Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-649

68 *>49. országos ülés 1896. szeptember 5-én, szombaton. dékozik-e tartani ez álláspontot, a mikor az említett törvény 21. §-a értelmében hivatva lesz a királynak a döntésre tanácsot adni?« (Élénk helyeslés a szélső baloldal/m.) Elnök: Közöltetni fog az iuterpelláczió a miniszterelnökkel. Következik Szalay Imre képviselő úr interpellácziója. Szalay Imre: T. képviselőház! Hogy Magyarország földmívelő állam, és hogy ebből a tekintetből földmívelési ügye különös gondot igényel, azt hiszem, ez nem szorul bizonyításra; (Úgy van! halfelől.) de hogy épen e téren micsoda hanyagsággal viseltettek Magyarország kormányai ezen kérdés iránt a régi időben, annak eklatánsaim bizonyítékául nem hozhatnék fel mást, mint azt a kérdést, melyet tenni szándékozom és azt az esetet, melyet felhozni akarok. (Halljuk! Halljuk!) 1867 óta, a mióta Magyarország és Ausztria között a kiegyezés megköttetett, közel harmincz év telt el s így annak, hogy e törvény a vámkülzetekbeu a vámot megszüntetni parancsolja, meglehetős ideje van, És mi történt? Az, hogy daczára ennek, harmincz év óta Tirolba és Vorarlbergbe Magyarország gabonája vámmal vitetik be. A t. pénzügyminiszter úr expozéjában, a melynek káprázatos fénye épen olyan volt, mint a levegőben szétpattanó sziporkázó fényszikráké, csekély jelentőségűnek mondja azon vámszedést, melyet Magyarország gabonája szenved a Tirolba és Vorarlbergbe való bevitel miatt. Én megengedem, hogy sziporkázott a fény és az a 86.000 forint talán bejött, de ez nem azt mutatja, hogy Magyarország földmívelését és általában dolgait jól gondozzák, hanem azt, hogy az adóprést jól kezelik. (Ügy van! balfelől.) Tudom, hogy miért mondta a t. pénzügyminiszter úr a csekély jelentősségtí szót. Azért, hogy ezzel elterelje a figyelmet a dologról melyről nem azt kellett volna mondania, hogy csekély jelentősségíí, hanem hogy Magyarország egy bizonyos területére nézve épen semmi, de egy másikra nézve igen nagy jelentősségtí. Ez különösen a Dunántúl, a honnan a legtöbb gabonát szokták abba a két tartományba vinni. A csekély jelentőségű szót könnyű kimondani, és ha nekem módomban volna a statisztika segítségével érvelnem, nagyon könnyű volna ezt megczáfolnom. Miután azonban az áruforgalmi statisztika kizárólag Ausztria és Magyarországról együttesen szól, így a statisztikával nem bizonyíthatok, hanem a magam kutatásának eredményeivel leszek bátor állításomat igazolni. (Halljuk! Halljuk!) Somogymegyében Boglár község egyik empóriuma a gabonakereskedésnek azon szempontból, mert Somogymegye legnagyobb részéről nem Budapestre szállítják a gabonát, hanem rendesen Stájerbe, Tirolba és Vorarlbergbe. Somogymegyének ezen egy vasúti állomásáról évenkint 400 vaggou gabona vitetik Tirol és Vorarlbergbe. Méltóztassék elgondolni, mily összeget jelent ez! Minthogy az árpára, zabra 65 krajczár a beviteli vám, a búzára 48 krajczár: ha középszámításban 50 krajezárt veszünk fel, ez évenkint 20.000 forint. Méltóztassék ezt 30 évre számítani: ez magára egy községre és a körülte levő birtokosok kárára 600.000 forint. De nemcsak Somogymegyéből szállítanak oda gabonát, hanem Vasból, Zalából, Baranyából, sőt Bács-Bodrogból is, úgy, hogy évenkint legalább 15.000 vaggon gabona megy oda. Hát lehet ezt a számot csekély jelentőségűnek mondani? (Helyeslés a szélső baloldalon.) A miniszterelnök úr több ízben tiltakozott az ellen, hogy mi őt ne szólaltassuk meg minduntalan, s úgy látszik, most is sokkal fontosabbnak tartja egy minisztertársával beszélgetni, mint idehallgatni, mikor hozzá beszélek. A miniszterelnök úr rendesen egy nála kedvesebb reszortminisztert szokott előtérbe tolni és azzal feleltetni. Én pedig csak annyik mondok, hogy ha a kérdés el nem aludt, annak csak én vagyok az oka, nem a miniszter úr jóakarata. Mert ha én fel nem szólalok most már negyedízben, ez a kérdés is elaludt volna, mint annyi más törvénytelenség Ausztriával szemben. Már i893-ban fel volt vetve e kérdés s az akkori miniszterelnök el is ismerte ennek törvénytelenségét. Azóta négy év telt el és a mostani miniszterelnök úrnak vájjon jutott-e eszébe egy lépést is tenni? Bizony szomorú az ország állapota, midőn a minisztérium feje így gondol az ország ügyeivel! Ha ez Angliában, Francziaországban történik, ott régen vád alá helyezési indítványt adtak volna be a minisztérium ellen s a ház azt ki is mondta volna. Sőt tovább megyek. Ha Afrika legsötétebb falvaiban történik ilyesmi, ott régen le is búnk ózták volna. (Zajos derültség.) Nem szándékozom tovább immorálni e kérdés felett, csak egyszerűen felolvasom interpelláeziómat, kérve — a miniszterelnök úr szavajárása szerint — annak mielőbbi megfelelését. (Olvassa): • Interpelláczió a miniszterelnök úrhoz. Tekintettel arra, hogy Ausztria különösen a legutóbbi időben aquóta és kereskedelmi vámszerződések tárgyalása alkalmával világosan elárulta azon kizsákmányolási törekvést, melyet bosszú idő óta velünk szemben sikeresen gyakorol, minisztereink gyengesége folytán, melylyel milliókra menő nemzetgazdászati kárt okozott, és ezen törekvésével túllépte azon határt is, hogy a mi részünkről bármiféle engedményt részére engedélyezünk, még esetleg a méltányosság alapján is, úgy, hogy, minekünk országunk anyagi érdekei megvédé-