Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-41

176 **• országos ülés 1S97. február 5-én, pénteken. Ez már magában igazolja, t. ház, hogy ha mi czélzatosan, öntudatosau akarunk eljárni a fertőtlenítés terén, akkor nemcsak rendeleteket kell kibocsátani, s nemcsak intézkedéseket, tagadhatatlanul legüdvüsebb intézkedéseket kell közzétenni, hanem magának az államnak kell azokat végrehajtani. (Úgy van! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) És e téren én határozottan az államosítás mellett vagyok és remélem és óhajtom, hogy a jár ványos és fertőző betegségek közérdeket képezvén, az állam maga teljesítse saját költségén és ne követelje azt, hogy a községek teljesítsék, mert akkor megbízhatólag teljesítve soha sem lesz. (Igaz ! Úgy van a baloldal hátsó padjain.) De ezek a statisztikai adatok csak halvány képét nyújtják közegészségügyi viszonyainknak, melyeket csak nagy áldozatok árán és az államnak és a társadalomnak egyöntetű közreműködésével lehet tökéletesen megoldani. Az éu nézetem szerint három irányban kell kidomborodni a közegészségügyi intézkedésnek, a melylyel a közegészségügyet gyökeresen megoldhatjuk. (Halljuk! Halljuk !) Az első a lakásviszonyok rendezése. Nagyon jól tudjuk, t. ház, hogy e tekintetben még igen sok hiány van magában a fővárosban is. De ha tovább megyünk és a községekbe betekintünk és ha még tovább megyünk és a pusztákat vizsgáljuk, azt látjuk és azt tapasztaljuk, hogy ott 4—5 család van egy szobában bezsúfolva és 30— 40 erűbe;- lakik egy-egy szűk helyiségben s ha ott járványos betegség kiüt, vájjon mi történik? Egész puszta fertőzve van és tönkre megy. És nem is mondhatja a t. kormány, hogy ez irányban figyelmeztetve nem volt, mert hiszen majdnem minden közegészségügyi kongresszuson történtek ezen irányban felszólalások. Jól emlékszem vissza, az 1885-ben megtartott országos közegészségügyi kongresszuson csekélységem volt az, a ki határozottan felemeltem szavamat épen a puszták közegészségi viszonyaival szemben és követeltem, hogy a puszták közegészségügye rendeztessék, a mikor is könnyen lehetett volna rendezni, mikor még az agrár váltság nem nehezedett olyan súlyosan a földbirtokos osztályra, ma már a rendezés sokkal nehezebb, de azért minden esetre keresztül viendő. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Nagyfontosságú továbbá, t. ház, az ivóvíz, az élelmezés kérdése és nagyfontosságúak mindazon intézkedések, a melyek a központból rovatnak a községekre, hogy azok czélszerűen keresztül vitessenek. Második irányzathoz sorozom a gyógykezelést, a mi hattározottau nagy hiányokat mutat. Nagy hiány konstatálható a hivatalos orvosi körökben, miként már előttem szólók eléggé kifejtették. Oly nagyok a körök, a melyek egyegy orvoshoz tartoznak, és oly alacsony a díjazás, miszerint kívánatos, hogy ez a kérdés minél előbb sürgős megoldást nyerjen. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) De engedjék meg, hogy ha már az orvosokról szólva, tovább megyek, mert határozottan ki kell kelnem azon kóros irányzat ellen, a mely, tagadkatlan, az orvosi kar egy részét magával ragadta. Tagadhatatlan, hogy az anyagias világnézet ezen legnehezebb hivatásba is beleférkőzött oly mérvben, hogy oly versenyeket látunk az orvosi karban, a mely nem felel meg sem a közmorálnak, sem a köztisztességnek. Mint orvos emelem fel szavamat , és kívánom, hogy ezen ügy, úgy az orvosi kar reputácziója, mint a szenvedő emberiség jól felfogott érdekében és javára megoldassák. Nekem az mindegy, akár orvosi kamarákkal, vagy más módon, de legyen megoldás. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) A kórházakról szólva, mélyen tisztelt ház, nem hallgathatom el, hogy e tekintetben igen nagy a hiány az egész országban, és a meglevő kórházak legnagyobb része is — tapasztalatból beszélek — olyan, mely nem állja ki a kritikát és nem felel meg a higiénikus felfogásoknak. Tovább megyek, t. ház, az én nézetem e tekintetben az, — lehet, hogy kevesen osztják — miszerint én a kórházak kérdését szintén közérdeknek, állami feladatnak tartom és annak gyökeres megoldását csakis úgy látom, ha teljesen az állam veszi kezébe a kórházügyet. A tébolydákról is kívánok egy pár szót szólani. Az előttem szólók eléggé ecsetelték, hogy az országban levő 25 ezer elmebeteg közül alig nyer elhelyezést 4—5 ezer s minden teher a törvényhatóságokra háramlik. Sőt eltelik közveszélyes elmebetegeknél 3 hónap is, míg sikerűi azokat az országos tébolydákba felvétetni. így állván a viszonyok, nem látom indokolva azt, hogy évek hosszú sora telt el azóta, hogy állami tébolydát építettek. Nagyon jól emlékezem, ezelőtt talán 7—8 évvel, már az akkori belügyminiszter úr foglalkozott ezen kérdéssel, &'ói ki is lett jelölve Székesfehérváron egy állami tébolyda felépítése, a tervek is készen vannak a minisztérium közegészségügyi osztályában, két miniszter tette magáévá és meg is ígérte s egyszerre egy miniszterválság elhallgattatta az egész ügyet, hogy úgy Székesfehérvárott, mint máshol országos tébolyda építtessék. Határozottan felhívom a t. belügyminiszter úr figyelmét, hogy ezen igazán humánus intézménynyel szemben tegye meg azt a kívánni valót, a mit az egész ország közönsége oly régen méltán vár. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.)