Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-17

226 17. országos ülés 1896. deezember 18-án, pénteken. mindenekfölött még a taktikai érzék is megköveteli, hogy ily súlyos vádakat ily nagy többségre támaszkodva, azzal a dőzsölő pöffeszkedéssel ne vágjon az ellenzéknek szeme közé, mint a hogy ő azt tegnap tette. (Igaz! Úgy van! a ssélsö baloldalon) T. ház! Én csak hálás vagyok érte. Köszönetem adóját le is rovom, hogy a t. miniszterelnök ár ebből a készülődő és sajátságos tünetet képező lethargiából, a melybe az ellenzékek — úgy látszik — elszunnyadni lettek volna hajlandók, azzal a tegnapi plátói kirohanással alaposan és elevenen felébresztette. Hát megvoltak a választások, t. képviselőház. Mindnyájan tudjuk, hogy a nemzetnek nagy érdekei forognak koczkán. Elkövetkezett az a közjogi idus, midőn Magyarországnak egész közgazdasági nagy érdekei koczkára téve, alku tárgyává lesznek; elkövetkezett az az idő midó'n Magyarországnak véderőberendezési kérdésében, — tehát a nemzet ifjúságának, a nemzet erejének jövendő felhasználása kérdésében — beható mélységű és hazafias tárgyalásokat vár a nemzet, Azt hittem, t. képviselőház, hogy elkövetkezhetik az a korszak, a mikor talán a múltak emlékein is okulva, talán azokat is megszívlelve, a miket önök néha igazságokat mondanak, hogy elkövetkezik az az idő, midőn a magyar parlamentben a nemzeti közérzületnek igazságos felébresztése czéljából megválogatva a hangot, tárgyilagos vitatkozásokban igyekszünk — kiki a maga ereje szerint — egyik egy homokszemet, a másik egy téglát, a harmadik egy oszlopkövet állítani a nemzet nagy épületére, hogy az egész nemzet úgy boldoguljon, a hogy törvényei mellett hazafiasán érző képviselőknek együttes érzésével esak boldogulhat. T. képviselőházi Megvolt, ma is megvan bennem az eltökéltség arra, hogy mindent mellőzzek, a mi az elvi vitatkozások teréről a személyes támadásokra tereli át a karczot. De méltóztassanak nekem megbocsátani, t. képviselőház, ha önök a miniszterelnök úr tegnapi beszédét nemesak meghallgatták, hanem el is olvassák, úgy emlékezzenek majd arra vissza, hogy én arra mint mértföidjelzőre fogok utalni a jövendő vitatkozásokban. Nem mi voltunk azok, a kik a tárgyilagos vitatkozás teréről és elvi magaslatáról lelépve oda megyünk, a hová menni fogunk. Mert, t. ház, akkor, mikor én Magyarország miniszterelnökével állok szemben, nagy, a nemzet létérdekeit érdeklő kérdések megvitatásában, elvártam volna, hogy a miniszterelnök úr egy oly programmot adjon, a mely önöket is, a nemzetet is kielégíti, bennünket pedig legalább felvilágosít. E helyett mit kaptam, t. ház? Kaptam »Mokány Berezi«-czitácziót. T. ház, nagyon sajnálom, a magyar közmondás szerint: »a milyen a mosdó, olyan a törülköző*. Hát a Mokány Bérezi mosdójára majd a Mokány Bérezi törülközőjével fogunk válaszolni. (Mozgás jobboldalon.) T. képviselőház! Az elvek magaslatáról nem hallottam szólni senkit. Vártam, hogy a t. túloldalon is fel fognak vettetni ezek a nagy kérdések. És e helyett mit látunk? Látjuk azt, t. ház, hogy az ellenzéki oldalról benyújtott felirati javaslatok — pedig a pártokat éles határvonalak választják el egymástól — egyenként és összevéve egy nagy harmonikus egészbe olvadnak össze és azt mondják: »Te felségesen uralkodó magyar király, nézd meg nemzetedet: az erkölcsi sülyedésnek örvényébe merült vesztegetés, erőszak, megfélemlítés törvénytelen eszközeivel jött össze az országgyülés,« {Úgy van! a ssélsö baloldalon.) Szomorú, mélyen szomorú ez a jelenség, t. ház. A feliratok a tények konstatálásában mindnyájan egyetértenek. így például, ha olvassuk a Kossuth Ferencz t. képviselőtársam vezérlete alatt álló párt feliratát és látjuk méltóságteljes komolyságát, azzal a hazafias aggódással, a mely ezt a pártot méltán jellemzi, látjuk felfakadni azon fohászt, azon jogos panaszt, hogy a nemzet képviselőtestülete milyen rút, milyen eléggé nem kárhoztatható eszközökkel lett összehozva. Csak a konkluzumban tér el a többitől. Azt mondja, — s erre már most figyelmeztetem t. barátaimat — elmondván az eseményeket, elmondván és konstatálván a visszaéléseket, mit állít oda panaszai gyanánt? Azt mondja: » Nekünk pedig kötelességünk lesz ezentúl is sííríín ismételni és felpanaszolni a választási visszaéléseket.« Nem hiszem, hogy ez különösen a mai korszakban jó orvosságnak bizonyulna és azt hiszem, b. Bánffy Dezső miniszterelnök úr meg lenne elégedve, hogyha csak odáig terjedne a mi kötelességünk, hogy jajgatunk és panaszkodunk. Már a t. nemzeti párt az ő konkluzumában messzebbre ment. A t. nemzeti párt azt mondja: Te felségesen uralkodó király, bocsásd el kormányodat s azután jeleld meg, hogy az új kormány akcziójának első kötelessége a választási törvénynek revíziója, illetőleg újraalkotása legyen. Én azt hiszem, gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam ismeri a helyes konkluzumot, de megijedt annak levonásából, mert azt még sem akarnám, t. ház, helyes alkotmányjogi axiómának elfogadni, hogy akkor, midőn alakilag teljesen korrekt formák közt jön létre egy országgyűlés, a felségnek azt a furcsa tanácsot adjuk, hogy bízzon meg egy más kormányt, nem a legelső formák szerint megalakult több-