Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-42
42. országos ülés 1897. február 6-án, szombaton. 209 záros határidő alatt nyugdíjalapot létesíteni és pedig úgy, hogy viszonosság álljon fenn az állami és törvényhatósági alkalmazottak közt. Azt hiszem, hogy vita tárgyát sem képezheti az, hogy a törvényhozás akkor — viszonosság alatt — teljes viszonosságot kivánt érteni és kivánta érteni azt, hogyha a törvényhatósági tisztviselő államszolgálatba lép át, akkor a törvényhatóság szolgálatában eltöltött egész idő beszámíttassák nyugdíj szempontjából az államszolgálatba és viszont. Ezen teljes viszonosság elve azonban — fájdalom — mai napig sem érvényesült, nem érvényesült pedig azért, mert az állami és törvényhatósági tisztviselőkről szóló nyugdíjtörvény, a mely egy évvel régibb, mert 1885-ben kelt, a viszonosság elé akadályt gördített azzal a rendelkezésével, hogy csak azon esetben rendeli a törvényhatósági tisztviselőknek ezen szolgálatban eltöltött idejüket a nyugdíjba beszámítani, ha később állami szolgálatba lépve át, ott legalább 10 évet töltenek el. Nagyon természetes, hogy ez minden egyéb, csak nem a teljes viszonosság; (Igaz! Úgy van! a haloldalon,) nagyon természetes, hogy ez a visszás rendelkezés gátat emelt az elé, hogy törvényhatósági tisztviselők állami szolgálatba lépjenek át, mert hiszen hacsak tekintélyes magánvagyonnal nem birtak, vagy ha nem akartak könnyelműeknek látszani, egyáltalában nem léphettek állami szolgálatba, azon egyszerű okból, hogy ha példának okáért eltöltöttek törvényhatósági szolgálatban 18 teljes esztendőt és állami szolgálatban csak 9y2-et, akkor így a törvényhatósági szolgálatban eltöltött 18 esztendő, valamint az állami szolgálatban eltöltött 9 x /2 esztendő a nyugdíj szempontjából teljesen elveszett. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ezért én azt hiszem, t, ház, hogy legfőbb ideje van annak most, hogy ezen igazságtalanságot, ezen visszás állapotot a törvényhozás megszüntesse s azt gondolom, mégis csak furcsa egy kissé, hogy akkor, a mikor a nyugdíjtörvény a viszonosság elvét kimondja, nemcsak például az állami tisztviselők és azon tanárok és tanítókra nézve, a kik törvényhatósági vagy felekezeti, vagy egyéb más természetű tanintézetek szolgálatában állanak, hanem a mikor oly messzire megy el a nyugdíjtörvény, hogy a viszonosság elvét megállapítja nemcsak az állam alkalmazottjai s a közös intézmények hivatalnokai között, hanem hogy csak egy példát hozzak fel, azok között is, a kik az uralkodó család tagjainak magánbirtokain mint teljesen magántisztviselők vannak alkalmazva, addig az országban fontos és nehéz közigazgatási szolgálatot teljesítő törvényhatósági tisztviselők más, sokkal kedvezőtlenebb elbánásban részesülnek. Ezt nem tartom sem méltáKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. IIL KÖTET. nyosuak, sem igazságosnak. (Helyes! a baloldalon.) Megvallom, nem szeretném, hogyha a belügyminiszter ár ezen kérdés megoldását ezen jogos sérelem megszüntetését és az ezt czébső törvényjavaslat beterjesztését akkorra halasztaná, a mikor a közigazgatás általában özabályoztatni fog. Nem tartanám ezt czélszerűnek azért, mert először is az időpont, a midőn az egyetemes szabályozás bekövetkezik, bizonytalan. Hiszen már úgyszólván 10 éve vannak ezek a közigazgatási reformok napirenden, a nélkül, hogy a gyökeres szabályozás bekövetkezett volna és felette fájlalnám, hogyha az a később bekövetkező közigazgatási rendezés oly általános levezető csatornának bizonyulna, a melybe sok más üdvös kérdéssel együtt ez is betemettetnék. Hiszem és remélem, hogy az igen tisztelt belügyminiszter úr a törvényhatósági tisztviselőknek, a kik igazán úgy a mindenkori belügyminisztériumoknak, sőt mondhatnám talán a törvényhozásnak is idáig jobbára mostoha gyermekei voltak, ezen jogos kérelmüket és érdekeiket felkarolni és orvosolni is fogja. Orvosolni azzal, hogy késedelem nélkül, talán még ezen ülésszakban benyújtja azt a pár soros törvényjavaslatot, a mely ennek a sérelemnek megszüntetésére teljesen elegendő. Magasabb szempontokkal is lehet indokolni ezen kérelmet, azzal is, hogy mindenesetre kívánatos, hogy egyrészt az állami tisztviselői kar, másrészt pedig a törvényhatósági tisztviselői kar közt bizonyos csereviszony létesüljön. Az is üdvös dolog, ha ide, a központba, a minisztériumokba felkerülnek és alkalmaztatnak olyan törvényhatósági tisztviselők, a kik az életet jól ismerik, az életviszonyokat ott a helyszínén tapasztalhatták és ennélfogva a központban sokszor, különösen a törvényhatósági ügyekre nézve hasznavehetőbb tisztviselők lesznek, mint azok a büróban felnevekedett urak, a kik a vidék életviszonyairól, a vidék szükségleteiről helyes fogalommal igen sokszor nem birnak. Ezeket kívánom most a t. belügyminiszter úr szives figyelmébe ajánlani. Egyébként a kérvényi bizottság javaslatát elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki szólani? Perczel Dezső belügyminiszter: T.ház! Csak nagyon röviden kívánok az előttem szólt t. képviselő úrnak a tárgyalás alatt levő kérvényre vonatkozólag most elmondott beszédére válaszolni, kijelentvén a magam részéről is azt, hogy nemcsak én, de a ki ebben a tekintetben épeu annyira érdekelve van: a pénzügyminiszter úr teljesen osztozunk azon érvelésnek egyrészt igazságában és méltányosságában, de czélszerűségében is, a mely ennek a kérdésnek olyan irányban való megoldását czélozza, mint a minőt a törvényhatóságoknak igen nagy része, 27
