Képviselőházi napló, 1896. III. kötet • 1897. január 26–február 13.

Ülésnapok - 1896-34

31. országos ülés 1897. szabja meg irányát, az ellenőrzi összes munkálkodó és henyélő embereit. És jó ez azért. Itt van az országos levéltár kérdése is. Ez is a központon van a belügyi tárcza keretében, mert most, csak a belügyi tárcza keretébe tartozó dolgokról szólok. Majd lesz alkalmunk és módunk az illető czímnél ide is kiterjeszkedni, Teljes hatalommal vezetik ezt is. Jó lesz a vezetés ? A tudományos része jó. Ez ellen nekem sincs kifogásom. Majd lesz alkalmam kimutatni, mily képtelen rendetlenség uralkodik azon a téren is mindenütt. Itt van az anyakönyvi intézmény igazgatása. Nem magáról az anyakönyvi intézményről akarok beszélni, hanem arról, hogy a központ miképen igazgatja azt az anyakönyvies intézményt? Általában itt is tapasztaltam azt, a mi ezen szerencsétlen kormányzat tövében 20—25 esztendő óta állandóan gyakorlatban van. Ha ugyanis valamely fennálló intézmény javításáról van szó, vagy egy hiányzó intézmény alkotásáról, a t. miniszter úr tanácsosának egész légiója nem azon kezdik, hogy tanulmányozzák a mi társadalmunk, a mi országunk területén, a társadalom rétegeiben létező szükséget, annak természetét, a szükség keletkezésének módját és jelentkezésének alakjait. Nem azon kezdik, hogy ezt tanulmányozván, a mi társadalmi és nemzeti szükségeinkhez képest, a mi történeti fejlődésünk alapján fennálló intézményeinkkel összhangzatosan, álljanak elő az alkotandó intézményekkel, hanem e helyett megbíznak holmi könyvből tanúit, a történetet nem ismerő, a vármegyék iránt ellenszenvvel viseltető, történelmi intézményeink ismeretében és szeretetében teljesen járatlan tudósokat és nem tudósokat, hogy menjenek ki Szászországba, Wärltembergbe, Badenbe s nem tudom még hova s a mit ott látnak és tanúinak, azokat a központi utasításokat, tankönyveket, eljárási szabályokat, regulamentumokat, rubrikákat, azokat írják össze, hogy aztán az itteni közigazgatás fogalmazói, titkárai, miniszteri és osztálytanácsosai abból magyar nemzeti intézményt csináljanak. így vagyunk az anyakönyvvel. Hisz az anyakönyvi intézmény a maga egészében fenn állt ezelőtt is, csakhogy nem az állami közegek, hanem a lelkészek vezették. De most sem kell egyebet vezetni, mint azok vezettek: hogy ki született, ki halt meg, a ki született: mi a neme, mi a neve, kik a szülői; a ki meghalt, kik a halálának tanúi; a kik a házassági szent frigyre léptek, azoknak mi a nevük, kik a szülőik és tanúik? Ez megvolt eddig is. De a t. kormány államosító kezén nézze meg valaki azt a szegény anyakönyvvezetőt. Mi mindenfélét kell annak tudni és vezetni. Hisz mióta a t. belügyminiszter úr azon január 26-án, kedden. 7 a széken ül, nem tudom, mert odáig el sem tudok számlálni, de nagy mennyiségű utasítást, rendeletet, pótrendeletet és pótutasítást és ezeknek ismét pótlékait bocsátotta ki. Egy egész téka, egy egész könyvtár. Már csak elhelyezni is bajos, a mit egy szegény községi jegyzőnek, mint anyakönyvvezetőnek tartania kell: könyveit, rovatos íveit, statisztikáit, jegyzőkönyveit 10-, 29- vagy 30-féle utasítást, tárgy, személy, abc stb. szerint. Es ezt a t. belügyminiszter úr talán itthon tanulta? Attól a józaneszű tisztességes lelkésztől, a ki eddig vezette, bizonyára nem tanulta. Pedig az az anyakönyv, a mit az vezetett, jó volt. Igen kevés változtatással most is úgy kellene azt vezetni, ha azt akarjuk, hogy az anyakönyv jó és biztos legyen. Talán itthon tanulta a t. belügyminiszter úr ezt a rettentő rubrika-tudományt? Dehogy! Kiküldött egy prókátort Németországba. (Közbeszólás: Elődje küldött ki!) Enyhítő körülményül veszem, hogy csak az elődje küldötte. Perczel Dezső belügyminiszter: Prókátort az igazságfügyminiszter küldött! Eötvös Károly: De bizonyos, hogy kiküldötte a kabinet, bizonyos, hogy az a rubrikatudomány onnan jött be és bizonyos, hogy a magyar közigazgatási szükségletek minden érzéke nélkül, pusztán a külföldi ostoba minták lemásolásával hozták be hozzánk az anyakönyvet, nem magát az intézményt, hanem az anyakönyv vezetésének a módját. És ezzel csábítják önök a magyar nemzet társadalmát arra, hogy az állami közigazgatást minden téren behozza? Ily módon akarják önök a közigazgatást jóvá, olcsóvá és gyorssá tenni minden téren, a mint megkísértették az anyakönyvezés terén? Megengedem, hogy a régi anyakönyveknek lehetnek hiányai. Az az egyszerű bevezetés taláu valamivel bővíthető, talán valamivel bővítendő is. De a hogy abból az egyszerű anyakönyvi bevezetésből, a mely lényegileg mégis jó volt és hibái nem a módjában voltak, hanem bizonyos ellenséges irányú lelkészek helytelen eljárásában és a 15—20 vagy talán 22 ezer anyakönyvvezető közt okvetlenül előforduló bizonyos csekély százalék, képtelenségében; mondom, mit csináltak ebből önök ? Minő rettentő rubrikáző közigazgatást csináltak abból, a miben maguk az anyakönyvvezetők ugyan eligazodnak, de a társadalom nem fog eligazodni esztendők múlva semmiképen. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Az önök kezében van s ellenállhatatlan hatalommal kezelik például a fővárosi államrendőrséget. Hát ez jó ? (Derültség a seélsö baloldalon.) Hát van olyan jó dolog, a mit ez a rendőrség az önök vezetése mellett egész mértékben el tudna érni? És nem a bajoknak, a