Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-6

6. országos ülés 1896. deczember 2-án, sserdán. 81 sabb trónról egy biztató szó, egy árva nyilatkozat nem foglaltatik. Hát, t. ház, én igyekszem magamnak azon okok felől bizonyságot szerezni, a melyekkel a külügyekre vonatkozó e résznek elmaradása indokolható. Természetesen nem illetékes kormánynyilatkozatokkal, hanem a közvéleménybe átszivárgott hírlapi nyilatkozatokkal állok csak szemben és egyik czélom épen az, hogy ezen indokokat illetőleg illetékes helyről teljes megnyugtatást nyerjek. Az első indok, t. ház, a mely ezen históriai furcsaságot leplezni szándékozik, az, hogy az mondatik, hiszen nem volt szükséges, hogy ő Felségének a kormány tanácsolja a mostani külügyi helyzetre vonatkozó nyilatkozat felvételét, mert hiszen ő Felsége koronás királyunk csak legközelebb — gondolom október 6-án — e tekintetben megnyugtató nyilatkozatokat tett. Ha, t. ház, 1896. évi október 6-ika óta semmisem történt volna, — pedig történtek dolgok, — akkor sem volna menthető ily eljárás Nem volna az menthető, mert tiszta és világos, hogy egy országgyűlés berekesztése idején tett felségnyilatkozatok alkotmányos tárgyalás alapjául azon országgyűlésen már csak azért sem szolgálhatnak, mert már azon országgyűlés feloszlattatott. De ezen felfogás és ezen indok ellenkezik az eddigi gyakotlattal és ellenkezik a tényekkel is, a mennyiben ha a múltra viszszatekintünk, találunk trónbeszédeket, így például az 1872/75-iki trónbeszédben az mondatik: »A trónbeszédben a melylyel a múlt országgyűlést berekesztettük, megelégedéssel érintetik a barátságos viszony a kiilállamok irányában, azóta a barátságos viszony fenraaradásáuak és mintegy megs?dlárdulásanak újabb biztosítékait vettük.« íme, egy konkrét preczedens, hol a koronás király, daczára annak, hogy az országgyűlés berekesztésekor a külügyi viszonylatokra nyilatkozatokat tett, a trónbeszédben, melylyel az új országgyűlést megnyitotta, újabban szükségét érzi ezen kötelességet az alkotmányos törvényhozó testülettel szemben akként leróni, hogy ezen fontos kérdésben újabb nyilatkozatot tesz. Hasonló eset forog fenn a legutolsó országgyűlés trónbeszédjében, a melyben ez mondatik ; »A múlt országgyűlés berekesztésekor megemlékeztünk barátságos viszonyainkról a külállamok irányában és megelégedéssel mondhatjuk, hogy ezen jó viszonyunk jelenleg is változatlanul fennáll.* Két példa is van tehát reá, hogy ott, hol a megelőző országgyűlés berekesztésekor a külügyi viszonyokat illetőleg nyilatkozat tétetett, az új országgyűlés megnyitásánál az alkotmányos kormány kötelességének tartotta a koronás királynak azt a tanácsot adni, hogy a békeszerető magyar nemzetet a külföld irányában fennálló viszonyaink tekintetében újabban nyomatékos királyi szóval is megnyugtassa. Nem lehet, nem szabad tehát indokul elfogadnunk azt, hogy ezen alkalommal ezen nem is plauzibilis indok foroghatott volna fenn arra, hogy a trónbeszédből a külügyi viszonylatok kimaradtak. De már itt is jeleznem kell, hogy azóta fontos kérdések merültek fel, úgy, hogy a múlt országgyűlés berekesztése óta nyilvánvalóvá válik napról-napra, hogy a keleti kérdés olyan erjedésbe került, a mely közeli megoldására enged következtetni. Senkisem fogja kétségbevonni, hogy a magyar állam és a magyar nemzet jövendőjének nagy kérdése a keleti kérdés megoldásával szoros és fontos kapcsolatban áll. Utalnom kell ezenkívül arra, hogy a magyar nemzetnek akkor, midőn az ezredéves ünnepet ülte, nem volt kedve arra, hogy keserű szemrehányások ürömcseppjét vegyítse az ünnepélynek hangulatába, melyben az egész ország annak idején volt. Pedig lett volna épen a külügyek és azoknak a magyar nemzetre való vonatkozása szempontjából jogos panaszra okunk. Mert kinek nem fájt volna, a ki magyar, az, hogy akkor midőn a magyar nemzet ezredéves ünnepét üli, még csak egy koronás fő sem méltatta nagy ünnepünket arra, hogy azt legalább meglátogassa, sőt annyira mentek a dolgok, hogy nemcsak a mikádó kerülte el Magyarországot száz és száz mértföldre, de Liung-Osang, ki nem is király, csak alkirály, az is meglátogatta Európa minden nevezetesebb városát, mindenesetre az államok székvárosát, csak az ezredéves ünnepet ülő magyar nemzet kiállítását nem látta. (Mozgás és derültség a jobboldalon.) De ezt nevezzék önök kisebb fontosságú kérdésnek, azonban 1896. október 24-én a >> Hamburger Nachrichten« olyan leleplezéseket közölt, melyek Magyarországon minden igaz polgárt feltétlenül kellett hogy megrendítsenek a hármas szövetségbe vetett hit iránti bizalomban. (Igaz! Úgy van! balfelöl.} Erről részletesebben szándékozom szólani; most csak azért említem fel, hogy igazoljam azon állításomat, hogy az országgyűlés berekesztése óta épen a külügyi viszonylatok tekintetében igenis történtek figyelemreméltó mozzanatok. Ez az első indok tehát t. képviselőház, a mely arra utak hogy ő Felsége legközelebb nyilatkozott, tarthatatlan és el nem fogadható. Sokkal súlyosabb és közjogi szempontból jelentékenyen fontosabb az a második indok, mely a közvéleménybe szintén átszivárgott, a mely nem is ellenzéki részről vettetik fel, hanem az eddigi kormánypárti orgánumnak ismert »Pester Lloyd« hasábjain merült fel. A t. kormány tőlem nem számíthat a jóindulatnak nagyobb