Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-656

168 efie. országos tilés 1896. szeptember 22-én, kedden. gabonaszállítmányoknak ne kelljen azt a háromszöget megtenni, hogy előbb Bécsbe s onnan csatornán Angernig szállítják, hanem a Morva mostani folyásánál Dévénynek és az átrakodás ott történnék meg, a mi 62 kilométer útnak megtakarítását jelenti; ez a legkevesebb, a mit m egkivánhatunk rekonapenzáczióú]. A Morvaszabályozás más kérdés; azt meg kell tennünk mindenféleképen; van is a miniszter úrnak erre a czélra egy különítménye kiküld ve. Természetes, liogy Magyarország érdeke megkívánja, hogy ha ez meglesz, a duna-oderai csatorna magyar területen húzódjék és általában véve az összes kereskedelem erre menjen, ne pedig Bécsbe. Igen kérem tehát a t. kormányt, hogy jelzett álláspontjához szilárdan méltóztassék ragaszkodni. Bízva az igen tisztelt miniszter úr kijelentésében s annak reményében, hogy ez állásponttól eltérni nem fog, válaszát tudomásul veszem. Természetes, hogy én is a duna-oderai csatornát pártolom elsősorban s a Vág-Odei tornára csak mint ellenkártyára mutattam rá, hí Magyarország érdekeit teljesen ki akarnák játszani. Ebben minket a poroszok támogatnának, mert ez Boroszlóval a legrövidebb összeköttetés, Arra a nehézségre, hogy a vízválasztó itt magasabb, mint az Oderánál, magam is rámutattam. Ezen megjegyzések után kérve a miniszter urat, hogy ezen ügyet, melyet maga is nagyjelentőségűnek ismert el, folytonos figyelemmel méltóztassék kisérni, válaszát tudomásul veszem. Elnök: Tudomásul veszi a ház a választ? (Igen!) A ház tudomásul vette. Következik a kereskedelmi miniszter úr válasza Hévizy János képviselő interpellácziójára, a tanítók útadója tárgyában. Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter: Hévizy tisztelt képviselő úr egy interpellácziót intézett hozzám még június hónapban a csekély fizetéssel ellátott nem állami tanítóknak íitadója ügyében, és pedig a következő kérdéseket (olvassa): »Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a legszerényebb javadalmazása nem állami tanítók útadóval rovatnak meg az egyes községek részéről, daczára annak, hogy a/. 1890: I. törvényczikk 25. §-ának c) pontja e kötelezettség alól felmenti őket?« Bátor leszek majd egyenként a pontokra válaszolni, miután azok kissé eltérők. Az első kérdésre nézve a következőket terjesztem elő. Igaz az, hogy az 1890: I. törvényczikk 25. §-a kivételt statuál azon néptanítókra nézve, kiknek fizetése 300 forintnál kevesebb, de csak a tekintetben statuálja a kivételt, hogy a mennyiben különben állami adót nem fizetnek és így az útadójuk nem az állami adójuk alapján vettetnék ki, azon három napi napszám vagy az annak megfelelő megváltási összeg fizetése alól felmentendők. És itt, t. ház, egy nagy különbség van a nevezett törvény 25. és 23. §-aközt. Mert a 23 §. azt mondja, hogy útadóval tartozik mindenki, a ki egy bizonyos állami adót fizet és az állami adó után esedékes útadónak elengedését semmi körülmények közt sem engedi meg, azaz erre nézve semmiféle kivételt nem statuál. Ebből az következik, hogy ha az illető néptanító a 23. §. értelmében tartozik fizetni útadót, akkor semmiesetre sem menthető fel ennek fizetése alól; míg ha a 25. §. értelmében nem útadót, hanem azt a kirótt három napszámot, vagy kézimunkát, vagy megváltási összeget tartozik fizetni, ez alól igenis felmentésnek van helye, Megjegyzem, hogy itt annyiban téves a képviselő úr kérdése, hogy az útadót nem a községek, hanem a törvényhatóságok szokták kiróni. A második kérdés így szól (olvassa): »Nem téves felfogásnak tekinti-e a miniszter úr az említett törvénynek oly magyarázatát, melynek értelme szerint a törvény felmentő intézkedése nem terjedne ki oly tanítókra nézve, a kik a minimális 300 forint fizetésük mellett szerény lakást, esetleg némi tíízi fát, vagy hasonló minőségű, sokszor alig valamit érö mellékjavadalmazást élveznek? S e kérdésemmel kapcsolatosan nem tartaná-e méltányosnak, hogy — miként az állami tanítók igen helyesen — a botrányosan csekély fizetéssel ellátott nem állami alkalmazottak is megkíméltessenek az útadó terhétől, tekintettel arra is, hogy egyéb czímeken úgyis különböző nagyságú adóterheknek vannak kitéve ?« Itt két bekezdés van. Az első azt kérdi, hogy ha 300 forinton felül még valami szabad lakás és egyéb csekélyebb emolumentumok is vannak, nem tartanám-e méltányosnak, hogy ez esetben is az illető néptanító az útadó fizetéséről — gondolom, szintén azt a három napi kézimunkát érti, melyet a törvény követel — felmentess ík. T. ház ! A törvények határozatai e tekintetben egészen világosak, és én azt hiszem, hogy a törvény intézkedéseitől a miniszternek sem szabad eltérni és azokkal ellenkező felmentési rendeleteket kiadni. És nem is támogatja a t. képviselő úr felfogását az a hivatkozás, hogy íme, az állami tanítók ezen útadók fizetése alól fel lettek mentve, mert nemcsak az állami tanítók, hanem — hozzáteszem — még a törvényhatósági városokban levő községi tanítók is fel vannak mentve; de ezek a törvényhatósági városokban levő községi tanítók fel vannak mentve az 1886: XXII. törvényczikk 138. §-a alapján, minthogy