Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-55

170 55. országos ülés 1897. február 22-én, hétfőn. Míg a küldöttség az igazgatónál járt, a tömeg csendesen viselkedett, s maga az igazgató is azzal igyekezett a küldöttséget megnyugtatni, hogy közbe fog járni a neheztelt módosítások megváltoztatása iránt E közben azonban a csendőrség készenlétbe helyezkedett az igazgatási épület és az e mellett levő » fogyasztási szövetkezet« háza előtt. Ekkor történt, hogy két asszony és egy leányka he akartak menni a szövetkezet házába, hogy élelmi szert vásároljanak. A csendőrök azonban a védtelen nőket durván visszautasították, s minden kérésük daczára sem bocsátották be a szövetkezet helyiségébe.« Az a szokása tudniillik az igazgatóságnak, hogy ha ilyen zavargás mutatkozik, akkor a szövetkezeti üzlethelyiséget bezáratja és oda nem enged senkit. (Olvassa:) »Ennek oka az, hogy minden mozgalom alkalmával első dolga az igazgatóságnak a szövetkezetet elzáratni, hogy a munkásokat kiéheztesse. A midőn a nők nem tágítottak kérésükkel, a csendőrök puskatussal kezdték őket ütlegelni, s csizmáikkal rugdalni. Erre a brutális eljárásra az egyik asszony felbőszülve egy darab fát ragadott fel, s azzal fejbe ütötte a csendőrhadnagyot, mire a csendőrök hátravonúltak, s az őrmester minden előzetes felszólítás nélkül tüzet vezényelt. A sortüznek áldozatul esett az egyik asszony, a ki élelemért indult, s ennek a fia. Az áldozat férje •— ez volt az, a kiről a belügyminiszter úr mondta, hogy utólag rohant a csendőrökre — látván nejét és gyermekét elesni, egyedül, fegyvertelenül szaladt a csendőrök felé, a kik közül nyolczan szuronynyal rohantak reá, s miután össze-vissza szurkálták, még ráadásul két golyót lőttek belé.« Miután látom, hogy a belügyminiszter úr teljesen az osztrák államvasút-társaság álláspontjára helyezkedett, miután előadásommal a magam álláspontjának helyességéről a t. házat úgy sem tudom meggyőzni, csak konstatálom, hogy a belügyminiszter úr egyoldalúlag csak azon társaság által lett informálva, a ki munkaadó, élelemszállító, vádló, bíró és végrehajtő, azonkívül informálva lett a közigazgatási közegek és a csendőrség által, a kik szintén végrehajtók; de magukat a munkásokat, a kik érdekelve vannak, a belügyminiszter úr nem hallgatta ki, vagy ha kihallgattatta, akkor azon közegek által hallgattatta ki, a kik érdekelt felek. Én a miniszter úr válaszát nem veszem tudomásul de azt hiszem, hogy az ilyen válaszok azok, melyek a csendőrség fegyverhasználatának propagandát csinálnak. {Zaj. Mozgás jobbfélől.) Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! Legelsőbben is a leghatározottabban visszautasítom Hentaller képviselő úrnak azt az állítását, mintha engemet akármi tekintetben a bányatársulat informált volna. Én a bányatársulatot meg sem hallgattam, nem is érintkeztem sem szóban, sem írásban velük. A mit előadtam, azt az általam hivatalosan felszólított közigazgatási közegek és az ugyancsak hivatalosan felszólított 1. szám csendőrkerületi parancsnokság hivatalos adataiból tudom, nem holmi »Kata mondta, Panna mondta« munkás-ezédulákból. (Helyeslés jobbfelöl.) Hivatalos jelentések alapján beszélek és így a legnagyobb méltatlansággal utasítom vissza, mintha engem akár egyoldalúság, akár pártoskodás vezérelhetett volna. Azt hiszem, hogy ha valami képes arra, hogy megingasson minden tekintélyt, az ilyen felszólalások azok, a melyek a társadalmi rend aláásóinak felbátorítására szolgálnak, (Zajos helyeslés jobbfelől.) A kik itt beszélnek, azok bátorságban vannak, mások pedig életükkel fizetnek. Ez a felelőtlenség az, a mely nálunk ezen szomorú eseteket szüli. A mi azt illeti, hogy a hatóság nem volt elég elővigyázó: méltóztatnak tudni, hogy mindig kérjük a csendőrség szaporítását. A mostani csendőrállomány nem engedi meg, hogy oly bányaterületen, mint a szóbanforgó, — mely még a legbékésebb szellemű szokott lenni és —midőn még ott van egymás mellett Ornvieza, Stajerlak és Resicza, — kivételesen, nem tudom én miféle számú csendőr-örsöt tartsunk. Mit csinálunk akkor Salgó-Tarjánban és más bányavidékeken, ha itt kivételesen ily nagyszámú csendőrörsöt keli tartanunk ? Ha szükség lett volna, ép úgy történt volna, mint Eesiczán, a hol a hatóságok, midőn észlelni kezdték, hogy a tömeg magatartása fenyegetővé lesz, eleinte a honvédzászlóalj, később közös hadseregbeli katonai erő kirendelését kérték. A mit Visontai Soma képviselő úr felhoz arra nézve, hogy a csendőrségi utasítás mit ír elő, engedje meg, hogy azt legalább úgy, vagy talán még jobban tudom mint 8 és tudják azok a csendőrközegek, a kik alkalmazzák, de azok is, a kik ép ez utasítások alapján ejtik meg a hadbírósági vizsgálatot. Egy hadbíró főtiszt volt kiküldve vizsgálatra és meggyőződött, hogy épen ezen utasítások értelmében jártak el a csendőrök, mert azt a csendőrség még sem tehette, hogy onnan eltávozzék és engedje, hogy az a fanatizált és bármily okból, de felizgatott munkástömeg azt a pár tisztviselőt, a kik még hozzá teljesen ártatlanok is, mert nem maguk intézik az ügyeket, hanem csak felsőbbségüknek, az igazgatóságnak rendeleteit hajtják végre, — I agyonüsse vagy felakaszsza, mert akkor később