Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-36
36. országos ülés 1897. jan senkinek sincsen, mert a szabadság és szabadelvtíség Eldorádója van, noha a gyakorlat ép az ellenkezőt bizonyítja. Egyes osztályokra nézve hosszú idö óta szünetel a gyülekezési jog és épen a munkás-osztálylyal szemben tesznek kivételt. Az egyesületi jogot a legfurcsább indokolással korlátozzák egyes miniszteri rendeletek, sőt egyes kisebb közigazgatási tisztviselők rendeletei. Pedig én úgy vélem, hogy ha léteznek bajok azon a téren, a melyet a szocziális kérdéssel hoznak összefüggésbe: ezek bizonyára nem a szabadság elfojtásával és a törekvések titokba való burkolásával irthatok ki, hanem a nyilvánosság ellenőrzésével és azzal, hogy ha minden társadalmi osztály egyenlően részesíttetik azon oltalomban és azon jogokban, a melyeket a jogállam minden polgárnak adni hivatott. Hiszen, ha azt látjuk, hogy a társadalomnak bizonyos rétegei idegenkedésbe esnek az állam, a haza iránt; ha elkedvetlenednek, ha oly izgalmak által ragadtatják el magukat, a melyek ellentétben vannak a hazához való ragaszkodással, a melyek veszélyeztetik a köz- és államrendet: akkor ezeket a törekvéseket bizonyára az az irányzat mozdítja elő, a melyet a belügyi kormány az utóbbi esztendőkben követ. Valóban, ha látjuk, hogy egyes európai országokban a munkás-kérdésben milyen intenzív a törvényhozási munkálkodás : akkor a legképtelenebb kormányzati politika az, a mely a nyilvánosságot elnyomja, az egyesülési jogot korlátozza, a szabadság helyett a titkos állapotokat teremti meg. Ha látjuk, hogy Európa egyéb államaiban az az elv uralkodik, hogy a jogos panaszokat meghallgatják, megvizsgálják és orvosolják, és létesítenek oly intézményeket, a melyek a munkások jogos kívánságait kielégítik, a melyek azokat abban a tudatban erősítik meg, hogy az államnak oltalmazó karja ö rájuk is kiterjed: akkor azt a politikát, a mely Magyarországon az ellenkező irányzatokat tanúsítja, bizonyára nem lehet szerencsésnek, helyesnek, okosnak tartani. (Helyeslés a szélső baloldalon) Az újesztendei beszédek közt volt egy, a melynek egyik kis része nagyon megragadta figyelmemet. Közéletünknek egyik kiváló alakja mondotta azt, a ki állásánál fogva bizonyos tekintetben ma a pártok fölé van helyezve, és a ki mérvadó és irányító nézetekkel bír, ha nem is az általános politikai törekvésekre, legalább ezen ház munkásságára és dologi programmjára nézve. (Halljuk! Halljuk !) Ezen államférfiú egy csodálatos inspirácziótól vezettetve, egészen eltérőleg a rendes sablontól, akkép nyilatkozott a törvényhozás feladatairól, hogy; »Egyik legfőbb feladata kell, hogy a törvényhozásnak legyen, megszilárdítani azt a meggyőződést és már 28-án, esütortffkön. 51 azt a tudatot, hogy egyetlenegy igazi kívánság és igazi baj, a mely a nemzet kebelében mutatkozik, se maradjon figyelmen kívül és minden panasz és érdek, mely a nemzetnek tanácsa előtt jelentkezik, figyelmes meghallgatásra találjon még akkor is, ha oly rétegekből származik, a melyek a parlamentben nincsenek még képviselve*. Eltekintve attól, hogy a rámutatás arra, hogy Magyartrszágon a közélet fluktuácziója között ma már nemesak egy réteg, hanem működésükben is különös figyelmet érdemlő rétegek léteznek, a melyek a parlamentben nincsenek képviselve, mintegy figyelmeztetés arra, hogy vájjon nem érkezett-e el annak ideje, hogy az itt nem képviselt rétegeket nemcsak bajaikban hallgassuk meg, hanem, hogy ide vonjuk be a képviselőházba, és hogy azon jogokban részesítsük őket, a melyek megadják nekik azt a lehetőséget, hogy a törvényhozásban képviselőiket láthassák, hogy tudhassák, hogy a törvényhozás róluk is gondoskodik, mondom, eltekintve ezektől: úgy ez a megnyilatkozás bizonyára nem azt akarta kifejezni, midőn azt mondta, hogy a panaszokat meg kell hallgatni, hogy azok meghallgatása után az ő jogos érdekeikben el kell őket nyomni, hanem azt, hogy a törvényhozás pártatlanul és nem a saját megalakulásának gyökereire tekintettel, azon rétegeknek panaszait és igényeit kielégítse, a melyek itt e házban törvény szerinti, forma szerinti szószólókkal nem bírnak. Pedig kérem, ez a csomó végzés, a mely itt van a kezemben, épen az ellenkezőről tesz tanúbizonyságot. Ezeket az eredeti végzéseket Magyarország főszolgabirái, szolgabirái hozták; ezek és azon rendeletek, a melyeket a belügyminiszter úr bocsájtott ki, csodálatosképen nem nyiltan beszélnek arról a kivételes állapotról, a melyet Tallián t. képviselő úr hangoztatott, hanem sajátságos furfangos kerülgetésével a tényeknek mindenféle nevetséges érvekkel, ürügyekkel utasítják vissza az egyes kérvényeket, a melyekkel Magyarországon nem a felsőbb tízezrekhez, hanem az alsó munkás-osztályhoz tartozó emberek kérnek engedélyt népgyűlések megtartására és árra, hogy ott, épúgy, mint más társadalmi osztályok, bajaikat megbeszéljék s az azok orvoslására vezető eszközök és orvosszerek kiválasztásáról társaikkal tanácskozzanak. Meglepi az embert egy 1896. évi november hó 27-én kelt s a makói rendőrkapitány által kiadott végzés. Ebben, eltérőleg a többitől, utalás történik a belügyminiszter úrnak és elődjének egy rendeletére, a melylyel állítólag Magyarországon a munkásgyűlés egyáltalán betiltatott volna. Nem tudom, van-e tudomása erről a t* T