Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-14

14. országos ülés 1896. deczetuber 15-én, kedden. 159 ország egyes exponált részein az állam polgá­rait erőszakkal hajtották az állam elleni ellen­szenv útjaira? (Úgy van! Úgy van! a balolda­lon.) Nem beteg-e az a kapcsolat, mely a mon­archia két állama között fenforog, mely, mint naponta látjuk, egéaz gyűlölséggé fajúit? Nem beteg-e a közgazdaság, melynek terén nemcsak a világáramlattal állunk szemben, hanem azon engedményekkel és azok következményeivel is, melyeket a monarchia másik államával fenforgó viszonj^ainkban időről-időre tettünk? Nem beteg-e a társadalom, melynek betegsége épen a köz­gazdaságiéletbajaiban gyökerezik. Hiszen maga a millenáris ünnep is mire tanította a nemzetet? Tanította azokra a túlzó, erejével meg nem egyező társadalmi igényekre, melyekkel szem­ben az ország, az ő gazdasági erőviszonyainál fogva helyt nem állhat. Nem beteg e az alkotmány, mely lépten­nyomon ki van játszva? (Úgy van! a baloldalon.) Nem betegek-e az összes törvényes állapotok, me­lyekkel szemben nincsen orvoslás, sem igazság, mert hiszen magában itt a házban igyekeznek takargatni mindazon visszaéléseket, melyek immár nemcsak sporadicze, hanem az egész országot elárasztván felmerülnek. (Úgy van! balfelől.) Nem bcteg-e az egész kormányrendszer, mely — bo­csánat a kifejezésért — nyakig úszik a piszok­ban? (Úgy van! balfelől.) J3 minthogy ennyi betegségnek más követ­kezménye nem lehet, mint az ellenállási erők gyengülése, ne csodálkozzék senki, ha a nemzeti élet legbecsesebb kincsei nap-nap után mind­inkább áldozatul esnek annak az élősűiséguek, mely a nemzet egész testét ellepte, ellepte po­litikai téren, a morálban, a közszabadságban, s a mely ellenállhatatlanul kergeti a nemzetet az anyagi és erkölcsi pusztulás felé. (Úgy van! bal­felől.), Őszintén, nyíltan kívánok szólani, mert ez a legkevesebb, a mivel az országnak tartozunk, ha nem akarjuk, hogy a közéletben végképen a hazugság uralkodjék. Nézzük csak meg az ország helyzetét. Tényekre fogok rámutatni, melyekkel szemben a bírálat mindenkinek nemcsak joga, hanem kötelessége. És ha e bírálat hátrányomra esnék ki, szívesen elfogadnám annak követ­kezményeit. De mert az igazságot szeretem, meg vagyok győződve, hogyha nem is a ház hangu­latában, de a közvéleményben meg fogom találni azt az igazságot, a melyet keresek, midőn az ország helyzetére rá kivánok mutatni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Régtől fogva meggyőződésem, hogy nincs ország, melynek politikája nehezebb volna, több okosságra, több hazafiúi önfeláldozásra szo­rulna, mint Magyarország. (Úgy van! a balolda­lon.) És ezzel szemben nincs ország, a melynek sorsáj ez idő szerint kevesebb belátás és kevesebb hazafiúi buzgalom vezetné, mint Magyarországét. (Úgy van! a baloldalon.) Meg kell vizsgálnom ezt a dolgot, be kell bizonyítanom azt, a mit állítok. (Halljuk!) T. ház! Francziaország tiiztán franczia, Németország tisztán német — és hogy kisebb ország sorsáról beszéljek — Románia tisztán román politikát követ, és így tovább. Magyarország nincs ebben a szerencsés hely­zetben, . . . Gr. Zichy Jenő: Osztrák politikát csinál! Horánszky Nándor: ... mert Migyar­orszíg politikájára befolyást gyakorol az a kap­csolat, a melyben a monarchia másik államával állunk, méír azon tereken is, a mely tereken ez kompetencziávai nem bir. Közös lévén az uralkodó, elválhatlan és felbouthatlan lévén azon kapcsolat, a mely a monarchia két állama között a pragmatica sanctio folytán fennáll, a pszichológia minden törvényei szerint arra a politikára, a melyet Magyarországnak megoldania és meg­valósítania kell, csak kétféle irány gyakorolhat befolyást. Az egyik irány az, a mely a kiegye­zésnek a szellemét tisztán tartja, a mely az ország önállóságát féltékenyen őrzi, s a mely minden inváziót erre a területre határozott és erélyes kézzel visszatart: ez az adott esetben, az aktuális esetben a magyar állami és nemzeti politika. A másik az, a mely Magyarországnak a fejlődését, Magyarországnak önállóságát lazítani akarja és azon kapcsokat, a melyek az össze­tartozandóság eszméjében jutnak kifejezésre, sza­porítani és gyarapítani akarja. Ez a két irány az, a mely Magyarország közéletére befolyást gyakorol, egyszerűen azért, mert harmadik irány nincs és nem lehet, mert ez a két irány egy­mással intranzigen8 és kiegyenlíthető. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Mondja meg most nekem, bárki, hogy melyik irány az, a melynek tényezői erősebbek és hatalmasabbak. A nemzeti irány-e? Nem hiszem, hogy valaki merje állítani. Ha befolyás gyako­roltatik a magyar politikára, csak az a másik irány az, a melynek háta mögött az erősehb tényezők állanak. (Úgy van! a baloldalon.) Ha valaki abban kételkedik, akkor én kény­telen vagyok utalni Magyarországnak negyed­félszázados történetére, a melynek megismétlő­dését én nem óhajtom és legkevésbbé óhajtom, de a mely tény, a melyl\ r el szemben senki szemet nem hunyhat. Egy circulus vicziosus volt az, a melyen Magyarország köz- és politikai élete ezen negyedfélszázadon keresztülment és ezt bárom szóban képes vagyok jellemezni. Volt a megpróbáltatás, hogy ne mondjam az elnyomás. Volt a kitörés és volt a kibékülés. Ebben a czirkulus vicziozusban forgott Magyarország élete

Next

/
Oldalképek
Tartalom