Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-41

41. országos ülés 1897. február 5-én, pénteken. 183 ez mennyire demoralizáló a népre nézve, hogy mennyire bántja és támadja ez meg a katonai fegyelmet: ezt szükségtelen elmondanom. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain) A választásokról nem akarok bővebben szólani, annyira meghányták-vetették már itt e kérdést a szónokok, hogy ezzel nem akarom a t. ház türelmét továbbra is igénybe venni. Csak három esetet ajánlok a t. belügyminiszter úr figyelmébe. (Halljuk! Halljuk!) Az első eset Várnán Kloch báró 24 vagy 48 órai rémuralma alatt történt, a midőn a békés állampolgárokra, a kiket egy szűk ntezába szorítottak, hogy némileg okadatolják azt, hogy oly kevesen szavazhattak le, a csendőrség szuronytámadást intézett. Hogy ott vér nem folyt, s nagyobb szerencsétlenség nem történt, azt egyesegyedül egy közös hadseregbeli kapitány erélyének és tapintatának lehetett köszönni, a ki katonáit felállította a csendőrség ellenében, s megtiltotta a csendőrségnek a tovább haladást. Ha »licentia poetica«-val akarnék élni, azt mondanám, elfogta a csendőrséget. Á másik eset Csaczán történt. Csaczán, a mi a katonai fegyelemmel legfcevésbbé sem egyeztethető össze, a csendőrség felett Kloch báró rendelkezett feltétlenül. Itt a választás előtt három odavaló ismert plébánost Kloch báró távirata folytán elfogtak. Ezen kivííl itt, a plébános háza csendőrséggel lett körülvéve, úgy, hogy az a szerencsétlen ember sem ki, sem be nem tudott menni. Erről, ha nem csalatkozom, a t. belügyminiszter úrnak van tudomása, mert feljelentés is történt. Ezek olyan dolgok, melyek a politikai harczban a választások alatt történtek. Ezeket mi már annyira megszoktuk, hogy erről nem is szólok, hanem e helyett egy sokkal aggályosabb jelenségre utalok: arra, hogy 1848-iki nagy vívmányainkat is veszélyezteti a csendőrség azáltal, hogy az 1848 : XVIII. törvényczikkben biztosított sajtószabadságot nem veszi tekintetbe, mert azt olvassuk napról-napra, hogy a csendőrség behatolt a magánemberek lakásaiba és ott minden bírói ítélet nélkül elkobozta a sajtótermékeket, fnyomtatványokat, újságokat. Hogy a t. belügyminiszter úr ne mondhassa azt, hogy én csak vádolok, felemlítem, hogy ezen eset néppárti füzetekkel történt Kisorosziban, nem paraszt emberrel, hanem az odavaló plébánossal. Megtörtént ez továbbá a »Kresztyán« újsággal több helyen, különösen felemlítem Námesztót, Árvamegyéből. Ezek oly túlkapások, hogyha ezeket a képviselőház előtt nem tennők szóvá, kötelességmulasztással lehetne vádolni az ellenzéket. A t. belügyminiszter úr mindezekre, a hogy eddig észleltem, egy határozott feleletet adott, a mely abból áll, hogy ha hozzá konkrét feljelentések jönnek, ő a törvény szerint el fog járni. Engedje azonban meg a t. belügyminiszter úr, hogy én ezzel szemben egy orosz közmondást czitáljak. Az orosz paraszt ugyanis, ha a közigazgatás zaklatásaitól sehogysem tud megmenekülni és jajgat, panaszkodik, azt mondja: »Az Úristen kegyelmes és igazságos, az atyuska czár pedig távol van.« Ez áll a t. belügyminiszter úrra nézve is. Hogy irjon az a szegény tót paraszt? Tótul nem irhát. Menjen ügyvédhez és fizessen 5—10 forintot azért, hogy az újságát, a mely 1 forint 80 krajczárba kerül s a melynek egyes száma 4 krajczár, megkapja? Hiszen ehhez igenis alkotmányos joga van. Ha tehát a csendőrséget politikai mozgalmak, melyek törvényesek, elnyomására, az állampolgárok zaklatására használják fel, akkor szaporíthatjuk folyton, még sem lesz elegendő. Azt mondják, a liberalizmus fellegvárában, Magyarországban élünk. Én e tekintetben egyre kérném a t. belügyminiszter urat, és itt egy preczedensre, Ausztriára hivatkozom. Ausztriában is megtörtént, hogy az odavaló igazságügyminiszter, Schönborn gróf az újságokból azt észlelte, hogy a végtárgyalások alkalmával bizonyos visszaélések honosodtak meg. Az odavaló igazságügyminiszter nem várt feljelentést, hanem egyszerűen egy körrendeletet adott ki, mondván: Az újságok nyomán észlelem, hogy ezen és ezen visszaélés előfordul, kívánom, hogy ez többé ne történjék. Ha a t. belügyminiszter úr csak egyetlenegy ily bekezdésíí körrendeletet bocsátana ki, akkor látnák a közönség és a bűnösök, hogy a belügyminiszter nem várja a feljelentést, hanem hivatali kötelességének tartja a hírlapok útján hozzájutott értesítések alapján, eljárni. Ezek azon dolgok és árnyoldalak, a melyeket egész röviden akartam felemlíteni és kérem a t. belügyminiszter urat, hogy hatáskörében járjon el, hogy ne várjon minden esetben feljelentést, hanem hogy minden feljelentés nélkül teljesítse kötelességét. Ha felemlítettem az árnyoldalakat, igazságtalan és méltánytalan lennék az intézmény irányában, ha nem emelném azt ki, hogy ezen intézmény Magyarországon mennyiben vált be ? A mint a tevékenységi kimutatásból látjuk, valóban emberfeletti munkát végzett a csendőrség. Nagyon érdekes ez a kimutatás nemcsak azért, hogy mit tett és hány esetben járt el, hanem azért is, hogy itt úgy kis képben látjuk, hogy melyek azok a bűntények, a melyek leggyakrabban követtetnek el Magyarországon, és mily eredménynyel jártak el e tekintetben. És itt abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy minden disszonanczia nélkül végezhetem beszédemet,