Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-35

35. országos ülés 1897. január 27-én, szerdán. 8S a szoczialistának nem kell a vallás, s épen azért nem kell neki a trón és a haza, sem. Ám azért klerikalizmus és a szoczializmus között igenis van bizonyos összeköttetés. Az egyház szolgái — legalább, a kik hivatásuk magaslatán állanak — az evangélium szerint keresik az elveszett bárányt. A szoczialisták, szerencsétlenségükre, nemcsak a hazára, hanem az egyházra nézve is el vannak veszve. A jó pásztor tehát keresi őket, nem hogy szövetkezzék velük az állam ellen, hanem, hogy megmentse őket családjuknak, az egyháznak, a hazának. (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Szombaton kaptam egy levelet azon helyek egyikéről, melyeket Tallián képviselő úr felsorolt: Bács-Tenierinből. Tiszta magyar, tiszta katholikus község, valami 10.000 lakos. Tartozik az ó-becsei kerülethez, melyben szoczialistajelölt volt. Itt némely eltévelyedett polgártárs az ismert szocziaüsta agitátornak, Pfeiffernek zászlaját követi. Azt írják e levélben, hogy a szoczialisták zúgnak-búgnak, gyűléseznek. Mit tett a helyi klerikalizmus? A lelkipásztor kötelességének tartotta őket figyelmeztetni a szoczializmus veszélyeire, egyházi beszédben, a miért a szoczialisták meg is fenyegették halálosan. Erre ő újabb beszédet tartott, és — a mint nekem onnan jelentik — hála Istennek, leszámítva egy-két javíthatatlant, a nagy többség kiábrándult a szoczializmusból. Ilyen értelemben elfogadom a Tallián Béla t. képviselőtársam által felállított tételt, hogy a klerikalizmus és szoczializmus összeköttetésben van; de nem azon ezélzattal, a melylyel ő azt, bár nem egészen nyíltan, hanem burkoltan, gyaníttatta. Tudva van, t. képviselőház, hogy a néppárt programmjába felvette az úgynevezett kisembereken való segítést. 14 pont közül 7-ben evvel foglalkozik. Rossz néven is vette tőlünk Hegedüs Sándor t. képviselőtársam ott az előadói székből és kioktatott bennünket, hogy valamint a király iránti lojalitást, a haza iránti szeretetet nem kell emlegetni, mert az minden párt által gyakoroltatik, hasonlóképen ne foglalkozzunk mi a kis emberek helyzetének javításával sem, mert ez is benfoglaltatik minden párt prograormjában. De ha benne van mindegyikében, akkor a mienkében is benne lehet. Csakhogy nagy különbség van abban, hogy miként kivannak az úgynevezett liberális pártok a kis emberek helyzetén javítani és miként kívánjuk mi azt tenni. Pulszky Ágost t. képviselő úr például, mint a felirati vitának előadója, záróbeszédében kiterjeszkedett erre a kérdésre is, és ha jól emlékszem, olyasmit mondott, hogy a szabadelvű párt épen azt tartja helyesnek, jogosnak és az egyenlőség elvének megfelelőnek, hogy szabad a vásár és mindenki boldoguljon. a hogy tud. És hivatkozott arra, hogy épen ezen szabadság és egyenlőségnél, valamint az ebből kifejlődő versenynél fogva, egyesek a munkásosztályból kiemelkednek és meggazdagodnak. Ez körülbelül annyit jelent, hogy: a ki birja, az marja. Hát minekünk, t. ház, megvallom, egészen más az elvünk, mert mi a Pulszky Ágost t. képviselő úr által hangoztatott elvet olyanformának tartjuk, a milyen uralkodik a halastavakban, a hol bizonyos halak ezer és ezer más halak megemésztésével roppant nagyra nőnek, vagy a milyen uralkodik az erdőben, a hol ezer és ezer fácska közül egy erőre kap, a többi fácskát elnyomva, azok elrothadnak és táplálják azt az egy nagy fát tulajdon elpusztulásokkal. A nyáron lesz három éve, történt a szabad Amerikában, a hol szintén egy egyszerű munkásember Pulszky Ágost t. képviselőtársam elvei szerint, ügyességével kiemelkedett az egyszerű munkásosztályból. Mindenki fogja ismerni az általa felállított és gyártott étkezőkocsikat: Pullmann György az, a ki milliókkal rendelkezik. Chicago mellett egy egész város, úgynevezett Pullmann-telep van, tulaj donképen egy részvénytársaságé. Itt, mondom, három éve lesz a nyáron, óriási sztrájk volt. Mert olyan okos berendezés van ott, hogy az a munkás nemcsak dolgozik Pullmannak és a részvénytársaságnak, hanem eszik és iszik, meg alszik, mert az ad neki lakást, élelmet, az adja mindenét, akárcsak itt a Rába-szabályozásnál tanulták volna, a hol Jancsi-bankókkal szokták kizsákmányolni a szegény ember fáradságának gyümölcsét; csakhogy persze Amerikában, a hol mindent nagyban űznek, ez is nagyban megy. A szegény munkások hiába iparkodtak; látván, hogy előre nem mennek, összebeszéltek helyzetük javítása érdekében; de Pullmann nem engedett. Azután csatlakoztak hozzájuk az öszszes munkások, 150.000 ember. A vége az volt, hogy köztük és a katonaság közt formális csaták vívattak. Iszonyú értékek pusztultak el; dinamittal és lánggal; végre is ezeketa szoczializmusra és anarchiára hajlandó munkásokat legyűrték. Nem kelek védelmükre, kárhoztatom a legnagyobb mértékben, a legnagyobb határozottsággal, hogy erőszakhoz fordultak; de kárhoztatnom kell azokat is, a kik őket kegyetlenségükkel mintegy odaszorították. (Helyeslés a haloldalon.) Ezért mondottam, hogy ezen kérdés tárgyalása inkább a kultuszminiszteri tárcsához tartozik, mert rendőri intézkedésekkel, karhatalommal, bár belátom én is, sokszor kell közbelépni s a lázadást elnyomni, még ha másként nem megy, erőszakkal és vér árán is, azonban ezzel a bajt gyökeresen gyógyítani nem lehet. Nem lehet, t. ház, azt a bajt gyógyítani azzal 5*