Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-41
41. országos ülés 1897. február 5-én, pénteken. f]l a kórházak, csakhogy magukat fentartsák, mentől több betegápolási napot hoznak érdembe, s így tulajdonképeni rendeltetésüktől eltérve, télvíz idején nem annyira kórházak, mint inkább menhelyei a szegényeknek. Mindaddig, t. ház, míg a szegényeknek legalább télvíz idején való elhelyezéséről, afféle meghúzódó helyekről nem gondoskodunk, ezt a kórházaktól rossz néven nem vehetjük. Mert ezzel is humánus hivatást teljesítenek, és azáltal, hogy télviz idején menházaivá válnak a szegényeknek, őket a nyomortól, fagytól megmentik, a közegészségügyet is szolgálják. (Úgy van! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Már most, t. ház, ezen a hiányon, ezen az állapoton esak úgy segíthetni, ha a belügyminiszter úr összeiratja a községek illetőleg törvényhatóságok hátralékos betegápolási adóját és gondoskodik, hogy a kórházak ezen kézpénz gyanánt veendő óriási követeléseiket megkapják, mert épen e miatt nem fejlődésképesek ezen intézmények, a mint Ruffy képviselő úr is említette és az igen tisztelt belügyminiszter úr is megerősítette, hogy csakugyan válságos helyzetbe sodortattak. A tébolydaügy oly állapotban van Magyarországon, hogy ha czivilizált államnak tartjuk magunkat, ezt épen e miatt nevetségesnek tarthatja mindenki. Ma csak a veszélyes őrültek nyernek némileg elhelyezést a tébolydákban; a nem veszélyesek illetőségi helyökre tolonozoltatnak és azon községek nem lévén azon helyzetben, hogy róluk gondoskodhassanak, az utczára vannak kidobva, mindenféle utczagyerkőcz játékszeréin és gúnykaczajáoak tárgyául szolgálnak s a járókelő közönség könyöradományából élősködve, a jó ízlést és erkölcsöt mélyen sújtó látványt nyújtanak. (Igaz! Úgy van! bal/elől.) Intett az államtitkár úr, hogy nem úgy van. Ott van Pap Samu képviselő úr, a ki tegnap statisztikailag igazolta, hogy az ezen országban létező 25.000 ilyen szerencsétlen ember közül csak 4000 van gyógyintézetekben elhelyezve, és több mint 20.000 az általam említett módon szét van szórva az országban. Kétségtelen, hogy e tekintetben haladás is van nálunk; a belügyminiszter úr belátta, hogy a tébolydák számát szaporítani kell és a nagykállóinak a felállításával igyekezett a hiányon segíteni; de a kérdés teljes orvoslásától még végtelen messze állunk, már pedig magát czivilizáltnak tartó államnak erről bármily áldozatok árán is gondoskodni kötelessége. (Élénk helyeslés balfelöl.) Még csak egy pár dologra akarok rámutatni. A vegyészet mai előrehaladott állapotában különösen fontos a tápszerek és italok vegyvizsgálatáról gondoskodni, a melyek hamisítását nálunk végtelen nagy mérvben űzik. Nem akarok gyanúsítani senkit, de Magyarországon az a rengeteg konyak-gyár épen akkor létesíttetett, mikor a szőlőket a fillosera teljesen elpusztította. Tévedés volna azt hinni, hogy régi borokból csinálják ez italokat; hisz a régi borokat, azt tudja mindenki, értékesíthetik nagy árakon; hanem készítik a konyakot kevésbbé értékes, úgyszólván megromlott borokból. De hol vannak azok a borok? Hiszen vannak olyan hegyvidékek, a hol már egy fürt szőlő sem terem s azért ott mégis konyak-gyárát létesíttettek; annak a vidéknek nevét is felvette az a konyakgyár és óriási mennyiségű konyakot hoz forgalomba. Nem akarom ezen konyak-gyárosokat gyanúsítani, hanem mindenesetre figyelembe részesítendők a tekintetben, hogy vajjou nem történnek-e itt visszaélések? Ezen a hiányon csakis akként lehet segíteni, hogyha a belügyminiszter úr megbízza például a gyógyszerészeket, hogy ezen tápszerek és italok vegyi vizsgálata általuk eszközöltessék. Már magában véve az, hogy lesznek helyek, hol az ilyen kételyekkel szemben a közönség orvoslást találhat, elő fogja mozdítani azt, hogy a hamisítás oly óriási mértékben, mint ma úgy a tápszereknél, mint az italoknál mutatkozik s nem fog grasszálni; mert így sokan vissza fogják magokat tartani a hamisítástól. Még egy pár dologra akarok rámutatni; ilyenek a betegsegélyző-egyesületek visszaélései. Ez a túloldal t. szónokai által már bőven kifejtetett, én szintén csak fel akarom hívni a t. belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy tulajdonképen a betegsegélyző-egyesületek hivatásuktól eltérőleg nem egyebek, mint valóságos nyerészkedő vállalatok, a maguk elé tűzött czél nekik legkevesebb, hanem inkább arra törekszenek, hogy a szegény betegek gyógykezelésének elvonása által maguknak mennél több tőkét teremtsenek, a mi által tulajdonképeni rendeltetési czéljuktól — a mint mondottam — nagyobb összegek elvonatnak. A költségvetésnek van még egy pár tétele, a melyben szintén nem előrehaladást, hanem visszafejlődést látunk; ilyen a trachoma gyógykezelésére vonatkozó. Én úgj tudom, hogy a trachonta-ü'gy Magyarországban határozottan rosszabbra fordult és a baj még jobban terjed, és az orvoslás helyett az állam ezen tételnél 10.000 forint megtakarítást hoz javaslatba, ezt nem tartom czélszeríínek, ellenkezőleg azt tartanám helyesnek, hogy az igen tisztelt belügyminiszter úr e czímen egy nagyobb tételt venne fel a költségvetésbe, hogy e bajt lehetőség szerint egyszerre gyorsan kiirtsuk, ne pedig mint állandó baj ellen védekezzünk. Ott vannak például a járványok és más rendkívüli okoknál fogva felmerülő költségek, a melyeknek három is*
