Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-53

53. országos ülés 1897. február 19-én, pénteken. 115 kiviteli prémiumra, nem állják meg helyüket, mert hiszen ezen intézkedésnek összes anteczendeneziái, elö'föltételei és összes körülményei egészen mások. (Úgy van! jóbhfelól.) A különbség a czukorkiviteli prémium és ezen idea közt az, hogy itt nálunk aránylag jelentéktelen mennyiségről lehet csak szó, melynek kiviteli viszonyai a világpiacz áraira észrevehető nyomást nem gyakorolhatnak, tehát nem is indíthatnak más gazdasági területeken működőket arra, hogy hasonló eljárást követve védekezzenek; másrészt pedig a világpiaczot domináló nagy területeknek : Oroszországnak és Észak-Amerikának oly horribilis bűzakivitele van, hogy ily rendkivííli szabály követése azon államok szempontjából majdnem legyőzhetetlen pénzügyi nehézségekkel járna. (Úgy van! jobbfelől.) Az analógia tehát igénytelen nézetem szerint abszolúte nem áll meg. A másik érv. melyet szintén hallottam, az, hogy ezen rendszabály nem adna direkt előnyöket minden gazdának, már pedig az, ha az ország a mezőgazdaság érdekében áldozatokat hoz, essenek ezek javára az összes gazdáknak. Méltóztassék megengedni, t. ház, én ezt nagyon veszélyes argumentumnak tartom. Azt tartom, hogy a kormányzati politika igenis a maga egészében legyen olyan, hogy az általa nyújtott előnyökben — lehetőleg igazságos arányban— a társadalom minden rétege és így a gazdaosztálynak is minden tagja részesüljön. De kiszakítani egyes intézkedéseket és ebből a szempontból akarni megbírálni, egyenesen oda vezet, hogy nem találunk egyetlen konkrét oly intézkedést sem, melynél ezen mértéket sikerrel alkalmazni lehetne. Az ország milliókat költ a lótenyésztésre, a vizszabályozásokra. Szabad-e ezeket kifogásolni azon szempontból, hogy a ki lovakat nem tenyészt, vagy a kinek ártere nincs, ezen intézkedéseknek hasznát nem látja? Azt hiszem, ha ez által sikerülne a búzaárak fokozását elérni, oly intézkedésről lehetne szó, a mely a gazdatársadalomnak több rétegét érinti, mint bármely más egyes konkrét intézkedése az államnak. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) T. képviselőház! Ebből nem vonom le azt a konzequencziát, hogy én ezt a tervet mint érett meggyőződésemet helyesnek tartom és annak mielőbbi életbeléptetését kívánom; de őszintén szólva, egy igen megfontolandó, jelentékeny, érdekes ideának tartom, a melynek következményei még sok irányban lehetnek. Meg vannak nekem is a magam aggályai; de nagyon sajnálom, hogy alapos, minden irányban kimerítő megfontolás és eszmecsere nélkül, úgy a hogy az már tulajdonképen megtörtént, lomtárba tettük azt. (Helyeslés jobbfelől.) Áttérek már most a munkáskérdésre, a melyet, mint már most többen tették — iparkodni fogok ismétlésekbe nem bocsátkozni — mindenesetre két részre kell osztani, tudniillik a mezőgazdasági munkások helyzetére és törekvéseire széles ez országban és azon specziális jelenségekre, melyek különösen az Alföld egyes nagy népességű, hogy úgy mondjam, parasztvárosaiban előfordulnak. A. mi az elsőt illeti, egyetértek Rosenberg Gynla t. barátommal abban, hogy az egyszerűen törekvés a jobb megélhetési viszonyok, a magasabb munkabér felé. Csak azt kívánom még megjegyezni, — bár szavak felett polemizálni nem szeretek — hogy ezt egyáltalában szoczializmusnak sem tartom. Mert ha ez a törekvés szoczialisztikus volna, akkor ezt a jobblétet a mai társadalmi rend felforgatásával akarnák elérni. De megszűnik szoczialisztikus lenni akkor, midőn a munkaadó és munkás közötti mai viszonyok alapján jobb bérszerződés elérése által igyekeznek azt elérni. És ha mégsem azonosítom ezt a mozgalmat az ipari munkások kérdésével, daczára annak, hogy a kettő között bizonyos analógia van, ennek két döntő oka van. Az egyik az, hogy maga a munka természete a mezőgazdasági munkánál egészen más, mint az iparinál; ennek folytán mindazon anomáliák, melyek a munka szervezete körül az iparnál előfordulnak, nem fordulnak elő a mezőgazdaságnál. Mindazon intézkedések, melyek a munkaidő rendezése a munkások egészségének biztosítása, sőt sok tekintetben a női és gyermekmunka védelme szempontjából az iparnál szükségesek, vagy nem vagy egészen más keretben szükségesek a mezőgazdaságnál. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) De a másik és talán még foutosobb körülmény az, hogy a falusi összes életviszonyok totó coelo különböznek a gyári munkások életviszonyaitól. (Úgy van! Úgy van!) A valódi falusi népességnek nagy részben közös bajai, közös örömei és közös szenvedései vannak. A falusi munkás azzal az egészen kis gazdával, a kinek talán egy-két hold földje van, és a mellett munkát is végez, és azzal anyolczad vagy-fertálytelkes gazdával társadalmilag jóformán egy réteget képvisel. Életmódjuk, életviszonyaik, rokoni összeköttetéseik, barátságuk folytán az a széttagolása a társadalomnak, a mi a városi iparos életviszonyai között felmerül, faluhelyen nincs meg. Úgy hogy faluhelyen tulaj cl önképen nem is annyira a munkásosztály bajairól, mint általában a szegény ember bajairól lehet beszélni. És ha már e thémánál vagyok, méltóztassék megengedni, hogy felhívjam a t. ház és a kormány figyelmét egy nagy bajára a szegény embernek és egy nagy szennyfoltjára közállapotainknak. Ez a szegényügy teljes rendezetlensége. (Úgy van! Úgy van!) Én azt hiszem, hogy 15«