Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.
Ülésnapok - 1896-40
40. országos ülés 1897. február 4-én, csütörtökön. 163 után tekintenek, a mely legalább megélhetésüket biztosítja. A belügyminiszter, a mint tudom, már régen foglalkozik e kérdéssel, a mely a leghelyesebben olyformán volna megoldható, hogy a közegészségügy közigazgatásunk államosításával az egész vonalon végig államosíttassék. (Helyeslés jóbhfelől.) Másképen alig lehet, kivált a szegényebb vidékeken, az orvosoknak tisztességesebb ellátásáról gondoskodni. Az államosításnál szükségesnek tartom a körcsoportoknak kisebbre szabását és a körorvos teendőinek szabatosabb meghatározását, az orvosrendőri és egészségügy-igazgatási teendőknek a járásorvosra bízását; hiszen ez volna ma is hivatva e teendők elvégzésére. Második faktora közegészségügyi intézményeinknek : a járásorvosi intézmény. A járásorvos teendőit 4—6 száz forint fizetéssel végzi el az illető orvos. Hogy ezen fizetés azon teendőkért, a melyeket a járásorvosnak végeznie kell, nevetségesen csekély, azt bizonyítani egyáltalán felesleges, bár e tekintetben nem hallgathatom el, hogy némely vidéken némely törvényhatóságban tapasztalható e tekintetben javulás, a mennyiben az állami dotácziók fölemelése alkalmával ezen állások dotácziója is fölemeltetett. Szükségesnek tartanám ezenkívül még az államosítás keresztülvitele alkalmával, illetőleg a közegészségügy reformja alkalmával a járásorvosokat is bizonyos hatósági joggal felruházni, különösen azért, mert az orvosoknak mai helyzete annyiban abszurdum, hogy ők mind csakis a jelenttésttevök szerepét viszik és az ő jelentéseik alapján oly emberek határoznak, a kik közegészségügyi dolgokkal alig foglalkoznak. A reform keresztülvitele alkalmával — mint már előbb is jeleztem -- szükségesnek tartom, hogy a járásorvos és körorvos hatásköre közti vonal szigorúan megvonassák és az orvosrendőri közegészségügyi igazgatási teendők tisztán a járásorvosra bízassanak. A törvényhatóságokban az egészségügy feje a törvényhatósági főorvos, a kinek fizetése 800—1000 forintig terjed. Ezen fizetésért egész napi irodai teendőket kell végeznie, úgy, hogy magángyakorlatot kivált a törvényhatósági orvosok alig-alig képesek végezni. Ennyi fizetésért azokat a fontos teendőket lelkiismeretesen és komolyan elvégezheti talán egy műkedvelő, a kinek megélhetése amúgy is biztosítva vau, de oly ember, a kinek saját megélhetéséről és családja fentartásáról is kell gondoskodni, alig. De a hatósági orvosok kérdésétől eltekintve, a közegészségügy már magában véve — a mint már felszólalásom elején is érintettem — annyira fontos állami érdek, hogy mind népszaporodási, mind nemzetgazdasági, mind hatalmi tekintetben ennek mielőbbi rendezése alig tűr halasztást. (Helyeslés.) A hatósági orvosoknak helyzetéhez hasonló a városi kórházi és a kerületi orvosok legnagyobb részének helyzete. Ezeknek helyzetét azonban részben tíírhetőbbi teszi az, hogy sokkal könnyebben szerezhetik meg mindennapi kenyerüket a magángyakorlatnak könnyebb megszerezhetése által. Figyelmébe kívánom ajánlani a belügyminiszter úrnak azt is, a mit az imént előttem felszólalt Pap Samu t. képviselőtársam is figyelmébe ajánlott. Ugyanis ma a betegsegéíyző egyletek száma úgyszólván gombamódra szaporodik. Ezen intézetek a jótékonyság színe alatt valóban kizsákmányolják az orvosi kart; lehetetlenné teszik azt, hogy oly ember, a ki ez után a pálya után kívánna megélni, erre a pályára lépjen, mert míg egyfelől a lakosság nagy részénél az orvosi magángyakorlatot elvonják, addig másfelől teljesen kizsákmányolják az ilyen intézeti orvosokat. Nemcsak annyira megy a helyzet e tekintetben, hogy mint Pap Samu t. képviselőtársam jelezte, egy beteglátogatásért 15 krajczárt fizetnek az intézeti orvosnak, hanem, mint a »Pesti Napló « igen helyesen kimutatta, akárhányszor 8—ÍO krajczárnyi tiszteletdíjat kap az orvos azért, hogy egy beteget meglátogat. Hogy ekkora összegért, ekkora tiszteletdíjért komoly és beható vizsgálatot lehessen teljesíteni, azt hiszem, senki sem gondolja. Szükségesnek tartom ezen tétel tárgyalásánál, épen a Thaíy Kálmán t. képviselőtársam által felhozottak révén, a gyermekhalandósággal kapcsolatban megemlékezni a bába-ügyről. Az 1878; XIV. törvényczikk kivételesen addig, míg a kellő számú bábaképző-intézetek felállíttatnak, megengedte, hogy, vidékünk szólása szerint, úgynevezett ezédulás-bábák szerepeljenek. Ezek a czédulás-bábák képzettségüket 8—-10 napi tanfolyam alatt nyerik, melyet az illető törvényhatósági főorvos, vagy a törvényhatóságnak egyik járási orvosa nyit az ő részükre. Hogy ennyi idő alatt azon fontos teendőket, melyek egy bábára vannak bízva, el lehessen sajátítani, azt elképzelni nem lehet. De akárhány vidéken, kivált az országnak keleti vidékein, még ezek a bábák is hiányoznak és itt ezt a fontos hivatást egészen közönséges parasztbábák teljesítik, a kik ebbeli képességüket esetleg a falu lakóinál tanulják. Ez az oka a gyermekhalandóság akkora nagy számának, a melyhez hasonló alig vau egész Európában. E bajnak orvoslására szükséges a bábaképző-intézeteknek kellő számban való szaporítása és miután csak szegény és többnyire özvegyasszonyok lépnek e pályára, kellő számú ösztöndíjaknak a rendelkezésre bocsátása. A halottkémi intézmény sokat javult ugyan az utóbbi időben, de még most is fejlesztésre ai*
