Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-46

304 46. országos ülés 1897. február 11-én, csütörtökön. Töröltessenek el a konzuláris illetékek, miként ez a Lloydnál s Adriánál is megvan. A most meglevő vitorlások, míg a Veritas által legalább B. I. I. klasszisúaknak minősíttetnek, tonnánként két korona segély, a Fiúméból vagy Fiúméba teendő utaknál pedig tonnánként és 100 mértföldenként 10 fillér. Kijelentem, hogy a hajómlajdonosoknak ezen feltételeit nem tartom túlságosan felcsigázott nak, sőt csak ily feltételek mellett vélem a kitűzött czélt elérhetni. Hozzáteszem még, nemcsak azért, hogy a hadi flottának közös volta dokumentáltassék, de mert a hadi tengerészetnek egy része tényleg a mienk s az ennek tett szolgálatok a magyar gazdasági érdekeket is érintik, mindazon kikötőket, melyekben a hadi flottának állomásai, illetve széurakodó helyei vannak, mint Póla, Gravosa, Teodo, olyanoknak tekintessenek, mint a magyar kikötők. Igaz, hogy ezen újítások által, a költségvetésben a szabad hajózásra felvett 200.000 koronányi hitel, 500.000 forintra volna emelendő. T. ház! Ha egy ily kiadási többlettel az amúgy is vérig zaklatott adózóink nyakára újabb terheket róuánk, bizonyára nem szólaltam volna fel. De a mit e tárgyban a vámon fizetünk, a réven busásan megnyerjük. Azok a hajók, melyek a szubvenczió kecsegtetésére épülnek, a szubvenczió egy részét visszafizetik adóban; adót fizetnek azok az iparvállalatok, melyek tengerészetünk fejlesztésével fellendülnek ; adót fizetnek azok a termények, melyek ily módon piaczot találnak; adót fizetnek azok a polgárok, kik e hajóknál alkalmazva, kenyérkeresethez jutnak s jövedelem van azon szállítási vállalatoknál, melyek a rakományokat e hajók számára szállítják. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezrekre ment azon tengerészeknek száma, kik mint a hajókon alkalmazott matrózok tartották fenn családjukat. Ezek már megkezdték a kivándorlást Brazília, Uruguay és Argentína felé. De végre is, miért építettük a fiumei kikötőt? talán hogy a szemeinket gyönyörködtessük azon, vagy hogy behunyt szemmel várjuk, mint foglalja azt el előlünk a külföldieknek fejlett tengerészeié? Egy szó, mint száz, nekünk életkérdés, hogy tengerészetünk legyen s ezt máskép nem érhetjük el, mintha a művelt külföld mintájára mi is meghozzuk a szükséges áldozatokat. S ha ezt megteszszük, akkor a fiumei hajógyár nem fog munka nélkül ásítozni, kivált ha — s ezt a t. delegátus urak figyelmébe ajánlom — a hadi tengerészeinél szükségelt építkezések és javítások nem kizárólag Triesztben s a Scoglio olivin eszközöltetnek, de a reánk eső hányadszerinti munkálatok a magyar hajógyáraknak adatnak. Akkor, de csak akkor remélhetjük, hogy a világ minden táján magyar hajók lobogói hirdessék a magyar kereskedelem életrevalóságát. Ha tengerészetünket nem akarjuk a megsemmisülésre kárhoztatni, ha azt akarjuk, hogy tengerészetünk fejlődjék s elfoglalja méltó helyét a világtengereken, ha azt akarjuk, hogy az 1893 : XXII. törvényczikknek eredménye legyen, ha nem akarjuk, hogy az 1895. évi XXXIV. törvényczikk meddő maradjon, akkor tennünk is kell valamit s ép ezért a függetlenségi és 48-as párt nevében van szerencsém a következő határozati javaslatot terjeszteni be: »Határozati javaslat. A képviselőház utasítja a kormányt, hogy az 1893. évi XXII. törvényczikk, különösen annak 2., 3., 5. ós 7. §-ainak módosítása iránt- még a jelen ülésszak alatt nyújtson be oly irányú törvényjavaslatot, mely által szabad hajózású tengerészetünk fejlesztése lehetővé válik.« (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) Most még három dologról emlékezem meg röviden. Nem csekély költséggel jelenleg egy kereskedelmi tengerészeti akadémiát tartunk fenn Fiúméban, internátussal. A bennlakók között a magyar állam 14 magyar fiúnak biztosít egész helyet évi 400 forinttal s négy fél helyet évi 200 forint stipendiummal. Ily stipendiummal csalogatjuk a magyar fiúkat a tengerészeihez már több mint 20 év óta. S mi lesz a sorsuk ezeknek az ifjaknak? Rendesen jó sikerrel végzik akadémiai tanulmányaikat s a legintelligensebb s képzettebb tengerésztiszt válik belőlük. Az a néhány hajónk, mely még mai napig megmaradt, rendesen a hajótulajdonos rokonait alkalmazza s így a legtöbb magyarországi fiú már kadetti alkalmazást sem nyer, vagy ha valahogyan eléri is a kapitányi rangot, hajóparancsnokságra nem számíthat s hosszú küzdelem után kereshet magának más pályát. Ezen is kell segíteni. Miután a tengerész pályáját csak vitorlás hajókon kezdheti s ezt a törvény is előírja, a kormány kötelezhetné az állami szubvenczióban részesülő vitorlásokat, hogy az akadémiából kikerült növendékeket mint kadettokat tartoznak alkalmazni. Továbbá az államilag segélyezett gőzhajó-vállalatokat, mint az »Adriát« s a »magyar-horvát gőzhajó-vállalatot« arra kellene kötelezni, hogy kapitányainak egy részét ezen akadémiát végzett — s első sorban ösztöndíjas — magyar fiúkból válaszsza ki. (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) Tengerészetünket közelről érinti a fiumei köolajfinomító sorsa. Pedig ez a gyár, úgy lát-