Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-37

BŐ 37. országos ülés 1897. jaiwár 39-én, pénteken. egészen a papi ultramontán és klerikális gon­dolkozásig, de a népnek elemeit, a nép gondol­kozását abban egyáltalán meg nem találjuk. (Élénk helyeslés a jobboldalon,) Épen azért én azt, a mit t. barátom, a kultuszminiszter úr mondott, hogy a néppárt el fog tűnni és meg fog szűnni, jövendőlésnek nem tartom, mert ez nem más, mint a dolgok logikájának levonása. Én is azt állítom, hogy a néppártnak nem lesz, és nem lehet eredménye és jövője. Ha pedig mégis lenne, akkor távolról sem az lesz, a mit akarnak a?.ök a kezdeményezők, a kik nincsenek a házban, és a mit ezek írtak zászlajukra és elérni kívántak, sem nem az, a mit igen tisztelt képviselőtársam, Molnár János úr akar. Mert ha lesz eredménye, meg vagyok róla győződve, annak sem azok az urak, a kik a néppártot kezdeményezték, és kik nem ebben a házban ülnek, sem Molnár János képviselő úr örülni nem fognak. Ezt hazafisá­gukról tételezem fel. Ha ürülhet ennek valaki, úgy az legfeljebb Asbóth János t. képviselő úr lesz, a ki talán majd akkor, La egy későbbi országgyűlésen enumerálni fogja mindazokat a pártokat, a melyekhez ő már tartozott, ezeknek a gyűjteményét egygyeí szaporíthatja. (Derültség.) Meszlény Lajos: Még vissza mebet oda önökhöz! (Derültség lalfélől. Zaj. Elnök csenget.) Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! A vita folyamán egyes igen nagyjelentősségű és fontos kérdések hozattak fel a ház minden ré­széről, így Török Bertalan t. képviselőtársam felhozta az egyesületi dologra vonatkozó 1875-ki szabályrendelet módosítását és szóba hozta az alapítványi ügyeknek kezelését is. T. ház, ezek mind olyan kérdések, a me­lyekkel a belügyminiszterium behatóan foglal­kozik. Tudvalévő dolog, hogy úgy az egyesületi, mint a gyülekezési jogra nézve nem kevesebb, mint három törvényjavaslat áll rendelkezésemre, melyekből ez idő szerint válogathatnék. De meg­vallom, egyiknek a beterjesztésére sem érzek magamban sem erkölcsi, sem jogi bátorságot, és nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezeknek előterjesztését addig, a míg a közigazgatási reform meg nem lesz, még csak kilátásba is helyez­hessem. A mi az alapítványi ügyeket illeti, ezekre nézve már sokkal behatóbb gond van fordítva, nemcsak a belügyi, de az összes alapítványok tekintetében, és így a kormány együttes kezde­ményezése folytán ennek a kérdésnek legköze­lebb a legmegfelelőbb megoldása várható. (He­lyeslés a jobboldalon.) Végül, t. ház, még egy, nem tagadom, szin­tén nagyon fontos és nagyon érdekes kérdésre nem ugyan részletesebb vele való foglalkozás, hanem egy egyszerű kormánynyilatkozat meg­tétele végett kell kiterjeszkednem. Ez a legutóbbi napokban itt felszínre hozott szocziálizmus kér­dése. (Halljuk! Halljuk!) Tallián Béla t. képvi­selő úr vetette fel ezt a kérdést. Kétségtelen, hogy neki e tekintetben igen sok, közvetetten intuiezión alapuló tapasztalata van. Hozzászólt e kérdéshez a képviselőház több tagja is. Mind­ezekkel szemben én csak azt az egy kijelentést akarom itt a t. ház előtt megtenni, hogy a kor­mány igenis ismeri úgy az agrárszocziálizmus­nak, mint a szocziálizmus többi válfajainak ez idő szerinti állását; ismeri részint a hatóságok­nak hozzáintézett jelentéseikből, részint közvet­len megfigyelésből A kormány nem is kicsinyl, ezt a kérdést, de ha nem is kicsinyli egyrészről, másrészről nem is fél tőle. És épen ezért, sem időszerűnek, sem ezélszertínek nem tartja, hogy akár most különleges törvényjavaslat alakjában a képviselőháztól kérjen ez iránt törvényhozási intézkedést vagy pedig, hogy a maga részéről tegyen rendkívüli különleges intézkedést. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Mindezek után arra kérem a t. házat, mél­tóztassék a belügyi költségvetés ezen első téte­lét elfogadni. (Élénk éljenzés és helyeslés jobb felöl.) Elnök : (Zaj) Kérek figyelmet. Az első kérdés az, megszavazza-e a ház központi kiadás személyi járandóságokra elő­irányzott 413.723 forintnyi tételt, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat, a kik megszavazzák, álljanak fel. (Megtörténik.) Többség. A ház elfogadta. Most jön a határozati javaslat megSzava­Kívánják felolvastatni / (Nem! Zaj a szélső baloldalon. Elnök csenget.) Csendet kérek. Eötvös Károly: Elfogadta a miniszter is, nem kell szavazás! Perczel Dezső belügyminiszter: Talán meg fogja bocsátani a t. ház . . . Elnök : Kérem szavazás közben nem lehet beszélni. (Derültség.) De a tisztelt urak se szól janak közbe. (Derültség.) Kérem azokat, a kik a határozati javaslatot elfogadják, álljanak fel. (Megtörténik.) Kisebbség. A ház nem fogadta el; ennélfogva elesett. Következik a második tétel: Josipovich Géza jegyző (olvassa): Dologi kiadások 47.500 forint. Elnök: Elfogadtatott. Josipovich Géza jegyző (olvassa): Or­szágos leltár. Eendes kiadások: XVI. fejezet, 2. ezím. Rendes ' evételek : III. fejezet, 1 czím. Elnök : öt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: Kérem, foglalják el helyöket, az ülést újra, megnyitom. Rakovszky István jegyző: Eötvös Károly!

Next

/
Oldalképek
Tartalom