Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-55

55. országos ülés 1897. febrnár 22-éu, hétfőn. 167 sok megtudták, mindjárt külldöttséget menesztettek hozzá férfiak- és asszonyokból, mely küldöttség őt arra kérte, hogy a munkások újabb kérvényét emelje jogerőre és annak szerezzen érvényt. Erre az igazgató egy pár megnyugtató szót szólt a munkásokhoz; kijelentette, hogy Ő mint vezérigazgató nincs abban a helyzetben, hatáskörét túlhaladja, hogy ebben a tekintetben a társulatnak a maga autonóm körében meghozott és hatóságilag jóváhagyott szabályzatát hatályon kivűl helyezze, de igenis azt kilátásba helyezte, hogy ennek az újabb kérvénynek elintézését az illető helyen sürgetni fogja. Erre a munkások meg is nyugodtak és másnap reggelig nem volt a munkások közt semmi zavargás vagy forrongás észrevehető. Másnap, vagyis 20-án reggel már a bányászok nem mentek munkába. A többi munkások még reggel munkába állottak, a bányászok azonban már reggel nem szállottak a bányába és nem vették fel a munkát. Ugy 9 óra tájban történt az, hogy a főtisztviselők, a vezérigazgató és a tiszttartó a tiszttartói lakásból átmentek a hivatalos helyiségbe, az irodába; ekkor az irodai helyiség előtt nagy számban verődtek össze a munkától tartózkodó munkások és majdnem feles számban velük asszonyok, a kik azt követelték, hogy a tegnap általuk már szóbelileg előadott kérelem elintézése rögtön, minél előbb történjék meg. Erre a vezérigazgató egy küldöttséget hajlandó volt fogadni és a küldöttség, a mely a Budapesten járt küldöttség tagjaiból és még néhány munkásból és asszonyból állott, a vezérigazgatótól ismét azt a kijelentést nyerte, hogy o nincs arra felhatalmazva és autorizálva, hogy a régi társláda-szabályzatot visszaállítsa és nz újat hatályon kivűl helyezhesse, hanem ha felmegy Bécsbe, a társulatnál sürgetni fogja a munkások újabb kérvényének érdemi elintézését sőt odáig ment, hogy azt is kijelentette, hogy mindaddig míg az újabb kérvény elintézve nem lesz, felfüggeszti az újabb szabályzat értelmében való heti levonásokat, kifizetéseknél nem fogja a bányamunkásoktól a felemelt levonásokat visszatartani. A küldöttség ezt tudatta a szabadban együtt volt munkásokkal, kiknek száma akkor már 2 — 3 ezerét tehetett ki s ezeknek egy része a szóbeli közlést annyira megnyugtatónak és kielégítőnek találta, hogy bányászszokás szerint »Glück auf«-ot kiáltott a küldöttség tagjainak; a többiek kevésbbé nyugodtak bele — kívánták, hogy ez azonnal írásban helyeztessék hatályon kivűl. Erre a zavargás mind nagyobb arányokat kezdett ölteni; kiabálások, ököllel való fenyegetések történtek, úgyannyira, hogy midőn 9 fél órakor Willigens vezérigazgató és Schéda tiszttartó az irodából át akartak menni a tiszttartói helyiségbe, hogy onnan a rendes déli vonattal visszautazzanak, szavakkal és ököllel fenyegették, hogy nem bocsátják el addig, míg ez a dolog meg nem lesz változtatva, úgy, hogy ők nem voltak már képesek a tiszttartói lakásba menni, hanem miután az ott forrongó munkások magatartása mind fenyegetőbb lett, arra határozták el magokat, hogy visszamennek az irodai helyiségbe, de már ezt sem tehették meg. A csendőrség már reggel 9 órakor, mikor a bányászok munkába nem mentek, és a piaczon úgy a férfi munkások, mint az asszonyok nagy számban seregleni kezdtek, avizálva lett, de az ott levő két csendőr nem tartotta magát elég erősnek, hanem a csendőr-örsparaucsnok a stájer laki és oraviczai két szomszéd őrsnek telefonált segítségért. A véletlen úgy hozta magával, hogy az oraviczai szakaszparancsnok, Balló Lajos hadnagy épen Stajerlakon időzött s az ottani őrsöt szemlélte és vizsgálta. Vévén az aninai felhívást, rögtön felszerelést parancsolt és maga is egyik csendőrrel kocsin ment, a másik kettőt pedig gyalog rögtön átvezényelte Aninára. Ép akkor történt ott nagyobb tumultus, mikor odaért a hadnagy. A hadnagy egy csendőrrel tudott csak nagynehezen utat nyitni Willigens vezérigazgatónak és a tiszttartónak, hogy az összegyülemlett munkások fenyegetései közül az irodába visszamehessenek. Erre a cseudörhadnagy akként intézkedett, hogy az irodának a bejáratát elállatta és felhívta a munkásokat, hogy saját kebelükből néhányat válaszszanak, ötöt avagy hatot, kik a kérés teljesíthetése czéljábúl az irodába mehessenek a tisztviselőkhöz, de tömegesen őket be nem bocsájtja. Ekkor a munkások már nem elégedtek meg az ököllel és szavakkal való fenyegetéssel, hanem kezdetét vette a kő-, vas-, salak- és fadarabokkal való dobálkozás úgy, hogy nemcsak az irodai épületnek 356 ablakát zúzták be, hanem magát a csendőr hadnagyot is egy fadarabbal úgy dobták fejbe, hogy sapkája leesett, fejbőre meghasadt és vérezni kezdett. Egy Kalmár nevíí próbacsendőrt, a, ki jobbról legszélről állt, megragadtak, fegyverét kicsavarták kezéből, a mit szuronyának elgörbűlése is igazol, földre is teperték, úgy hogy a két szomszéd csendőr csak nehezen tudta felrántani, és mivel vérzett, az iroda folyosóján belökték. A hadnagy, — a kit már előbb egy ember, a kit nem akart az irodába bebocsátani, mellen ragadott, de ő visszalökte — háromszor felszólította a mind fenyegetőbbé váló munkásokat a békés szétoszlásra. Különösen a mikor fejbe dobták és vérezni kezdett és látta, hogy egy másik vérző csendőrt bevittek az irodába, ismét a legnyomatékosabban követelte a szétoszlást. Csak mikor ennek sem lett foganatja és a tömeg magatartása mind fenyegetőbbé vált, akkor vezényelt tüzet. A csendőrség lőtt és