Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-15

15. országos ülés 1896. decüeinber 16-án, szerdán. 183 habár, humoros is, mely e tekintetben félremagyarázható, félreérthető, melynek gyűlöletes szine van. Ezt méltóztassék közérdekből megfigyelni. Szalay Károly: Sem én, sem más a t. képviselő urak közül ezt a kifejezést nem érthette bizonyára sem a szepesi svábokra, a kik a legjobb magyarok közé tartoznak, eem az óbudaikra, sem a bánátiakra, még a szegény somogyi szulyoki svábokra sem, akik pedig — az Isten bocsássa meg nekik — nagy kormánypártiak. (Derültség.) T. képviselőház ! Azzal a bizonyos verssel vigasztalja magát a t. képviselő úr, czitálva, hogy nem mindig a legrosszabb gyümölcs az, a melyen a darazsak lakmároznak. Hát ha itt volna t. képviselőtársam Herman Ottó, akkor igaz, hogy megkérdeztem volna és bizonyosat mondhatnék; de az is lehet, hogy miután nem kérdeztem meg, talán tévedek, azonban én úgy tudom, hogy ezen darázs a bogarak közt valami fosztogató állat. (Derültség a szélső baloldalon.) No már pedig, t. képviselőtársam, sok mindent mondtak már erre az ellenzékre, de még azt ugyan még sohasem hallottuk, hogy fosztogató. (Tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Az a hasonlat sem egészen helyes, t. képviselőtársam, a melyet méltóztatott használni, hogy az a párt, a melyhez tartozik, gyümölcs, a melyet a darazsak pusztítnak; mert hát azt már magam is tudom, hogy a darázs éretlen és fanyar gyümölcsre sohasem száll; (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) de hosszú tapasztalatom arra is megtanított, hogy azon az oldalon sokkal kevesebb a gyümölcs, mint a gyümölcsszedegető. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Aláírtam pártom azon felirati javaslatát, a melyet Okolicsányi László t. képviselőtársam nyújtott be. Kétségtelen dolog, tagadhatatlan, hogy azon tények, a melyek abban elősorolvák, és a melyekre abban a feliratban rámutattunk, jelzik az országnak helyzetét. Ebből menekülni kell valami úton. A menekülésnek két útja van. Az egyik az, hogy a beteg test a beteg részeket lökje ki önmagából. Vau-e erre remény, van-e erre alkalom, t. ház? Bocsánat a kifejezésért, de kevés olyan ember van ma Magyarországon, a ki peticziótól remél orvoslást. Ez az oka annak, hogy a petieziók úgy meggyérültek. (Igaz ! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mennél több lesz a visszaélés, annál kevesebb lesz a panasz, mert minden ember meggyőződése az, hogy a panasz hiába való, hogy az visszaesik a panaszkodóra magára, orvoslást nem kap, tehát haszontalan fáradság, haszontalan lelki sérelem, a mely ezzel jár. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon,) Nem volt tehát más mód, mint kérni a koronát, hogy éljen törvényes jogával. És itt kell reflektálnom még arra is, a mit Szőts Pál t. képviselőtársam tegnap inon dott. Ha jól értettem, ezt méltóztatott mondani ez az eljárás abszolutizmus, hogy a mit feliratunkban kérünk az abszolutizmus tana. Nem tudom, hogy a képviselő úr, a ki pedig — meg vagyok győződve— az abszolutizmusnak halálos ellensége, már különösen akkor a mikor az abszolutizmus saját maga ellen is irányúina, nem talált abban semmit sem, a mi csak egy hónappal vagy hat héttel ezelőtt történt. Hiszen mi feliratunkban többet nem kérünk, mint hogy ő Felsége a király osszlassa fel az országgyűlést, mert azt feladatának teljesítésére képesnek nem tartjuk. Ugyanazon az állásponton állt a miniszterelnök úr és tanácsára ő Felsége a király ezelőtt hat vagy nyolcz héttel. Ha az akkor nem volt abszolutizmus, hanem egészen helyes, mert a miniszter úr cselekedte meg, (Igaz! Ügy van ! a szélső baloldalon.) mindenesetre nagyon különös okoskodás, hogy csupán azáltal lesz abszolutizmussá, hogy most mi kérjük. Szőts Pál: Nem úgy volt az, kérem ! Szalay Károly: De tehát, t. ház, kérjük mi még most is. Azt kérjük, hogy ő Felsége a király — nem tudom ismét miféle szóval éljek azzal-e, a mit a miniszterelnök úr tegnap használt — parancsolja el a mostani minisztériumot, ha oda parancsolta. Hát erre is van okunk. Nemcsak az, hogy tények igazolják, mikép ettől a kormánytól oly eljárást sohasem várhatnánk, a mely eljárás szabadjára eresztené az ország véleményének nyilatkozatát. De itt ismét erre a plakátra vagyok bátor hivatkozni, (Derültség a baloldalon.) a melynek súlyát, mikor Okolicsányi t, képviselő úr először megemlítette, a táloldalról azzal akarták meggyöngíteni, hogy hiszen ez nem hivatalosan terjesztetett. Hát már nem tudom, hogy az igen tisztelt képviselő úr, a ki akkor közbe szólt, nem-e azért szólt-e, hogy bántotta egy kissé a lelkiismeret és önkéntelenül jött ajkára ez a szó, mert bizony ez hivatalosan terjesztetett: 6904/896. szám alatt. (Derültség a szélső baloldalon. Égy hang: Érdekes volna felolvasni a háznak!) No de ez mellékes ; azt hiszem, csak annyival bír érdekkel ez a hivatalos szám, hogy hivatalosan van konstatálva annak valósága, a mi ebben foglaltatik. (Halljuk! Halljuk! balfélől.) Hát mit mond ez a vörös nem tudom micsoda ? (Egy hang balfélől: Jó szoczilista szín! Olvassa.) »Ha tudná a kormány mire van szükségetek, szívesen megtenne mindent értetek; de hát nem tudja!« Hát, t. ház mit keres a kormány azon a helyen, ha nem tudja, mi ennek a népnek a baja? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És hogy nem tudja, azt még hivatalosan konstatáltatja is! No t. miniszterelnök úr talán még ebben az országban seai