Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-39

Jgg 89. országos ülés 1897. február 3-in, szerdán. vételei százezerekkel szaporodnak. Ez a hatás számokban ki nem fejezhető, pénzben meg nem becsűlbető. (Igaz ! Űgy van ! a szélső baloldalon.) De ha láthatnók, hány néző szellemét, műveltségét tette a színház nemesebbé, hány szívet vigasztalt, erősített, mennyi jellemet aczélozott meg, hány bűntett maradt csak gondolat és nem lett tett; egy hazafias darab mennyi szunnyadó honfi érzést keltett új életre, az ifjúság lelkében hányszor fakasztotta fel a honszerelem tiszta forrását, az eszmények iránt vonzódást: akkor, tisztelt belügyminiszter úr, bátran elmondhatnám, hogy a minisztérium ügyosztályai között alig van egy is, mely a színházi ügyeket vezető ügyosztálynál beesesebb volna és az ön figyelmét jobban megérdemelné. De hát a t. belügyminiszter úrnak nincs egy szava e kérdéshez és ebből azt látom, hogy terve sincs a jövőre semmi. Minden jól van úgy, a hogyan van. Pedig nincs jól semmisem. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az opera költségeire 215.000 frt van előirányozva. Tisztelt ház! Nem vagyok elfogult az opera irányában. A közművelődést szolgálhatja a dal is épen úgy, mint a szó, és a zeneileg művelt ember iskolája az opera, a hol áldoz a dal géniuszának. De elvitázhatlan az is, hogy az opera nálunk még nem szolgál közszükségletet. A kevesek, a kiválasztottak, a vagyonosok mulatsága az. Egy drága ékszer, mely hozzátartozik Budapestünk világvárosi fényűzéséhez. Mellesleg megjegyzem, hogy az angol nem tart operát, egyszerűen azért, mert tudja, hogy a végzet nem adta meg nemzetének az énekművészet kegyét és zsenijét. Az operánál a bajt abban látom, hogy nem forrása a magyar zenének és nem is iparkodik az lenni, (Igaz! Űgy van! a szélső baloldalon.) nem tényező a magyarosodásban és nem is iparkodik az lenni. Végre a mi a legfő, az állam által szűk marokkal kiadott segélyösszegnek javarészét ő viszi el, hátrányára a nemzeti színház és a vidéki színészetnek. (Igaz! Űgy van! a szélső baloldalon.) A nemzeti szinház segélyösszege 52.000 frt. Én a nemzeti szinház felett sem dicseretet, sem bírálatot nem mondok. Csupán egy megjegyzésem van. Szerintem ezen legelső színházunknak arra kell ügyelnie, hogy az eredeti vagy hazai darabok előnyben részesüljenek az idegen darabok felett és az általába;] a magasabb, a drámaibb irány uralkodjék a víg, a bohózatos elem felett. Szóval a komoly múzsa legyen kedveltebb a szinház vezetősége előtt, mint a víg múzsa. Mert a közönségnél úgy is megfordítva áll a dolog. Ám egy ily színháznál nem lehet irányadó az a kérdés, hogy mit hoz egy darab. Katona »Bánk bánja« bevétel tekintetében nem versenyezhet a » Válás után«, vagy Pont Biquet-féle darabokkal, de hatásaiban mérhetlen előnyben van emezekkel szemben. Fel kell tehát szabadítani a nemzeti színházat az alól, hogy a bevétel kérdése nyűgözze az irányzatában és vissza kell őt adni egészen hivatásának. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Felhívom ezzel kapcsolatban a belügyminiszter úr figyelmét a következőkre. Mint mindenben, úgy az irodalmi dolgokban is érezzük a közösügy hátrányait. A franczia irók és az olasz íróknak legnagyobb része a Bécsben levő színházi ügynökségnek adja oda a darabok előadási jogát »Ausztria és tartományai* részére. A magyar színházak és közte a nemzeti szinház is már csak másodkézből veszik a jogot, drága pénzen és kárára önállóságunknak. Pedig könnyű módon útját lehet állani ennek a visszaélésnek. A mely csak mulasztás részünkről. Az irói és fordítási díjakat is fel kell emelni. A magyar állam vegye már észre egyszer, hogy vannak magyar irók, a kik nem a mezők liliomai, hanem emberek és nem az úr igéiből élnek, hanem kenyérrel, mint a miniszter urak. A szinműveszeti tételnél kell szólanom az orfeumokról is, mint a hogy a fénynyel együtt jár árnyék, a virággal a hernyó. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Az orfeumok a szinmtívészet szeplői, — nálunk a salakja. Nem mondom én, hogy a múzsa csak koturnusban öltözve szép. (Halljuk! Halljuk!) Kecses a víg múzsa az ő pajzánságaiban, kaczérságában is. De a mi nálunk az orfeumokban történik, az a rideg meztelenség, durvaság. (Halljuk! Halljuk!) Ha már egyszer felemlítettem, mert egyenes kérdést intézek a belügyminiszter úrhoz. Van-e tudomása a visszaélésekről . . . (Halljuk! Halljuk! Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Rátkay László: . . . és hajlandó-e intézkedni, hogy a rendőrség az erkölcstelenségnek ezt a szennyes áradatát, mely egyúttal a germanizáczió mételyét is hordja, visszaszorítsa medrébe? (Űgy van! Úgy van! a ssélső baloldalon.) Megdöbben minden szülő, ha rágondol, hogy gyermeke a bűn e forgatagába kerülheti. Azt a zománezot, a mit az iskola ad hoszszú éveken át az ifjú léleknek, két kézzel törlik itt le. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.)