Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.
Ülésnapok - 1892-648
648. országos ülés 1896. szeptember 4-én, pénteken. 45 a védelem szabadságának mindenütt való hatékony biztosítása, az esküdtszék alkalmazása és a jogtalanul elítéltek kártalanítása: mindezek oly eszmék, melyek nélkül ma egy bűnvádi eljárás koditikácziójához jogász egyáltalán nem foghat. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Tehát csak arról lehet itt szó, hogy megállapíttassanak azok a határok, a mely határokig ezen nagy eszmék valósításában nekünk elmennünk lehet, hogy ha specziális hazai viszonyainkat figyelemre méltatni és a kodifikáeziót, a dolo<r természete szerint, ezekhez a specziális viszonyokhoz alkalmazni kívánjuk, hogy azután ezekre való figyelemmel tudjunk megalkotni egy oly bűnvádi perrendtartást, melyben megtalálja biztosítékait a jogrend, de megtalálja biztosítékait az egyéni jog és egyéni szabadság is. Ezeket a határokat pedig, szerény véleményem szerint, a tárgyalás alatt levő javaslat elég szerencsés kézzel állította fel. Azon hibák, a melyek e javaslatban vannak, szükségessé fogják tenni itt-ott ezen határok szűkebbre vonását, itt-ott ezen határok kijebbtolását. De hiszen ez irányban nézeteink elmondására tért fog nyitni a részletes vita s ezért a javaslatnak kisebb hibáit itt felsorolni, aziránti igénytelen nyilatkozataink elmondásaval a t. ház türelmét igénybe venni ezúttal eredetileg sem volt szándékom. A mi pedig a javaslat fényoldalait és a javaslat nagyobb hibáit illeti: azokat az előttem szólt felszólalásában oly részletesen tárgyalva láttuk, hogy kötelességemnek tartom a t. ház iránt való tekintetből rövidebbre vonni felszólalásomat és egyszerűen kijelenteni azt, hogy a javaslat hibái tekintetében Polónyi Géza előttem szólott t. képviselőtársam felszólalását mindenben magamévá teszem; mert a javaslatnak azon hibáit, a melyeket ő felsorolt, én magam is hibáknak tartom. Csak egyre vagyok bátor még a t. ház figyelmét felhívni, különösen az ügyészi hatáskör tekintetében,, a melynek túltengése, nézetem szerint, a legnagyobb hibája ennek a javaslatnak. A t. előadó úr érezte ezt maga is, és vagy ezért, vagy talán tekintettel a hírlapirodalomban már az ő beszédét megelőzőleg a javaslat ellen megjelent bírálatokra, szives volt ebben a részben bizonyos indokolást felhozni; de, engedje meg a t. ház, ha az, a mit ő biztosítékként hozott fel, az én szemeimben egy oly dolog, a melylyel szemben kell épen nekünk biztosítékot kívánnunk. (Úgy van! balfelöl.) 0 ugyanis arra hivatkozott, hogy hiszen a nagyközönségnek megvan a biztosítéka abban, hogy az az ügyész hierarchikus hatalma alatt áll a főügyésznek, (Mozgás és zaj a bal- és szélső baloldalon.) illetőleg; a végső fokban az igazságügyminiszternek. Hát, t. ház, ez így van. így is van ez kontemplálva és a javaslat szerkesztői, úgy látszik, ezt a dolgot nem hagyták figyelmen kivttl; de figyelmea kivűl hagyták azt, hogy az ügyészek igen ritkán, a főügyészek még ritkábban és az igazságügyminiszterck pedig a legritkábban olyan angyali természetű egyéniségek, a kik a saját érdekeiket mindig, minden körülmények között alá tudnák rendelni a közérdeknek és épen azért mi nem is akarjuk soha az ügyészt abba a helyzetbe hozni, hogy ő akár egyéni stréberBégből, a mely — fájdalom — a magyar társadalom minden részében (Derültség bal felől.) s í<ry természetesen a hivatalosok körében is itt-ott előfordul. . . (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) tehát akár ebből az emberi gyengeségből eredő hajlamból, akár pedig felsőbb presszió következtében, csak egyszer is szükségtelenül és jogtalanul megsértse a polgári jogot és szabadságot. Mert azok a Zrínyiek, a kik a saját életük föláldozásával hajlandók egy nagy eszmének adózni, bár tudják, hogy azzal senkinek hasznot nem tesznek, hanem csak maguknak csinálnak nagy kárt, a míü társadalomban igen ritkák, (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) mi nem is akarjuk az ügyészeket abba a helyzetbe hozni, hogy azon kísértéseknek legyenek kitéve, hogy saját hatalmi körüket a polgárok egyéni jogainak és szabadságának megsértésére felhasználják. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) és azért örömmel hozzájárulok Polónyi Gréza t. képviselőtársam határozati javaslatához, (Élénk lielgeslés a bal- és szélső baloldalon.) és azon reményben, hogy a miniszter koncziliáns nyilatkozata alapján ezen javaslat hibái teljes mértékben kijavíthatok lesznek, azt a részletes tárgyalás alapján! elfogadom. (Életűi helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hévizy János jegyző: Haviár Dániel! Haviár Dániel: T. képviselőház! (iialljuk! Halljuk!) A szőnyegen levő törvényjavaslatot illetőleg azt hiszem, hogy azon kellemes helyzetben lehet mindenki, a ki érdeklődik iránta és hozzá akar szólani, hogy egy tárgyilagos hangú tanácskozás folyamán és tárgyilagosan mérlegelve a javaslat előnyeit és hátrányait, olyan bevezetés után nyúlhat a tárgyhoz, mint a milyen egyrészt maga a javaslat indokolása, másrészt pedig a t. előadó úr nevezetes beszése, a mely megkönnyíti a javaslat felett való tanácskozást. A javaslat, mely oly tág kört ölel fel, mely a polgári, az emberi, a politikai szabadságot és jogkört érintő viszonyok és körűi menyekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, súlyánál fogva olyan fontos, mint igen kevés emberi intézmény az állam keretén belül, és így kétségtelenül hosszas és beható vita tárgyául szolgálhatna, ha az előbb említett előzmények nem könnyítenék meg e tekintetben a helyzetet. Éu azonban az eddig indokoltan és szak-