Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-16
16. országos ülés 1896. deczember 17-én, csütörtökön. 207 szolgálati pragmatikát is megállapítani óhajtja. Reménylem, hogy ezen rég szabályozásra váró kérdés a tisztviselők helyzetének és jogviszonyainak méltányos figyelembevételével fog megoldatni, s reménylem, hogy a szabadelvű párt érvényt fog tudni szerezni ezen, tudtommal, egyetlen óhajtásának, mely nem puszta visszhangja a trónbeszédnek, de saj'át külön kivan sága a pártnak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A mi a közigazgatás újjászervezését illeti, megvallom, nem tudok megnyugvást meríteni a többség felirati javaslatából azon elvek és azon szellemre vonatkozólag, melyen a kormány az újjászervezést keresztül vinni akarja. Az önkormányzat jogának és szellemének megóvása helyet foglal ugyan a feliratban, ámde ez magában nem elég, és pedig annál kevésbbé, mert sok tényét ismerjük a jelenlegi kormánynak, mely az önkormányzati jogkör gyakori megsértéséről tett tanúbizonyságot, mert az önkormányzat jogköréről különféle a felfogás. S itt feltűnik előttem, hogy az országgyűlés másik házának, a főrendiháznak felirati javaslata erre vonatkozólag sokkal szabatosabb, mondhatnám szabadelvűbb, mert a történelmi jogok mellett erősen hangsúlyozza a közigazgatásnak minden merev központosítás nélküli reformját. A magam részéről óhajtottam volna, ha a közigazgatási reform által érdekelt hatóságok, testületek és intézmények a reform iránya felől már a feliratban határozottabb tájékozást nyernek, s az önkormányzat valódi jogainak megoldása felől biztosíttatnak. Áttérve a néppárt felirati javaslatára, mindenek előtt örömemet fejezem ki azon komo'y, higgadt és'teljesen alkotmányos modor felett, melylyel Marsovszky Endre t. képviselőtársam itt a néppárt politikájának alaptételeit előadta. Óhajtom, hogy a tisztelt néppárt ezt a helyes modort és magatartást ne csak itt bent a házban, de kiint az országban is kövesse és tanúsítsa minden tettében és minden eljárásában, mert saját magára vonatkozólag csak úgy fogja megvalósítani egyik programmpontját, a tekintély megszilárdítását, melyet felirati javaslatában politikai működése egyik czéljáúl tűzött ki, ha a tekintély jelvényeire, eszközeire és kellékeire minden téren gondosan ügy T el s nem engedi, hogy azokkal bárki visszaélést kövessen el. A mi ezen, a korona iránt mindnyájunk által érzett tiszteletteljes hódolatot ódái szárnyalással kife jező felirati javaslat tartalmát illeti, úgy megvallom, nem tartom azt a külalakkal becsre nézve arányban állónak, mert a mellett, hogy sok nagyfontosságú kérdésben kitérő nagy hallgatag magatartást tanúsít, az egyetlen valamennyi beterjesztett felirat között, mely nem gondos a közjogi viszonyra vonatkozó kifejezések megválogatásában, s erre nézve teljesen egy nyomon járván a trónbeszéddel, míg ez a monarchia két részéről, addig a néppárt felirati javaslata a birodalom együtt maradásáról s birodalmi kapcsolatról beszél, holott közjogunk szerint az uralkodóház közössége s a pragmatica sanctio nem teBzi Ausztriát és Magyarországot egy birodalommá, csak szövetséges államokká. Egyetlen a néppárt felirata még a tekintetben is, hogy — nem tudom miért — a legnagyobb súlyt kivánja fektetni mindarra, a mi a katonai szolgálat és fegyelem érdekében szükséges, holott e két érdek ugyancsak kellően van biztosítva, bár úgy lenne megóva az ország minden érdeke, s a trónbeszéd nem ezen, senki által meg nem támadott érdekek megvédelmezésére hívja fel a nemzetet, csak mellesleg említi a katonai büntető eljárás kérdésénél azt, hogy a szabályozásnál ezen érdekek szolgáljanak határvonalúi. Egyetlen végre még e felirat azért is, — legalább rám azt a benyomást teszi, — hogy mindent felülről vár és remél, s a súlypontot oda helyezi, megfeledkezve arról, hogy első kötelességünk magunknak magunkon segíteni. S ezzel bevégzem felszólalásomat azzal a kijelentéssel, hogy pártolom és elfogadom Eötvös Károly t. barátom határozati javaslatát, mely a függetlenségi és 48-as párt politikai hitvallását foglalja magában. E politikai hitvallás tanaiért fogunk mi küzdeni a jövőben is ugyanazzal az ernyedetlen igyekvéssel, melyet a többség felirati javaslata a saját feladatai megoldása körül a trónnak kilátásba helyez. S noha az előadó úr maga is elismerte, hogy a kisebbségnek teljesen jogában áll rámutatni a jövő eszményeire, mi nem érjük be a puszta rámutatással, mi ernyedetlenűl és tántoríthatlanúl harczolni is fogunk eszményeinkért, mindenekelőtt a magyar haza teljes függetlensége és önállóságának megvalósításáért. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) S bármily kitartóan hirdessék a tisztelt túloldalon a rideg közjogi konzervativizmus tanát és szükségességét, s bármily csábítóan intsék a nemzetet a szabadelvű párt veteránjai a lemondani tudás szerintük szükséges és nagy erényének elsajátítására s arra, hogy az eszmények íme megvalósultak, az eszményekért való küzdelem ideje és szüksége elmúlt, s a gyakorlati kérdések helyes megoldásának kora az, a mely bekövetkezett, mi nem hajlunk meg e téves jelszavak előtt, mert megtanultuk hazánk történetéből, hogy a lemondás, a csüggedés soha se szerepelt mint államfentartó erő, mert azt nyomon követte a jogfeladás és jogfosztás, ellenben igenis hazamentő és fentartó tényező volt a nemzet jogaihoz sokszor azok betűjéhez való szigorú ragaszkodása. Nem hajlunk meg azért
