Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-37

37. országos ülés 1S97. jann4r 29-én, pénteken. Hí bennünket arról, hogy a régi cselédtörvény beható felülvizsgálat és módosítás alá veendő. Egy fontos tárgyra nézve eddigelé a pénzügyminiszter úrral még nem tudtam megállapodásra jutni, tudniillik arra nézve, hogy az olcsó munkáslakások előállítására nézve bizonyos állami kedvezmény nyújtassák. Azt hiszem azonban, sikerülni fog a fenforgó pénzügyi nehézségeket elhárítni és e részben oly lépés fog tétethetni, mely az annyi oldalról hangoztatott lakásmizériáknak, ha talán gyökeresen nem is vethet véget, mindenesetre előnyös változását jelenti. (Helyeslés.) Szólanom kell még a gyógyszerészeire és az orvosi kamarákra vonatkozó törvényjavaslatokról. Az első a közegészségügyi tanácsnál van véleményezés végett, mely kiküldött egy albizottságot. Mindekkoráig még nem láttam a közegészségügyi tanács véleményét, lehet, hogy az osztályba beérkezett, de a kérdés még tényleg nincs abban a stádiumban, hogy a ház elé hozható volna. Az orvosi kamaráknak az orvosok kötelező belépésével leendő életbe léptetése tekintetében a legutóbbi nyáron Budapesten megtartott orvosi kongresszus tapasztalatai után nem vagyok abban a helyzetben, hogy akár törvényjavaslatot terjeszszek a ház elé, akár annak végleges elejtése iránt nyilatkozzam. Fenn keli tehát tartanom múlt évi álláspontomat, hogy perikulam a késedelemben semmi esetre sincs, de elhamarkodni ily dolgot hamarosan lehet. Azt hiszem, a t. ház elnézésére számíthatok, ha e tekintetben kötelező nyilatkozatot nem teszek. (Helyeslés jdbbfelől.) Ezek után áttérek a beligazgatás oly ágára, mely egyike a legújabbaknak, de a mely a legutóbbi napok vitáiban, különösen a néppárthoz tartozó t. képviselőtársaim által talán leggyakrabban lett előhozva, és ez az anyakönyvvezetés ügye. (Halljuk! Halljuk!) Ötnegyed év tapasztalata áll mögöttünk, t. ház! 1895. október 1-én léptettük életbe az állami anyakönyvek behozataláról szóló törvényt. És abban a helyzetben vagyok, hogy szemben mindazokkal, a mik itt felhozattak, azt a kijelentést tehetem, hogy ez az intézmény teljesen meggyökeresedett és bevált. Az életbeléptetés kezdetén voltak némi nehézségek, a mint azt előre láttuk. Hisz méltóztatnak emlékezni, magam irányítottam reá a ház figyelmét, hogy az úgynevezett gyermekbetegségek nem lesznek elkerülhetők ; de ha őszinte akarok lenni, t. ház, hozzá kell tennem, hogy ezek a nehézségek messze elmaradtak azok mögött, a miket v;írtunk. Mindössze egy pár gyermekes demonstráczióra, egy pár anyakönyvi hirdető-táblának leszaggatására, bemocskolására szorítkoztak azok és csakis az első időben, úgy, hogy mondhatom, hogy KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. III. KÖTET. most már a lakosság teljesen hozzászokott, semmiféle büntető vagy kényszerítő eszközt igénybe venni nem kell, és az intézmény kezd lassan, de természetszerűen a népnek a vérébe átmenni. (Helyeslés jobhfelől.) Két csekély körülmény volt az, a mi az első időben jelezhető volt, de ez is csak izgatásnak és fanatizálásnak következménye. Az egyik abban nyilvánult, hogy a házasság czéljából az anyakönyvvezető előtt megjelent felek ruházatuk mikéntjére lettek rossz tanácsesal ellátva és egynehányan, mintegy az állami házassági intézménynek inferioritása mellett akarván tüntetni, oly ruházatban jelentek meg, a mely kétségtelenül nem ennek, de bárminő más funkcziónak sem felelne meg, a minőt az illetők nem az istállóban végeznek. Természetes aztán, hogy ennek volt egy bizonyos reakcziója, az tudniillik, hogy az anyakönyvvezetők közül többen ennnk ellensúlyozásául túlzott követelményekkel léptek fel, és azt kívánták, hogy az illetők teljes nászkisérettel, menyasszonyi koszorúval vagy afféle külsőségekkel jelenjenek meg. E tekintetben a belügyminisztérium szigorú intézkedése oda irányúit, hogy felvilágosítsa az anyakönyvvezetőket, hogy egyfelől az öltözetnél se menjenek túlságba és csak ott, a hol a legkétségbevonhatlanabb bizonyosság van arra, hogy ilyen sértő szándék forog fenn, tegyenek nehézségeket, viszont se nászkíséretet, se menyasszonyi koszorút soha meg ne kivänjanak. De ennek is most már, hála Istennek, megvan az a következménye, hogy e részben csak a legkivételesebb esetekben van panaszra ok. A másik, t. ház, a mit tapasztalni voltam kénytelen — az ok természetesen ismét a félrevezetés és az izgatás — az, hogy sokan vonakodtak aláírni a jegyzőkönyvet; hivatkoztak vallási meggyőződésükre és az aktus befejeztével megtagadták a jegyzőkönyv aláírását: Beismerem, hogy egy-két eset volt, hogy vagy nem akarta az illető anyakönyvvezető házasfeleknek kijelenteni az illetőket, vagy kényszerítő eszközökkel akarta őket az aláírásra bírni. E tekintetben is a belügyminisztérium a legkoncziliánsabb eljárást követte, úgy, a mint az egész végrehajtásnál eddig a kiméletesség és a tapintat volt a főirány; itt is elrendelte, hogy fel kell világosítani a feleket, hogy vonakodásuknak sem alapja, sem jogi hatálya nincsen, hogy a polgári házasság jogerősen befejezetté válik, mihelyt ottani megjelenésök folytán a polgári tisztviselő házasságukat megkötöttnek jelenti ki, és így annak érvényére teljesen közönbös, hogy aláírják-e a jegyzőkönyvet, vagy nem. Mióta az anyakönyvvezetők ezen eljárást követik, koerczitiv rendszabályt alkalmazni meg 11