Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-24

74 24. országos ülés 1897. január 14-én, csütörtökön. fekvő költségvetésből ezt a képet szerezhettük magunknak, — hogy a mai törvényhozás, az általam ecsetelt liberális törvényhozás s kormányzat csak a felső tízezret veszi tekintetbe s a népnek millióiról megfeledkezik. Ha tesz is valamit, azt csak akkor teszi, mikor már presszió alá fogják, midőn az agrár-szoczializmus vagy mnnkáoszoczializmus réme tűnik fel a látóhatáron. Tudjuk, hogy az adózók keserves filléreive] mit csinálnak, hogyan használják azt mindenféle fényűző építkezésre, hogyan dobják ki azt botrányos nyugdíjazásokra (Felkiáltások balfélől: Ez mar igaz!), hogy ilyen, -- nem fiatalítom magamat, mert férfiú vagyok, — hogy ilyen fiatal és egészséges embert, minő én vagyok, ki éptagú s munkabíró, négy- egész nyolczezer forinttal nyugdíjaznak, s talán azonfelül még mást is a nyakába akasztanak szívesen, hogy 20.000 forintja legyen ; azután behoznak felesleges intézkedéseket, melyek milliókba kerülnek, mint az állami anyakönyvvezetés, a mely még e mellett folytonosan fejlődni is fog. (Zaj jóbbfelöl.) Es aztán e mellett megfeledkeznek az alacsony néposztályokról, megfeledkeznek a kisiparosokról, az a bőkezű, bővenköltő szabadelvűség annak a szegény néptanítónak a szemét kiszúrja 300 forinttal ; (Felkiáltások balfelöl: Ez már igaz!) azaz nem szúrja ki, hanem csak a papíron tűnteti ki a jövedelmét. A negyedik százat odaállítja mint valami csalétket, de ehhez nem mernek nyúlni a felekezetek, mert nem akarják utolsó rendelkezési jogukat is elveszteni. Ezen rendszer igája alatt n>ög a nemzet; ezt a rendszert én mindig elítéltem s most is elítélem. Szerettem volna, hogy az állami költségvetést más gazda terjeszsze elő. De ha már megvan, így a mint van, nem akarom útját állani, hogy valaki a részletekhez hozzászólhasson. Talán mi is találunk ott módot, hogy programmunk egyik-másik pontját — én csak a legfontosabbakat emeltem ki — szóba hozzuk. De előre kijelentem, hogy ezen kormánynak, mely e rendszer szolgálatában áll, sőt fogadkozik, hogy e rendszerhez hű fog maradni a sírig, e költségvetést nem fogom megszavazni. (Élénk helyeslés a baloldal felső padjain.) Molnár Antal jegyző: Lévay Lajos! (Zaj a szélsőbalon.) Elnök: Csendet kérek! Lévay Lajos: T. ház! (Zaj a szélsőbalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne diskurái janak. Lévay Lajos: Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt a szőnyegen levő költségvetés méltatásába bocsátkozom, röviden foglalkozzam az ellenzéki vezérszónokok egyes kijelentéseivel, kivált pedig álláspontjuk indokolásával. Kossuth Ferencz t. képviselő úr pártja tradiezióihoz híven kijelenti, hogy a költségvetést sem általánosságban, sem részleteiben el nem fogadja. E kijelentést iudokolja elvi álláspontjával, indokolja hatásos beszédben, s én tisztelettel és becsüléssel is vagyok az iránt, hogy e párt három évtizeden át hűségesen megőrzi elvi álláspontját. A t. képviselő úr összehasonlításokat tesz az 1868-iki és a mai állapotok, a mai közgazdasági és kulturális intézményeink közt és arra a meggyőződésre jut, hogy az utolsó három évtized alatt az ország közgazdasági, pénzügyi és kulturális szempontból óriásit haladt. De ebből azt a hamis konklúziót vonja le, hogy ez nem köszönhető a 67-es alapnak. Ezzel szemben legyen szabad az utolsó három évtized történetére utalnom és kiemelnem, hogy igenis e sziklaszilárd alapon e párt három évtizeden keresztül készítette elő az ország anyagi és kulturális fejlődését; igenis e párt működésének köszönhetők azok a kulturális és gazdasági állapotok, melyek lehetővé tették, hogy a művelt államok sorába soroltassunk és ma már válaszfala vagyunk a Keletnek. Kossuth Ferencz t. képviselő úr arra utal, hogy 1868 éta, a költségvetés 138 millióról 475 millióra emelkedett. De ezzel szemben elhallgatta, hogy e párt közgazdasági és pénzügyi fejlődésünkkel párhuzamosan kielégítsük az országnak jogos, méltányos követeléseit, a mint azt anyagi erőink megengedték, hogy ennek köszönhetjük azt, hogy elértük a kulturális s közgazdasági állapotok mai rendezettségét s fejlettségét. Ügy vagyok meggyőződve, hogy az 1867-iki alap az, a mely az ország jövő fejlődését biztosítja, hogy a 67-es kiegyezési alapon a monarchia nagyhatalmi poziczióját megőrizve, azt megvédve, békés külpolitikát űzve belső, közgazdasági és kulturális intézményeink fejlesztésére kell, hogy erejét konczentrálja. Ebben csak a szabadelvű párt az, a mely megadja az erőt a súlyegyenben. Horánszky Nándor t. képviselő úr röviden kijelenti a saját és pártja nevében, (Halljuk! Halljuk!) hogy komoly vitának sem haszna, sem értelme nincs, és ez okból a költségvetést nem fogadja el sem általánosságban, sem részleteiben. Ha összehasonlítjuk ezen nyilatkozatát a 48-as párt vezérszónokának nyilatkozatával, látjuk az erős kontrasztot a kötelességtudás és az elvi megállapodás közt. (Élénk derültség és felkiáltások a szélső baloldalon: Ne dicsérjen! Dicsérje Vihart. Zaj. Elnök csenget.) Werner t. képviselőtársam tegnap behatóan foglalkozott a nemzeti párttal, ma tehát elegendő lesz, hogyha rámutatok, hogy ezen nyilatkozat, ezen passzív rezisztenczia nem egyéb, mint