Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-34

20 8*« országos ülés 1897. január 26-án, kedden. a néppártnak volt a bizalmi férfia s ez az egykori néppárti bizalmi férfiú mindenütt úgy mutatta be Komlóssy urat, mint magas állású egyházi férfiút, ki a néppárt programmja mellett a népnek teljes biztosítékot nyújthat már magas állásánál fogva is. Ámde mindennek daczára sem fogadták szívesen a kerületben, és bizonyára emlékezik a t. képviseli! úr arra, hogy mikor Malaczkán felállott programmbeszédét elmondani, és az aranykeresztet és a lánezot mutogatta a népnek, egy hang azt kiáltotta : Az a láncz többet ér, mint te ! (Tetszés a baloldal hátsó padjain.) Midőn reflexiómat befejezném, (Felkiáltások jóbbfelöí: Végre!) arra figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ne gondolja azt, mintha múltkori felszólalásával valami nagyon megerősítette volna poziczióját és valami nagyon nagy kedvességre jutott azon pártnál is, mert jegyezze meg azt, hogy az árulást ugyan szeretik, de az árulót megvetik mindenütt, még azon a párton is. A mi pedig a belügyminiszter úrnak előttünk fekvő költségvetését illeti, azt azon okok miatt, a melyeket itt mint nehézményeket felhoztam, nem szavazom meg. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Elnök '. öt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: Kérem, foglalják el helyüket. Az ülést újra megnyitom. Josipovich Géza jegyző: Tallián Béla! Tallián Béla: T. ház! Nekem, mint a ház egyik új tagjának, elsősorban is a t. ház élnézését és jóakaratát kell kérnem. (Halljuk! Halljuk!) Tehetem ezt annál is inkább, miután az aggressziv felszólalásoknak — sem a támadó, sem a védő oldalon — barátja egyáltalában nem vagyok. Meggyőződésem szerint az ily eljárás a helyzetet egyáltalában nem tisztázza, azt inkább zavarja és összebonyolítja, sőt még ezenfelül személyes súrlódásokat, esetleg személyes ellenségeskedést is szül; erre pedig nekünk Magyarországon sem általánosságban, sem különösen most, midőn oly fontos kérdések megoldása előtt állunk, mint a kiegyezés Ausztriával s a közigazgatási javaslatok, szüségüuk egyáltalában nincs. (Helyeslés a jobboldalon.) Felszólalásom, t. ház, száraz és tárgyilagos lesz. Hiányozni fog ebből teljesen az egyéni polémia ; hiányozni teljesen a politika is. A közigazgatással kívánok első sorban foglalkozni és itt legyen szabad megjegyzést tennem azon szónokok beszédeire, kik a közigazgatási tisztviselőket és a közigazgatást ellenőrző közegek működéseit általánosságban meglehetős erős, sőt mondhatnám vehemens támadásokban részesítették. Nekem az a meggyőződésem, hogy ezekkel az éles, általánosságban ki nem érdemelt támadásokkal (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) nem használtak a közigazgatásnak a ház azou része és azon t. tagjai, kik ezt teszik, mert elveszik még azon közigazgatási tisztviselők kedvét is, a kik ott szolgálnak, de mindenesetre elriasztják azokat is, a kik erre a pályára készülnek, pedig már ilyen sincs sok, ha látják és tudják azt, hogy az ország első testületében általánosságban kivétel nélkül oly támadásoknak vannak kitéve. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Én is elismerem, t. ház, hogy közigazgatásunknak vannak hibái, nem is akarom azokat takargatni, s meggyőződésem az, hogy ezen nézetben osztozik velem e párt minden tagja, azért, hogy magunk mutassunk rá azon hibákra és hiányokra, a melyek vannak, hogy azután később a javításoknál könnyebben és gyökeresebben lehessen velük foglalkozni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elismerem a közigazgatás hiányait, és nem tagadom el az ellenzék előtt sem. De azt az egyet engedje meg nekem Eötvös Károly t. képviselőtársam, a kinek beszédje ellen általában objektivitás szempontjából megjegyzésem nem lehet, hogy a közigazgatás 1867 óta nem fejlődött vissza, nem lett rosszabbá, sőt ellenkezőleg, ha lassan is, de javult. Általános ugyan a vélemény, hogy nem jó, de mindenesetre sokkal jobb, mint 1867-ben volt. Mi, a kik a közigazgatás téren állandóan foglalkoztunk, a kik azt közvetlen szemmel néztük és meggyőződtünk annak fejlődéséről, ezt teljes őszinteséggel mondhatjuk. A hibákra nézve első sorban engedje meg a t. ház kijelentenem, hogy alig van Magyarországon ember, — én legalább olyat nem ismerek, — a ki, ha a közélet terén foglalkozott, megyegyűléseken részt vett, vagy egy-két évig tagja volt a közigazgatási bizottságnak, ne képzelné magának, hogy ő ért a közigazgatáshoz. (Igaz! Úgy van! a jobbodalon.) Ez a magyar fajban gyökerező hiba, egyik főoka annak, hogy a dilettantizmus nálunk a közigazgatásban anynyira lábra kapott. (Helyeslés jobbfélól.) Igen jól tudja a ház minden tagja, hogy az úgynevezett megyei tisztújítások alkalmával a rokonság és barátság kötelékeit megtagadni nem lehet, nem is volt az másként a múltban sem és nem szokás most sem. Még hozzávéve ezen dilettantizmust, oly egyének jönnek be a vármegyék tisztikarába, a kik annak díszei és büszkeségei lehetnek, és a kik közül — elismerem — igen sokan kitűnő tisztviselőkké lettek, mivel azonban nem elölről kezdték a közigazgatási szolgálatot, hanem már a választás alkalmával jóval magasabb állással jöttek be, a nélkül, hogy a közigazgatás alapelemeit ismerték volna, bizo-