Képviselőházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-12

12. országos ülés 1896. deczember 12-én, szombaton. 105 tekinteteket követel, a mely az egyik-másik hazai érdekbe beleütközik? ez a hazai érdek — mennél több van ilyen, annál veszedelmesebb — azt fogja mondani, hogy alkuba a magyar nemzetet belekényszerítették, sőt, hogy épen azért kellett a választás eredményét így meghamisítani, hogy lehessen többséget találni az ilyen alku elfogadására. (Úgy van ! a baloldalon.) Ezzel t. ház, a legveszedelmesebb robbanó anyagot belevitték abba a közjogi kapcsolatba, a mely Magyarország és az ő Felségének uralkodása alatt álló másik állam közt fennáll. És így nemcsak a mi hatóságaink tekintélyét, nemcsak a mi nép életünknek erkölcsi alapjait rongáljuk, nemcsak saját törvényhozásunknak tekintélyét bontjuk le a szivekben, az érzelmekben, a nemzeti kegyeletben, hanem megbontjuk és veszedelmet hozunk abba a kapcsolatba is, a melyet apragmatica sanctio megállapít és 1867-iki kiegyezés formulázott. Valóban megdöbbenéssel kell végig tekintenünk a rombolásoknak azon egész sorozatán, a melyet az ilyen választási eljárás előidéz. De ehhez a felsoroláshoz még egyet kell hozzá fűznöm, a mely talán az önök szivéhez közel áll, t. urak a túloldalon! Az előadó úr ugyanis beszédében a választási eredményt annak tulajdonította, hogy a túloldal világos, félreérthetetlen programmal ment a választók elé, mi pedig, a nemzeti párt, kétértelműségek közt. Egy futó pillantást tehát mégis kell erre a dicsekvésre és erre a vádra is vetnem. (Halljuk/ Halljuk!) A t. előadó úr — igaz — kissé nehézzé teszi ama dicséret igazságának konstatálását, a melylyel saját pártját elhalmozza, mert arra a kérdésünkre, hogy hát hol található a t. túloldalnak az a minden félreértést kizáró, világos programmja, különböző forrásokhoz utasít minket. Először a t. túloldalnak és kormányának, vagy kormányainak, eddigi ténykedésére; azután a kormányféríiaknak és egyes képviselőjelölteknek nyilatkozatára. Hát, t. előadó úr, ez egy kissé komplikált eljárás. Ennyi egymással meg nem egyező forrásból (Úgy van! bal felől.) kibetűzni azt, hogy mi tehát az, a mi a félreértést ki nem zárja, hogy mi az, a mi az egész pártnak és egész kormánynak pozitív iránya: oly nehéz munka, a melyre én nem vállalkozom. Nem is méltányos dolog, hogy nem könnyítették meg munkánkat legalább annyira, a mennyire mi megkönnyítettük az előadó úrnak azt, hogy a kétértelműséget konstatálja a mi eljárásunkban azzal, hogy a választások előtt hivatalos okmányban tették volna közre egységes programmjukat. De, t. ház, egyet-mást mégis tudok azoknak a kútforrásoknak a tömkelegéből, a melyekre a t. előadó úr minket utalt. (Halljuk! Halljuk!) Én KÉPVH. NAPLÓ 1892—1901 I. KÖTET. például tudom azt, hogy a legaktuálisabb, a quótakérdésre nézve azok közt a kútforrások közt, a melyekből nekem a kétértelműséget kizáró programmot meg kellene tudnom, meglehetős kuszáitság és meglehetős zavar uralkodik. Itt van mindenekelőtt — és én ezt tartanám a legautentiku3abbnak — a múlt országgyűlés quótabizottságának jelentése, (Ügy van! balfelől.) a melyben kétszer egymásután súlyos érvekkel támogatva, a quótabizottság egyhangúlag kimondotta, hogy minden nagyobb megterheltetése Magyarországnak igazságtalan és Magyarország anyagi erejével nem egyezik. A t. előadó úr tagadólag rázta a fejét. Hock János: Könnyű azt rázni! (Általános derültség.) Gr. Ápponyi Albert: De akkor igazán nem tudom, hogy kinek a nyilatkozatából nyerjek felvilágosítást a t. szabadelvűpárt irányára nézve. Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Hegedüs Sándor, Láng Lajos, Matlekovits Sándor, Falk Miksa, Wekerle Sándor, úgy látszik, sokkal csekélyebb emberek a t. előadó úr előtt, semhogy nyilatkozatukból következtetést lehessen vonni. Nem is tartom azokat az urakat az önmaguk álláspontját oly kevésre becsülő férfiaknak, kik ha két államokmányban okadatoltan ily meggyőződésnek kifejezést adtak, attól eltérni hajlandók volnának. Az egyik programm tehát: a jelenlegi quóta változatlan fentartása. Azután, igaz, hallottam egyes programmnyilatkozatokat, a melyek a quóta mérsékelt felemelését nem perhorreszkálták. Hogy ez mennyiben világos és mennyiben zár ki minden félremagyarázást: ezt én, a ki kétértelműségekben leledzem, talán megbírálni nem vagyok ille tékes. (Tetszés balfelől.) De miután megszólalt a nagy ágyú, a t. miniszterelnök úr, először a quótabizottságban, azután a parlamentben hozzáintézett nyilt kérdéssel szemben, nemkülönben választói előtt: egyebet tőle nem hallottunk, mint azt, hogy a méltányosság, igazság szerint a két állam anyagi erejének mérlegelése alapján fogjuk a kérdést elintézni. A quótabizottság álláspontjáre nézve, mely pedig egy, meglehet, önökre nézva kényelmetlen, de a papírkosárba oly könnyen el nem temethető állami okirat: a miniszterelnöktől és a kormány többi tagjaitól nem hallottuk annak a kijelentését, hogy mellette vagy ellene foglalnak-e állást. Ijry néz ki, t. ház, a különböző történelmi kútforrások oknyomozó kutatásának eredménye a legaktuálisabb kérdésre, a quótakérdésre nézve. Hogy már most mily alapon emeli velünk szemben a t. előadó úr a kétértelműség vádját, azt én sejtem, és ennek a sejtelmemnek mindjárt kifejezést is fogok adni. Bizonyára azon az alapon, hogy mi nem tettük póthatározattal kötelezővé az állásfoglalást az utolsó országgyűlésen meg14