Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-43

238 43. országos ülés 1897. február 8-án, hétfőn. hogy ezek az esetek csakugyan fenn nem forognak, B mi megígérhetjük nekik, hogy a fiumei viszonyokat fokozott és kettős figyelemmel fogjuk kisérni. De hogy mégis van valami baj ott, azt maguk az események mutatják. Pedig aat hiszem, hogy konstatálhatom a magam részéről, hogy ott az állapotok eddigelé teljesen egészségesek voltak, sőt azt merném mondani, hogy Magyarország közéletének Fiume egy íryugpontját, fájdalom, talán az egyedüli nyugpontját képezte, a mely semmiféle aggodalomra okot nem szolgáltatott. Hogy azonban egy felmerülő jelenségből, a melyet másnak, mint nei vozitásnak ma még nevezni nem lehet, bajok is származhatnak, azt hiszem, hogy kétségbe vonni nem lehet. Ezzel szemlén tehát feladatunk és kötelességünk a dolgokat figyelemmel kisérni és vizsgálni, miért is erre vonatkozólag legyen szabad nekem néhány mozzanatot felemlíteni azért, hogy konstruálhassam a helyzetet, másfelől pedig, hogy ezen konstruálásból le is vonhassam a következtetéseket. (Bálijuk! Halljuk!) Fiume közjogi helyzete és hovátartozandósága minden kétségen felül áll. Ez a kérdés végleg meg van oldva az 1868: XXX. törvényczikk 66. §-ával, a mely világosan mondja, hogy Fiume város és kerülete a magyar koronához csatolt külön testet képez, tehát nem képez egy olyan testet, a mely Magyarországhoz bizonyos függelék utján, tehát közvetett utón tartoznék, hanem az igenis közvetlenül van Magyarországhoz csatolva. Erre vonatkozólag, t. ház, az 1882-ben és 1883-ban működött regnikoláris deputáczió is igen helyesen konstatálta azt, a mire rámutatni kívánok épen azért, hogy az általam nyújtott kép teljes legyen és hozzáteszem mindjárt, hogy ezen operátumhoz a regnikoláris deputáczió fiumei tagjai is csatlakoztak, hogy tudniillik az 1868: XXX. törvényczikk 66. §-ának ezen része, a mely csak ismétli a Mária Terézia rendeletét, egész határozottan kimondja a csatlakozás közvetlenségét, a melynek tehát nincs más értelme, mint az, hogy Fiume nem a magyar korona egyik függeléke által tartozik Magyarországhoz, hanem azon közvetlen kapcsolat folytán, melyet az általam idézett törvényczikk világosan tartalmaz. Ez tehát egy kétségbevonhatatlan dolog, melyhez szó nem férhet és melyhez szót férni nem engedhetünk. Épen azért a kérdés ezen részével foglalkozni nem is kívánok, hanem csak azt teszem hozzá, hogy tehát nem a kapcsolat, hanem az igazgatás és autonómia az, melyre nézve fenmaradtak azok a függő kérdések, a melyek elintézése annak idején a kölcsönös tárgyalásokra és ezek alapján való megállapodásokra hagyattak. Ezen függő kérdések megoldását megkisérlették 1868-ban, de — fájdalom — minden siker nélkül. Ennek eredménye lett azonban egy provizórium, melyről az imént emlékeztem meg. Méltóztatnak itt megengedni, hogy ezzel kapcsolatosan néhány mozzanatot kiemeljek, melyek azon provizóriumnak ő Felsége által is jóváhagyott szövegéből epűgy, mint értelméből világosan következnek. Az első, a mit konstatálhatok, az, hogy ez a provizórium Horvátország beleegyezésével is jött létre. Világosan rámutat erre az az operátum is, melyre hivatkoztam, és melyhez annak idején maguk a fiumeiek is — ismétlem — hozzájárultak. Konstatálhatom másodszor, hogy ez a provizórium Fiume közigazgatását a magyar kormányra bizta. Koustatálhatom harmadszor, — és erre kívánok súlyt helyezni, — hogy ez a provizórium legkisebb oly momentumot sem tartalmaz, mely a magyar törvényeknek, bármily természetűek legyenek is azok, Fiúméban leendő életbeléptetését korlátozná, sőt van abban a provizóriumban igenis egy mozzanat, mely csak megerősíti az én ebbeli állításomat. Midőn ugyanis a provizórium alapján ez a kérdés szóba jött, utalás történt az osztrák polgári törvénykönyvnek bizonyos ideig való fentartására, de nem azért, mintha ez magától értetődő dolog lett volna, hanem csak azért, hogy időközben ott olyan viszonyok keletkeztek, a melyek ezt ideiglenesen szükségessé teszik. Ez a negatívum is tehát csak pozitívumot szolgáltat az én állításom igazolására vagyis arra, hogy tudniillik épen a provizórium alapján sem jogi, sem politikai, sem tárgyi akadály fenn nem forog aziránt, hogy Fiume területén a magyar jog minden része életbe léptettessék. Ugyanezt konstatálják maguk a fiumeiek is, kik a regnikoláris deputáczió előtt felvett zárjegyzőkönyvben csatlakozásukat jelentik ki azon magyar operátumhoz, melynek egyik pontját leszek bátor felolvasni, mert rendkívüli fontossággal bir, a mely világosan megmondja, hogy ^mindenekelőtt szükségesnek tartja a bizottság, hogy a mennyire ez a viszonyok különfélesége mellett lehetséges*, — tehát csak kivételes állapotokról van szó, — »Fiume városa és kerülete számára ugyanazon törvények legyenek érvényesek, a melyek Magyarországon érvénynyel biraak.« Mindezekből tehát világosan következik az, a mit állítok, hogy sem politikai, sem igazgatási, sem más szempontok fenn nem forognak, a melyek ennek lehetőségét kizárnák, sőt ellenkezőleg minden mozzanat, a mely Fiume ügyeinek, Fiume kérdéseinek vizsgálatánál konszideráczió alá kerülhet, megengedhetővé teszi, ille-