Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-23

23. országos ülés 1897. január 18-án, sierdán. é3 azután pedig kenyér kellett. (Úgy van! a bal­oldal felső padjain.) Mélyen tisztelt ház! Az elmondottak után önként következik, hogy sem én, sem pártom bizalommal nem viseltetünk a kormány iránt és a költségvetést megszavazni, előre jelezhetem, nem is fogjuk; (Ügy van! a baloldal felső pad­jain.) azonban tekintettel, hogy részt óhajtunk venni a részleges tárgyalásban, s így a részle­ges tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a baloldal felső padjain.) Molnár Antal jegyző: Wiassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter! Wiassics Gyula vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: T. há?! Az én diagnózisom­mal, a melyet én már több alkalommal a nép­pártra vonatkozólag felállítottam, sűrűen foglal­koznak a néppártnak igen t. szónokai és most Major Ferencz képviselő úr is felhozta, hogy milyen helytelen ez az én diagnózisom, a mikor azt állítottam, hogy én a néppártot a magyar közélet állandó tényezőjének nem tekintem, hanem egy múlékony bajnak, (Élénk helyeslés a jobb oldalon) s a mint egyszer a mi közönségünk tisztán látja azt, hogy mindazon fegyverek, a melyekkel küzdöttek, tulajdonkép nem birnak semmi benső tartalommal és lényeggel, (Élénk tetszés a jobboldalon.) hanem puszta ráfogások, a mint közönségünk — mondom — egyszer erről meggyőződik, akkor eltűnnek önök, t. uraim. Lehet, hogy itt a képviselőházban lesz szerencsénk találkozni, de nem mint a néppárt híveivel. (Ellenmondás a baloldal hátsó padjain) De tulajdonkép nem azért szólaltam fel, hanem a t. képviselő úr azt állította, hogy ő kétszer is szemben állott velem a csáktornyai kerületben és ott hallatlan erőszakoskodások, visszaélések stb. fordultak elő. Hát, t.kép víselőúr, csakugyan hallatlan vissza­élések fordultak elő a néppárt részéről (Derültség, ellenmondás a baloldal hátsó padjain. Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) és pedig majd lesz szerencsém ada­tokat hozni fel, a mely adataimra tanúk is van­nak, meg is vannak nevezve és ezek az adatok hitelt érdemlő bizonyítékok. (Bálijuk! Halljuk!) Példának okáért az egyik Ielkési a templomban azt prédikálta, hogy a hívek ne szavazzanak a kormánypártra, mert a kormány a hitet eltörölni akarja, szavazzanak a néppártra, mert ez a hitet megvédi; nem engedi, hogy a templomból magtárt csináljanak, nem adja el hitét, mint Júdás Krisz­tust, ha valaki a kormánypártra szavaz, nemcsak ez lesz a fekete könyvbe írva, hanen annak összes rokonai, gyermekei és unokái is, hogy azok sem megkeresztelve, sem meggyóntatva nem lesznek, és elhalálozásuk után nem fogják őket eltemetni és kiharangozni. (Mozgás jobbfelol; fel­kiáltások: Gyalázat! Derültség a baloldal hátsó padjain.) Sima Ferencz: Hát a szurony, a csendőr nem gyalázat? (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, Wiassics Gyula vallás és közoktatás­ügyi miniszter : Bocsánatot kérek, szavahihető emberek állításai ezek; de csaknem azt lehetne mondani, hogy ez notorietás, azaz még bizo­nyításra sem szorulnak ezen tények. Mert ezek általánosan az egész országban a néppárt rendes kortes-eszközei. (Egy hang balfelől: Ki volt az a plébános?) Majd szolgálhatok vele, ha tetszik, itt mégis nem akarom őt nyilvánosan pellengére állítani. Egy másik pedig azt mondotta: »lássátok mi lesz belőletek, ha Wlassicsra szavaztok. Az illető eladta lelkét, hitét az ördögnek. Átok mind­azokra, kik Wlassicsra szavaznak; elátkozom még gyermekeit is. Én hozzám azok ne jöjjenek gyónni, menjenek a zsidókhoz!« (Mozgás jobb­oldalon. Felkiáltások bal felöl: Ki volt az?) Egy másik alkalommal ismét egy plébános azt mondta: >A kik Majorra szavaznak, azokért szent misét mondok, a kik Wlassicsra szavaznak, azokért az ördög mondjon misét; azok eladták lelküket az ördögnek, azoknak nincs istenük, azokat az ördög fogja elvinni.« (Nagy mozgás a jobboldalon. Felkiáltások balfelől! Ki volt az?) Azután állottunk mi egy másik kerületben is egymással szemben. Abban a másik kerületben is meglehetősen olyan eszközökhöz fordultak a néppártiak, mely eszközökre bazirozom azt a hitemet, hogy a néppárt el fog tűnni, mert épen ezen eszközöknek élességéről, tártai matlanságáról, valótlanságáról félrevezető tendencziairól, meg fog győződni a mi józan népünk, s ép ezért az urakat, meggyőződve vastag félrevezetésükről, még egyszer nem fogják a vállaikra emelni. (Ellenmondás és zaj balfelől.) Például a szombat­helyi választókerületben arra figyelmeztették a néppárt főkortesei és lelkészei is a választókat, hogy a kormánypárti jelölt,—tehát én vagyok — az a férfiú, ki a vallás tönkretételével együtt járó istentelen irányt meghonosítottam, ki a felekezeti iskolák államosítása írtján egyenesen arra törekszem, hogy a katholikus érzelem az ifjúság lelkében gyökeret ne verhessen. (Egy hang balfelől: Igaz!) — Nem igaz! — S ugyan­azért oly iskolákat állítok fel, melyekben zsidó tanítók alkalmaztatnak azzal a rendeltetéssel, hogy a katholikus gyermekeket vallástalanságban neveljék fel. (Nagy zaj.) Ilyen s ehhez hasonló agitaczionális esz­közökkel élnek (Felkiáltások balfelől: Kicsoda ?) a néppárt kortesei. Méltóztassanak elhinni, hogy ez a legnagyobb bizonyíték az én diagnózisom igazsága mellett, hogy önök el fognak tűnni, mert vallásfelekezeti alapon Magyarországon

Next

/
Oldalképek
Tartalom