Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-5

20 5. országos illés 1896. decssember 1-én, kedden. szívélyesebb köszönetét küldi a háznak. Ez a múlt országgyűlés részéről lett felterjesztve, hanem ő Felsége legmagasabb köszönete most érkezvén, hódoló tisztelettel tudomásul vétetik. (Éljenzés jobbról.) Bemutatom b. Kemény Endre képviselő úr levelét, melyben egészsége helyreállítása s magán­ügyeinek rendezése czéljéból öthavi szabadság­időt kér. A ház a kért szabadságot megadja. Jelentem a t. háznak, hogy a következő képviselők jelentették be, hogy összeférhetlen állásban vannak. (Halljuk! Halljuk!) Ortutay Gyula, Feszty Béla, Telecsky Kristóf, Halász Zsigmond, Ferlicska Kálmán, Frideczky Timót, Széchenyi József, Földváry Mihály, Kovácsy Sándor, Nagy Mihály, Werner Gyula, Kristoffy József, Kovács Pál, Pildner Ferencz, Melczer Vilmos, Mayer Károly, Weisz Berthold, Capdebó Ferencz, Fischer Sándor, Babó Lajos, b. Fiáth Miklós és Kardos Kálmán. Egyszersmind jelentem a t. háznak, hogy Emmer Kornél kúriai bírói állásáról, Bónis Ist­ván Koloza vármegyénél viselt főjegyzői, b. Perényi Zsigmond nagyszőllősi szolgabírói, Ga­járy Géza Vácz város polgármesteri, Purgly -Sándor veszprémmegyei aljegyzői, Engelmayer József törvényszéki elnöki, Dózsa Elek maros­tordamegyei alispáni és Mattyasovszky Gyula liptómegyei főszolgabírói állásáról lemondott. Tudomásul vétetik. Egyéb bejelentése az elnökségnek nincs. ©r. Esterházy Kálmán jegyző: Lukács László pénzügyminiszter! Lukács László pénzügyminiszter: T. ház! V;m szerencsém beterjeszteni az 1897. évi államköltségvetési előirányzatot indokolásával együtt, továbbá az aldunai Vaskapunál és az ottani zuhatagoknál levő hajózási akadályok el­távolítására szükséges költségeknek az 1897. évi előirányzatát. Továbbá van szerencsém beterjeszteni egy törvényjavaslatot (írom. 3) az Í897. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról, ugyancsak egy törvény­javaslatot (írom. 4) az 1894. évi közösügyí zár­számadások alapján eszközlendő leszámolásról, valamint az 1895. és 1896. évi közösűgyi pót­hitelek folytán Magyarország által fedezendő összgekről és végül egy törvényjavaslatot (írom. 5) a mérsékelt árú marhasónatí árúba bocsátásá­ról. (Helyeslés.) Az elsőnek kivételével a törvény­javaslatok, melyeket felsorolni lator voltam, még kinyomatva nincsenek. Kérem tehát a t. házat, méltóztassék intézkedni, hogy az említett tör­vényjavaslatok kinyomassanak, a ház tagjai közt szétosztassanak és az összes előterjesztések elő­zetes tárgyalás és jelentéstétel végett a pénz­ügyi bizottsághoz utasíttassanak. Elnök: Az 1897. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami ki­adásokról; továbbá az 1894. évi közösügyi zár­számadások alapján eszközlendő leszámolásról és a mérsékelt árú marhasóuak árúba bocsátá­sáról szóló törvényjavaslatok kinyomatását és szétosztását a ház elrendeli, és előzetes tárgya­lás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottság­hoz utasítja az 1897-íki állami költségvetéssel együtt. Polónyi Géza: Még nincs megválasztva a bizottság! Elnök: Engedjék meg, hogy felvilágosítást adjak. Akárhányszor megtörténik a házban, hogy egy törvényjavaslat beadatik és annak előzetes tárgyalására azután választatik meg a bizottság. A t. ház, azt hiszem, megnyugodhatik ebben. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter! B. Fejérváry Géza honvédelmi mi­niszter: T. képviselőház! Van szerencsém az njonczjiitaléknak 1§97. évre való megajánlásáról szóló törvényjavaslatot (írom. 7) benyújtani. Ezzel egyidejűleg van szerencsém előterjeszteni az egyévi önkéntesek tartalékos tiszti vizsgájáról szóló jelentésemet (írom. 8), valamint a had­sereg és honvédségnél előfordult öngyilkossági esetek számáról szóló jelentésemet (írom. 9) 1896. évről. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen törvényjavaslatot, valamint az említett jelentése­ket a véderő-bizottságboz utasítani előzetes tanul­mányozás és jelentéstétel végett és elhatározni, hogy a jelentések az ujonczjutalék előállításáról Szóló törvényjavaslattal egyidejűleg tárgyaltas­sanak. Továbbá van szerencsém előterjeszteni a honvédelmi miniszter jelentését (írom. 10) a hon­védségi Ludovika-akadémia állásáról az 1896, évben, valamint jelentésemet (írom. 11) a közös hadsereg nevelő- és képzőintézeteiben magyar állami alapítványi helyeken elhelyezett ifjakról 1896. évben; továbbá jelentésemet (írom. 12) a hadmentlségi díj alap álladékáról az 1895. évben, a honvédelmi és belügyminiszter együttes jelentését (írom. id) a honvédmenház állapotáról, végre jelentésemet (írom. 14) a közös hadsereg­ből a honvédség tényleges állományába áthelye­zett tisztek számáról. Kérem, t. ház, méltóztassék ezeket a jelen­téseket a véderő és pénzügyi bizottsághoz uta­sítani előzetes tanulmányozás és jelentéstétel végett; méltóztassék egyúttal elhatározni, hogy ezen jelentések a honvédelmi tárcza költségve­tésével együttesen tárgyaltassanak és méltóztas­sanak ezeknek kinyomatásáról és szétosztásáról intézkedni. Elnök: A benyújtott jelentések, jelesen az

Next

/
Oldalképek
Tartalom