Képviselőházi napló, 1896. II. kötet • 1897. január 11–január 25.

Ülésnapok - 1896-22

h% 22. országos ülés 1897. január 12-én, kedden. dimk és ily költségvetés ellen az ország politikai és pénzügyi védelmeért erélyesen felszólalunk; ezt ezentűl is tenni fogjuk és nem fogunk sohasem belefáradni e kötelességünk teljesítésébe; és nem azt nézzük, hogy mi vezet közvetlenül sikerre, hanem azt, hogy miben állnak a nemzetnek oly jogai, melyeket követelni kötelességünk, még akkor is kötelességünk, ha eredményt nem reménylünk, mert az, hogy fentartjuk a nemzet jogait, már m; gában is elég eredmény, mi követjük tehát a hivatást, melyre büszkék vagyunk és a mely szivünkkel, lelküakkel összeforrott. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! A t. előadó úr igen szép és szakszerű beszédében, melyet nem habozok szépnek nevezni, bár vele egyet nem értek, azt jegyezte meg, hogy ő azon illúzióban ringatja magát, (Közbeszólás: Naivitásban.) ő azt mondta, hogy naivitásban, de én e szót nem ismétlem, mert őt naivnak el nem ismerem, tehát abban az illúzióban leledzik, hogy a költségvetés megbírálásánál politikai okokat nem kellene felhozni. Bocsásson meg a t. előadó úr, de ezt az állítását én valóságos naivitásnak tekintem. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert az egész költségvetés alapja politikai ahip, még pedig az a politikai alap, mely szerint 30 év óta kormányozzák, igen rosszul kormányozzák az országot s a mely alap megnyilvánul minden egyes költségvetésben ; tehát tökéletesen lehetetlen elválasztani a költségvetés bírálását a politikai alap bírálatától. Ha azt mondta volna a t. előadó úr, hogy nem bir azzal megbarátkozni, hogy politikai okokat vegyítünk a bírálatba akkor is, ha a költségvetést magát bíráljuk és nem esak az appropriáezióba, ezt megtudtam volna érteni és theoreticze ebben igaza is lehetne. De ő nem ezt mondta, ámbár igenlőleg intvén, azt következtetem, hogy ezt akarta mondani. De ha ezt mondta volna is, a mi sajátságos viszonyaink közt ezzel sem értettem volna egyet, mert oly rendkívül össze van szőve mi nálunk a költségvetés a politikai alappal, hogy a költségvetést magát lehetetlen bírálni a nélkül, hogy az ember a politikai alapra térjen, hiszen egész, még pedig fontos részei kizárólag a politikai helyzetből erednek. Engedje meg tehát a t. ház nekem azt, hogy én politikával is foglalkozzam és folytassam a függetlenségi és 48-as pártnak hagyományát, (Helyeslés a szélső baloldalon.) a mely hagyomány mindig az volt 30 év óta, hogy mi megtagadjuk a költségvetésnek jóváhagyását főkép azért, mert ez a költségvetés a 67-es alapot tükrözi vissza és mert egy 67-es alapon álló kormány nyújtja be. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Arra is kérem a t. házat, hogy ne unjon bele a 67-es alap elítélése ismétlésének hallásába, mert ha nem volt szükségtelen egykoron a régi Rómában az, hogy Kató ismételje a delenda est Carthago-t, úgy higyjék meg nekem, mi sem hiába ismételjük azt, hogy Magyarországnak vannak oly jogai, melyeket sem elalkudni, sem eladni nem lehet. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A körülmények egyébiránt, már is rámutatnak arra, hogy a mi álláspontunk helyes akkor, mikor azt állítjuk, hogy a 67-es kiegyezés nem csak nem felel meg annak, hogy ezen az alapon fejlődhessék az ország önállósága, de nem felel meg még annak sem, hogy eleget tegyen azon viszonyunk kellékeinek, mely történetileg fennáll Ausztria és Magyarország közt a korona viselőjének azonossága következtében. Oly országokban, melyeknek ugyanazon uralkodója van, elkerülhetetlenül szükséges az, hogy a két országnak népe egyetértésben éljen és hogy jóindulattal, szeretettel viseltessék egymás iránt. (Helyeslés a szélső ba

J oldalon.) Mit tapasztalunk mi most? Ellentétben azzal, a mit látunk, ha visszatekintünk a történelemre, melyben azt látjuk, hogy 1848-ban a magyar országgyűlés küldöttségét lelkesedéssel fogadták az osztrákok; most ellenben mást, mint gyűlöletet Auztriában a magyar név ellen, nem tapasztalunk a nép rétegeiben, melyek a valódi érzelmeket tolmácsolják egész meztelenségükben; menjünk csak most Bécsbe, — úgy, mint 48-ban mentek atyáink, — és meg fogjuk látni, hogy Luegerék, és a Lueger által vezetett bécsi nép, mily ellenszenvvel fogadnák a magyar országgyűlés küldöttségét. De nem csak a piaezokon irányúi Magyarország ellen az ellenszenv Ausztriában, hanem a parlamentben is és az osztrák nemzeti élet minden egyes megnyilatkozásában. Kérdem tehát, mikép lehet fentartandónak és jónak mondani oly rendszert, mely ugyanazon uralkodó két országának népe között szeretet helyett ellenszenvet és ellenségeskedést idézett elő? (Ügy van! a szélső balodalon.) És igen természetes, hogy ez volt az eredménye a 67-es rendszernek, mert e rendszer teremtett meg mindenféle összekocczanási és érdekeltérési alkalmakat. (Igaz! Úgy van!) Itt van például a quótakérdés; ebben az osztrákok érdeke az, hogy ők mentől kevesebbet fizessenek, mi pedig mentől többet; nekünk pedig érdekünk az ellenkező. íme tehát egy fontos összekoczczanási alkalom, a mely máris valóságos ellenségeskedésre vezetett a két ország népe között. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Itt van a minden tiz évben megújuló vám- és kereskedelmi szerződés, melyben az osztrákoknak, mint fogyasztóknak, érdekükben van úgy intézkedni, hogy a magyar nyersterményeket mentől olcsóbban megvehessek, ezek árának leszállítására irányuló politikát űznek tehát; ellenben a ma-