Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-14

14. országos ülés 1896. űeezember IS-én, kedden. 163 állami szoczializmus, melyben mindenki az állam­hoz megy, az államhoz menekül s ma-holnap csak azt nem fogjuk már látni, a ki ad, hanem csak azok sokaságát, a kik kérnek. (Úgy van! a baloldalon.) Ha mindezek koronájául azután azt látjuk, hogy a magyar állami élet erőteljességé­nek egykor szemeink előtt lebegő nagy reményei összezsugorodtak a Bánffy-kormány exisztencziájá­ban, akkor, azt hiszem, teljes joggal konstatál­hatom, hogy ott a hanyatlásnak olyan mértékéről van szó, melyeket, ha az ország megállítani nem tud, akkor valószínűleg szerencsétlenség és ka­tasztrófák elébe megyünk. (Helyeslés balfelöl.) T. képviselőház! A szünetet megelőzőleg előttem szólott t. képviselőtársam beszédéből is kiviíáglani látszott egy eszme, a melynek kon­czepczióját és czélját vagy tendencziáját az a felfogás képezte, hogy hiszen ime a nemzeti pártnak politikáj'a a nemzet közérzületében mind­eddig gyökeret nem verhetett, mindaddig keresztül nem hatolt. Hát az igaz, t. ház, hogy a nemzeti párt politikája eddig nem nyerhette meg a kevésbbé gondolkodó nagy rétegek kedély világát és kedély­állapotát, másfelől pedig rokonszenvével sem ta­lálkozott azon tényezőknek, a melyek a monarchia két állama közt fenforgó kapcsolat tekintetében tálán nem találják meg a magyar nemzeti párt­nak politikájában azokat az irányzatokat, melyek a kapcsolat ezen felfogására kedvezők. De, t. ház, ez, hitein szerint, még -mindig nem jelenti azt, hogy nem az a politika jó, a mit mi követünk, hanem az a politika, a mely ezeknek a felfogá­soknak ellentmond. De hogy ez a politika mind­ekkoráig zöldágra nem vergődött, annak okát, t. ház, legfőképen mégis a mi parlamenti viszo­nyainkban kereshetjük; azon parlamenti viszo­nyainkban, jelesen a melyek alapját és forrását a képviselőválasztások képezik. Hát, t. ház, lehet tagadni ebben a házban azokat az évek óta meg nyilatkozó tényeket, hogy a t. kormány válasz­tatja a többséget; a többség pedig megteszi azokat a szolgálatokat, melyeket a kormány tőle kivan. De azt kérdem én, hogy hát mi az, a mi e két hatalmi tényezőnek összeműködéséből ke­letkező gyűríízeten keresztül tud hatolni Magyar­országon? A politika, t. ház? Az nem! A ha­talom? Azzal mi nem bírunk. Ezen abnormis állapotban fekszik az oka, t. ház, annak, hogy Magyarország őszinte politikai élete és fejlődése fel nem lendülhet. Ez az az áldatlan munka, melynek szolgálatot tett a jelenlegi kormány­elnök űr a legutóbbi időkben is, midőn a válasz­tások rendjén egy olyan ténykedésnek adta tanú­ságát, (Mozgás a szélső baloldalon.) a melylyel szemben én nem ismerek alkotmányos országot, a hol ilyen előfordulhatna. (Úgy van ! Ügy van\ a baloldalon. Malijuk! Halljuk!) Hogy a t. kormány elnök úrnak minők a kormányzati és parlamenti képességei, arról nem szólok; arra vonatkozólagos az ő itteni tény­kedéseiből magának mindenki képet alkothat; de hogy mi az erkölcsi tartalma, annak tanúságát adta az utóbbi választásokban. Magához ragadja az összes kormányhatalmat, mint annak idején egy ezivilguvernör, félretolja a belügyminiszter urat — hogy miért, azt még máig sem tudjuk: azért-e, mert nem volt képes megtenni azt, a mit a mi­niszterelnök úr kívánt, — (Mozgás a szélső bal­oldalon.) de tény az, hogy félre tolta a t. bel­ügyminiszter urat, kezébe vette a választásokat nyíltan, az egész országnak szeme láttára. Hát lehetséges és szabad-e ezt ily czinikusan csinálni, t. ház ? Hát fordúlt-e elő egy országban még valaha eset arra, hogy a kormányelnök egészen nyíltan, a nélkül — és ez dicséretére legyen mondva — a nélkül, hogy magát zsenirozná, kezébe veszi a választásokat azért, hogy a maga számára egy parlamentet alkosson össze, olyat, a minőt ő való­színűleg az Ő képére és. hasonlatosságára alkal­masnak talált. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Aunakutána kirendeli az ország összes választó­kerületeibe a jelölteket, vagy a kiket nem ő rendel ki, legalább is approbálja. Nem tudom, hogy a t. többség ezt tagadni fogja-e vagy sem? (Tagadjuk ! jobbfelöl. Felkiáltások balfelöl: Tagadjuk! Derültség.) Én csak nagy általánosságokról szólok és kettőt konstatálok. Hogy a választásoknál nagy­ban és egészben a kormányelnök rendelte ki a képviselőket, vagy hogyha ki nem rendelte, a főispánoknak e tekintetben való referádáit appro­bálta. (tlgy van! Úgy van!balfelöl.) Majd ismét a kép­viselőjelölteket saját súlyuk szerint, a kerületeket pedig saját viszonyaik szerint financzirozta és mikor mindez megtörtént, akkor rendelkezésére bocsátja az illető jelölteknek az egész állami apparátust, — a mely apparátusban, fájdalom, a magyar birói karnak egyes tagjai, azok a nagy aspiransok is itt-ott tevékeny részt vettek, a miként erre nekem bizonyítékaim vannak. De rendelkezésre bocsátja a karhatalmat is, t. ház, és ekként elnyomván minden szabad cselekvést, megfékezvén minden szabad gondolkozást, neki­megy a választásoknak, mintegy mintaképét adván előre annak, hogy miként kell és lehel Magyarországon esetleg oly parlamentet is vá­lasztani, a mely parlament a magyar állam ön­állóságát esetleg kész és képes lesz áldozatul dobni oly törekvéseknek, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbal oldalon.) a melyekkel a magyar állam eddigelé sohasem tranzigált. (Úgy van! a a bal- és szélső báloldalon.) Én, t. ház, el voltam és el vagyok készülve arra, hogy mindezek tagadásba fognak vétetni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Hiszen ha abban a äi*

Next

/
Oldalképek
Tartalom