnézését kérem, különösen én kötelességemnek tartom, hogy teljesen objektíve vizsgáljam, vájjon igaz-e, hogy az általa javasolt egyforintos buzakiviteli prémium tartósan emelné-e hazánkban a búza árát, hogy a búzaárak tartósan magasabbak lehetnének, mint búzakiviteli prémium nélkül. Azt hiszem, a t. ház helyeselni fogja, ha úgy formulázom a kérdést: Vájjon hathet-e a búzakiviteli prémium a búzaár tartós emelkedéseié? Mert a gazdák érdeke nem azt követeli, hogy máról-holnapra emelkedjék a búzaár, hanem hogy a búzakiviteli prémium hatása tartós legyen. Előre kell bocsátanom, tisztelt ház, hogy a gabonakiviteli prémium általánosságban korántsem oly képtelenség, mint azt a közérzés hiszi. Engedje meg t. képviselőtársam, ha én úgy ítélem meg a közcrzést, hogy az képtelenségnek tartja a buzakiviteli jutalmat, pedig a közérzésnek ebben nincsen igaza. Már maga az a puszta tény, hogy a gabonakiviteli jutalom Angliában fennállott 117 esztendeig, maga ez a puszta tény elég bizonyíték arra néave, hogy a gabonakiviteli jutalom általában nem képtelenség, mert az angolok mindig nagyon jól tudták, hogy mit és miért cselekszenek. Tudták, hogy miért hozták be a gabonakiviteli jutalmat 1689-ben Mária és Vilmos uralkodásainak első éveiben az 1688/89. évi XII. törvényczikkel és tudták, hogy miért törölték azt el 1806-ban. Ez a gabonakiviteli jutalom, a mint említettem, 117 esztendeig kiegészítő része volt az angol vámrendszernek. Anglia vámrendszere, csupán a gabouavámokat véve, ekkor négy tényezőn alapult. Az egyik tényező volt a magas behozatali vám normális időkben, az akkori idők normális gabonaárai mellett Anglia ebben az időben saját termésére volt utalva. Saját termésének mekkorasága szabta meg az áralakulás irányát, védekeznie csak Hollandia kicsiny termelése ellen kellett. A vámrendszer második tényezője volt a gabonakiviteli vám, a mely igen rossz termések esetén kiviteli tilalommá fokozódott. A vámrendszer harmadik tényezője volt, melyet t. képviselőtársam indítványozott, a gabonakiviteli jutalom, a mely életbelépett, ha a gabona ára a törvényben megállapított minimum alá sülyed, és megszűnt, ha ezen törvényben meghatározott minimum eléretett. A vámrendszer negyedik tényezője volt a gabonabehozatali jutalom, a mely igen rossz termés esetében a fogyasztók érdekeinek védelmére volt hivatott. Ez a vámrendszer tehát egy labilis vámrendszer volt, a melyben a gabonabehozatali vámnak ugyanazon szerepe volt, mint a gabonakiviteli vámnak, a gabonakiviteli jutalomnak pedig ugyanaz a szerepe volt, mint a gabonabehozatali jutalomnak. Én nem hiszem, hogy t. képviselőtársam javaslatát: a gabonakiviteli jutalmat kombinálni akarná a gabonakiviteli vámmal, vagy a gabonabehozatali jutalommal, de a fenforgó viszonyok között nem is tartanám azt szükségesnek, mert hiszen a mi viszonyaink között inségárak bekövetkezte ki van zárva. A mai viszonyok között, midőn az egész világ egy piacz, nem történhetik meg az, a mi ezen labilis vámrendszer uralma alatt is igen gyakran megtörtént Angliában, hogy egyik évről a másikra 50°/o-kal emelkedett vagy sülyedt a gabona ára. így például a gabonakiviteli jutalom behozatala után 1691-ben 40 — 42 shilling volt a búza ára, í í692-ben ez felment 64 shillingre, 1693/94-ben