Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-46
46. országos ülés 1897. február 11-én, csütörtökön. 301 41.967 métermázsányi interkalaris rakományt teljesen kihagytam számításaimból. Fölösleges talán a t. háznak bővebben magyarázni azt, mily fontoä közgazdasági tényező az a vállalat, mely Magyarországból événkint több mint fél millió métermázsányi terményt szállít oly vidékekre, hol eddig a magyar terményeket abszolúte nem is ismerték. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Még szembetűnőbb az eredmény a személyforgalomnál, melyet a magyar-horvát tengerhajózási vállalat rövid öt esztendő alatt elért. Dalmácziára nézve Magyarország és Fiume nem létezett. Trieszt volt az ő piaczuk, itt szerezték be összes szükségleteiket. A társaság már az első években Fiume felé irányította a dalmát utasokat, majd újabb járatok indításával tömegekben vonta ezeket oda. Én emlékszem rá, hogy tengerész-növendék koromban valóságos esemény számba ment, ha egy baragozzo 10—15 énekes bodoloval kikötött Fiúméban, annak csodájára jártunk a tengerpartra. Baross ideájának megvalósítása után, a »magyar-horvát tengerhajózási társaság« személyforgalma már 1Ö92ben 100.309-et tett ki, mely 1896-ban 368.096-ra emelkedett. Ezek az utasok Fiúméban látják el magukat szükségleteikkel, tehát ily módon is magyar termények s magyar iparezikkek jutnak Dalmácziába. (Halljuk! Halljuk!) De nemcsak közgazdasági értéke van ennek az utas-forgalomnak, annak politikai jelentőségei is mutatkoznak. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Tudjuk, hogy a dalmaták esküdt ellenségei voltak mindennek, a mi magyar, s most ez a hangulat teljesen átalakulóban van. Lehet, hogy kereskedelmi érdekeik vonták őket közelebb hozzánk, lehet, hogy látták, miszerint Fiumeért mily óriási áldozatokat hozott Magyarország, míg őket Ausztria teljesen elhanyagolja, tán azt vélik, ők is jobban jönnének ki, ha Magyarországgal szorosabb viszonyba lépnek. De egy szóval, a dalmaták hangulata irányunkban kedvezőbbre fordult. Például szó volt arról, hogy a boszniai vasutat Spalatoval egy szárnyvonallal kötik össze. Most e tervet Bécsben elejtették s bűnbakul Magyarországot állítják oda, azt hazudván a dalmatáknak, hogy e vasút kiépítését Magyarország ellenzi. (Halljuk! Halljuk!) Magyarország, mely elősegíti az ogulinknini B a zeng-bihácsi vasút kiépítését, nem ellenezheti a spalato-boszniai vasutat sem. A dalmát képviselők gondolkozását ismerem, a kik kijelentették, hogy ők nagyon jól tudják, miszerint a magyar kormány egy lépést sem tett a spalatói vasút ellen, de ha Ausztria érettük nem akar áldozatot hozni, az ódiumot mindig a magyarokra iparkodnak hárítani. (Ügy van! a szélső baloldalon.) De szolgálok egy másik példával is. Mikor ő Felsége 1875-ben Dalmácziába utazott, kíséretében volt Andrássy Gyula külügyminiszter is. De Andrássy csak Póláig kisérhette ő Felségét, mert egy magyar miniszternek a dalmátok közt való megjelenése rossz vért szült volna, s demonstrácziókra adott volna alkalmat. A múlt esztendőben, mikor Dániel miniszter Fiúméban járt, le akart rándulni Dalmácziába is, hogy a magyar kereskedelemnek ottani térfoglalását láthassa. A dalmaták, a mint meghallották, hogy egy magyar miniszter rándul közéjük, minden előkészületet megtettek ünnepélyes fogadtatására. Városi zenekarok, küldöttségek várták díszalbumokkal, lelkesedéssel, s csak sajnálni lehet, hogy a miniszter úr útja elmaradt. Tehát 20 évvel előbb Andrássy még be sem mehetett Dalmácziába, s ma már így fogadnának ott egy magyar minisztert! De hát talán elég lesz ennyi annak bizonyítására, hogy a szubvenczionält három magyar tengerhajózási vállalat mennyire megfelelt a hozzákötött reményeknek. S ha ezek ily eredményt tudnak felmutatni, akkor élhetetlenség volna itt megállnunk, s a további fejlesztésről lemondanunk. Van ott még teendő elég, a görög kikötők és piaczok elfoglalása, ott van a fiumenew-yorki, illetve északamerikai vonal, melynek ellátása az »Adriára« vár ; a Levante piaczaiért a küzdelmet előbb-utóbb fel kell vennünk a Lloyd austriacoval, s különösen erősen kell készülnünk az Al-Dunáról megindítandó járatokkal. Álljunk meg ennél egy perezre. A Vaskapu szabályozása folytán terményeinknek egy jelentékeny része az olcsó vizi szállításra fog irányulni. Uszályhajók viszik majd azt Sulináig vagy Galaczig, s innét tengeri hajók továbbítják. Ha jól vagyok értesülve, már a tarifa is megállapíttatott, és pedig Galacztól vagy Sulinától Konstantinápolyig, vagy a fekete tenger valamely más kikötőjéig tonnánkint öt frank, Görögországba 7 frank, Sziriába vagy Egyiptomba 9 frank. Habár tudom, hogy a szerb, román s bolgár produktumok e tarifa-kedvezményben nem részesülnek, s azoknak sokkal drágábban kell a szállítást megfizetni, mégis e fuvardíjak oly alacsonyak, hogy a szállításra csak szubvenczionält vállalatok vállalkozhatnak, s a kormány ezt így is kontemplálja. Semmi kifogásom ellene.
